Jelenetek az előadásból

Fenn a bázison, egy rakétasiló öblében hullámpalából, ócska fémlemezekből tákolt emeletes építmény a velencei házsor, ahonnét utcára tódulnak a nők, hogy férjet szerezzenek maguknak, féltékenykedjenek, vagy egyszerűen csak pletykáljanak egy kiadósat. Füstöl a konyhaablak, fölcsapják a balkonok ajtaját, döng a lemezkerítés, féltékeny pasik rugdossák dühödten a csattogó kaput, ha kívül kerülnek, s eltángálják, aki útjukat állja. Az alig másfél órányi intenzív játékban majdnem minden megtörténik, aminek meg kell történni egy Goldoni-komédiában. 

Kovács Dániel rendező Róbert Júlia dramaturggal ügyesen húzta meg és tuningolta föl a darabot, s a Szputnyik Hajózási Társaság színészcsapatával sikerült kialakítania az előadás egységes arculatát: ama kissé stilizált, néhol szélsőségesen nyers, elrajzolt gesztusnyelvre alapozott játéktechnikát és retróba hajló fílinget, amellyel kortársi tartalmak hordozójává emelte a drámát. Harsány, hangos, zabolátlanul szabadszájú és üdítően humoros produkciót rendezett; ordítoznak, viháncolnak, örömködnek, habzsolva szeretni próbálnak, összeborulnak vagy tépik egymást a játékosok. Vad aktusok esnek, szilaj verekedések, a dévaj kergetőzéseket szigorú retorziók követik: az előadás íve precízen komponált, ökonomikusan peregnek a viharos tömegjelenetek s a halkabb epizódok. A rendező végletekig elrajzolja a lepusztult alakokat, kisszerű, lefokozott világot tár elénk, amely – akárcsak Goldoninál – tele van élettel. Az érzelmek, a gesztusok, a cselekvések végletekig való fokozása, ironizáló elrajzoltsága elsőrangú humorforrás az előadásban. Amikor a féltékeny, élesre fent nyelvű Lucietta kiborul, mert szerelmese épp bement a szomszéd lányhoz, Pető Kata vagány csajszija bömbölni kezdi a kedves mamának, hogy az a piszok Anzoletto már megint mit művelt…

Pető Kata és Orosz Ákos

Hergeli magát, öklendezi a szavakat, bugyborékolva összeharapja a hangzókat, elcsuklik a hangja, hisztisen toporzékol. Szóbörleszk, ahogy sebesen hadarni próbálja sérelmeit – sírásba fúló halandzsa, durcás hablaty, beszédömleny, heveny érzelmi tolulás. Máskor, amikor megtudja a mamájától, hogy – némi gyöngéd presszió nyomán – Anzoletto végre hajlandó elvenni, önfeledten száguldozni kezd, szaladgál körbe-karikába a terecskén, néha aprót ugrik is hozzá, s közben mondja, amit csinál. Kirobbanó jókedve érzelmes és ironikus, szívszorító és mulatságos. Pompás alakítás. Partneréből, a rámenős Anzolettóból Orosz Ákos ízig-vérig mai figurát formál: precízen és illúziót keltően hozza a duhaj, levadult, argesszíven barom pasit, akinek hamar eljár a keze, s akinek mása sincs, csak a nője, a féltékeny lelke, meg a fenenagy ereje.

Takács Nóra Diána

Goldoni valószínűleg nem figurái lelkében, hanem viselkedésük, beszédmódjuk, szokásaik rendszerében és kapcsolataik hálózatában akart e darabjában mélyre ásni – alakjai színes galériájában kitüntetett szerep jut az öregedő, szerelemvágyó nőknek. S bár a rendezés nem emeli ki különösképpen a színmű eme vonulatát, Takács Nóra Diána élveteg Donna Pasquája jótékonyan őrzi az érett asszonyok titkait. Lustán heverészik a színpad előterében álló (kemping)ágyon, buján nyújtózkodik, könnyedén és rutinosan húzza magára az aktuális vőjelölteket: minden mozdulatából süt a kívánós érzékiség, riadt bakfisok kusza habzsolása helyett a megélt tapasztalat édes ízeit ígéri. Az örökké komor Donna Cate – Hay Anna abszurdig torzított szikár vénasszonya – is monologizál valamit az esedékes férjhezmenésről, mármint a sajátjáéról, s nem a tulajdon lányáéról. Akit gyorsan ki kéne házasítani, hogy aztán hamar ő következzen. De csatlakozhatna hozzájuk a szelíd lángossütőné (Székely Rozi) is, akinek méla fiacskája, Zorzetto (Szabó Zoltán) nem akar felnőni, úgyhogy a szomszéd lány, meg a kikapós anyukája még évekig várhat… Téby Zita Gasparina kisasszonya ámuló, szerelemittas amazon: kalickájából kitörni vágyó rémült bakfist látunk, aki ingadozik az ártatlanság és az érzéki csábítások között. Téby finom hangsúlyokkal, eleven színekkel adja a női vonzerejét próbálgató, önmagára is rácsodálkozó leányzót. Rátarti, nyárspolgári nagybácsijának (Tóth Simon Ferenc) akkurátussága, s a nápolyi Lovag (Jankovics Péter) decens eleganciája, ahogy elsimítani próbálja a szerelmi bonyodalmakat, nyugodt ellenpont a zsivajgó sokadalomban.

Hay Anna

Koblicska Lőte Gnese szerepében temperamentumos lánykát mintáz, aki sóvárogva nézi mások boldogságát, ám ha ő kerül sorra, reszketni kezd, mint a nyársfalevél. Cidrizik, bepisil az izgalomtól, előbb a nadrágja nedvesedik át, majd csurogni kezd alá a folyadék – elrajzolt, macskakörmök közé tett abszurd szcéna ez is, akárcsak amikor a lakodalmi buli után feltörő sugárban rókázni kezd. A rendező tempósan adagolja az ironizált effekteket: amikor a féltékeny Anzoletto felpofozza Luciettát, Pető Kata szájából (mű)vér spriccel a falra, a lány ajkai vértől maszatosak, a férfi is összekenődik, de ettől még jobban imádják egymást. A nagy dáridó után Lucietta kivonul hányni, s a verekedések forgatagában habzani kezd az őrzővédővé avanzsált pincér (Molnár Gusztáv) szája…

Tarantino (és Bodó Viktor) szellemujját viseli magán az egyébként originális produkció.  Nádasdy Ádám ma is frissnek hangzó fordítását néhol „továbbírták” az alkotók, a fánksütőnéből lángossütő lett, gyűrű helyett konyakkal hódít a gáláns lovag, Pasqua nénje meg elektromos fúróval esik a szomszéd falának. A primer valóság talajától némiképp elemelt játék viharzó tinédzserromantikát vegyít iróniába áztatott szívdöglesztő

Jankovics Péter és Téby Zita. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

giccsparódiákba:  a férfiakat hajkurászó leányzók egy adott ponton mamájukat hívva bőgőmasinázni kezdenek, a kimerevített, hosszú  mozicsókok alá édes-nyálas slágerek úsznak. Túlcsordulnak az érzelmek, túlhabzanak a szenvedélyek, de az előadás stílusegysége megmarad. A lagzi-betétben villódzó lámpafüzérrel dekorált büfékocsit tolnak a színre, apró ablakain át látjuk, amint odabenn összezsúfolódva tombolnak a felgerjedt ünnepelők. A térből kivágott pici szoba kompozíciója jótékonyan tudatosítja e világ koordinátáit. Talán azt is, hogy a nagy zabálás után nem marad más, csak a csömör és a szétszórt hulladék.

Vö. Deres Kornélia: Macskanadrág a Szputnyikon 
Kovács Bálint: Inferno
Zappe László: A humor hálójában 
Koltai Tamás: Hogy múlik az idő 
Csáki Judit: Kültelek