Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

LÁTVA LÁTJUK

E. Csorba Csilla: Ady – a portrévá lett arc
2009. aug. 5.
Itt van, mindjárt a könyv borítóján az a bizonyos Ady-kép, amely ott lógott az osztályterem falán az általánosban. De most már legalább tudom, hogy Székely Aladár készítette, 1908-ban. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.

adykonyvA Petőfi Irodalmi Múzeum egyre markánsabb színekkel van rajta Budapest múzeumi térképén; nemcsak széleskörű érdeklődésre számot tartó, egyszersmind különlegesnek is számító kiállításokkal, nemcsak kulturszomjasaknak való eseményekkel nappal és éjszaka, nemcsak évfordulós ötletdömpinggel, hanem egyre több, súlyosabb és szebb kiadvánnyal is: végre látjuk, mit rejtettek eddig a hűvös raktárszobák.

Ady Endre fényképei persze nem most kerülnek elő először – de ez a legújabb kiadvány viseli az Ady Endre összes fényképe alcímet (bár nem lennék meglepve, ha – mint ebben is – ezután is újabb amatőr képek bukkannának föl a költőről). E. Csorba Csilla tartalmas, sűrű bevezető írásából – melyről bízvást kijelenthető, hogy nem elsősorban a szakembereknek, hanem sokkal inkább a nagyközönségnek szól – sok mindent megtudhatni a fotográfia szerepéről Ady korában, valamint alaposan megismerhetjük a költő viszonyát saját képmásához, enyhén (?) narcisztikus hajlamát a bőkezű önarckép-ajándékozásra, valamint kényes-kínos (és sikeres) erőfeszítését arra, hogy látványban is megkomponálja azt a bizonyos költő-fejedelmet.

Székely Aladár képe 1908 végén készült
Székely Aladár képe 1908 végén készült

Adyt nem volt könnyű fényképezni – tán csak a legelső kisbabakép kivétel –, ezt nemcsak állítják róla, de látni is a képeken. Az a bizonyos „könyöklős” Ady-kép (amely viszont azokban az iskolákban lógott a falon, ahol nem a másik) minden részletében meg van komponálva: a fejtartás, a homlok bal oldalára fésült hajfürt, az ökölbe szorított kézre támaszkodó halánték, a zakó alól kivillanó mandzsetta a hosszúkás mandzsettagombbal, az elhomályosuló kontúrú inggallér, a nyakkendő, aztán a nem görcsösen, de határozottan összezárt ajkak, és persze leginkább a tekintet. Néz a költő kissé alulról fölfelé, rézsút, vagyis kissé oldalról – alighanem Székely Aladár József körúti műtermében a plafon és a fal találkozására függeszti tekintetét. Vagyis a jövőbe, amelytől tartva tart; esetleg a múltba, amellyel kapcsolatban nem érez nosztalgiát – de ezek a tippek és ötletek már a versekből fakadnak, igaz, a kép is onnan. Azokhoz, vagyis a versekhez van passzítva…

Amúgy kalandos sorsú kép ez, lett belőle képes levelezőlap, ajándékoznivaló fénykép – és lett is ajándékozva sokaknak, különb-különb szövegekkel, melyek a kép alá vagy a paszpartura, esetleg a kép hátuljára íródtak. Ahányat csak fölleltek a PIM szorgos kutatói, mindről ott a részletes jegyzet a kép pároldalán (különben is jó tördelés ez: a páratlan, vagyis a „súlyos” oldalon a kép, mellette a részletes és érthető dokumentáció); innen is tudható, hogy jutott ebből a fotóból Lesznai Annának („az én hitem szerint a legjobb magyar poéta-asszonynak”), Móricz Zsigmondnak, Friedman Mollynak és Bruckner Rizának (ez utóbbitól elnézést kérve, hogy a költő most nem tud másféle arcképet küldeni – ebből nyilván már küldött a hölgynek). De nemcsak Ady ajándékozta-küldte ezt a képet sokaknak, hanem mások is: Ady Lőrincné, Ady Lajos, sőt: „Lajoska helyett Annus” is…

A kép 1912-ben készült
A kép 1912-ben készült

Ady szerette magát a képeken – a gondos munkával és aprólékos figyelemmel megkomponált műalkotásokat mint önmaga imázsát küldözgeti másoknak – innen, ebből a szemszögből nyer értelmet a kötet címe is: a portrévá lett arc. És ha a leggyakrabban idézett önreflexív verssorokat is hozzácsapjuk – „ember az embertelenségben”, „vagyok, mint minden ember, fenség”, „éltem, mert néha éltem – másnak”, „Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga” –, már készen is van az az ikon, amelyet valójában Ady maga teremtett önmagából, a versekből, a képekből, az életből és a világból.

Valamikor 1912-ben Ady alighanem egy egész napot szánt arra, hogy Székely Aladár egy sorozatot készítsen róla. Mindig elegáns lévén alig is tűnik föl a különleges körültekintés, a gondosan kiválasztott nyakkendő, a más fotókról már ismerős mandzsettagomb, no meg a testtartás „kitalálása”. A sorozat legismertebb darabján egy bőrfotelben dől hátra a költő, fejét oldalra billenti, karját keresztbe teszi – és megintcsak elnéz valahová oldalra, szomorúan, talán fáradtan is, de amolyan gazdag, telített költőnézéssel. Hogy ezen a kitüntetett napon amúgy „privátim” valószínűleg semmi baja, arról a 44-es számú kép árulkodik, amelyen kissé tágra nyílt szemmel (hisz minden nő a tekintetébe szeretett bele először) néz a lencsébe, arca fiatalos, összeszedett, markáns. Semmi elomló líraiság, semmi rezignáltság.

Ady utolsó fotóját Emil Isac készítette 1918-ban Csucsán
Ady utolsó fotóját Emil Isac készítette 1918-ban Csucsán

Székely Aladár társ lett az ikon megteremtésében. De például Lukács Hugó Kolozsvárott 1909-ben egyszerűen csak lefényképezte ezt a vonzó és csinos férfit, aki valóságos modellpózban húzza ki magát a lencse előtt, kalapját a háta mögé téve a föltehetően új öltönyét emeli főszereplővé. Aztán egy érmindszenti látogatás alkalmával Ady odarendelte Huszthy Zoltánt Nagykárolyból, hogy róla néhány portrét, családjáról pedig néhány hangulatos fotót készítsen. Ülnek a kertben, egy alighanem hűvösebb nyári napon, az asztalon vizeskancsó és kávéscsészék – az idillnek legföljebb a feszes tartású Ady Lajosné mond ellene. És persze Ady, aki portréarcot vág, karját lazán hátravetve a távolt fürkészi melankolikus tekintettel.

Mert ha a részleteket bogarásszuk, mosolyogni is sokat lehet a PIM remek kötetén. Fejedelem ide vagy oda.

Vö. Széchenyi Ágnes: Irodalomtörténet – képekben
Szálinger Balázs: Ady Endre – Bandiként, fotókon

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek