Plácido Domingo

Szombat este mindössze Horváth Csaba főpolgármester-helyettes rövid, ám kínosan bilingvis köszöntőjét kellett átvészelnie a közönségnek, hogy megkezdődhessen a – szétrobbanthatatlan zsurnálpanel fordulatát idemásolva – Plácido Domingo nevével fémjelzett, s a sorban immár 17. Operalia énekverseny színvonalas és kétszeresen is forró hangulatú döntője. A karizmáját a zenekari árokba telepítő operai öregisten, a Pannon Filharmonikusok lelkiismeretes és figyelmes kísérőzenekari működését irányító Domingo ezúttal is kitett magáért, s nemcsak szponzorokból, díjakból, zsűritagként fungáló operai direktorokból gyűjtött egybe két énekversenyre valót, de talentumos fiatal énekesekből is.

Julia Novikova

A tiszteletreméltó törekvés, Domingo operai utánpótlás-programja, amelynek a korábbi években – több mások mellett – José Cura és Rolando Villazón felfedezését köszönhettük, idén tizenöt ifjú énekes számára kínált szereplési lehetőséget a döntőben. Az operai főszakaszban tizenhárom ária hangzott fel, egyetlen kivétellel csupa operasláger, s egyszersmind valamennyi a XIX. századi olasz, francia és orosz operairodalomból válogatva. S ez korántsem véletlen, hiszen az Operalia a kortárs operajátszás leginkább problematikus mozzanatára összpontosít: a nagy romantikus szerepek kiosztásának akut és világszerte észlelt gondjára. Nos, jóllehet egy-egy ária alapján nem könnyű megítélni az idei kiválasztottak adottságait, ám az emlegetett probléma jellegzetességei és a bizakodásra alapot adó teljesítmények egyaránt jól felismerhetővé váltak a bő kétórás, szünet nélküli versenyprogram során. A rokonszenves, ám elsősorban az előadás technikájára összpontosító, íveket, frázisokat nemigen építő, s a szöveget legfeljebb artikuláló, de nem értelmező produkciók mellett ugyanis néhány fiatal éneklésének idiomatikus, s egyszersmind autentikus jellegével keltett megérdemelt feltűnést. Elsősorban a két orosz, a Csengettyűária vokális tornamutatványait bravúrosan teljesítő koloratúrszoprán, Julia Novikova és a Lenszkij áriájával fellépő, érzékenyen formáló Alexey Kudrya (utóbb belőlük vált a két első helyezett), valamint a Massenet kevésbé populáris Hérodiade című operájából éneklő amerikai szoprán, a bájos Angel Blue (második helyezés) és az Igor hercegként hitelt érdemlő litván basszbariton, Kostas Smoriginas (megosztott harmadik helyezés és Pécs város különdíja).

Alexey Kudrya

Az operaáriákat követően a verseny zarzuela-döntőjére is sor került: a Domingo szüleinek emlékét és kedves művészetét ápoló szakaszban öt énekes (köztük az egyetlen magyarként színpadra lépő hamvas és temperamentumos Simon Brigitta) rugaszkodott neki a daljáték, a népszínmű és az opera határmezsgyéjén lokalizálható műfaj formás, délszaki áriáinak. A Domingo koncertjein mindannyiszor műsoron szereplő Sorozabal-ária, a fájdalmas-szerelmes No puede ser két tenor ajkáról is felhangzott: görög és lengyel változatban egyaránt megnyerően, ám kissé súlytalanul. (A közönség mindenesetre másképp ítélt, lévén a nézői szavazólapok összesítése után a férfi közönségdíj a mindkét szakaszban fellépő görög tenornak, Dimitrios Flemotomosnak jutott.)

Angel Blue

Az Operalia tekintélyes verseny, de egyszersmind családi vállalkozás is, amint arról a kompetitív részt követően rögvest meggyőződhettünk: a szünet előtt az ifjabb Plácido által komponált Operalia-himnusz, majd a bő háromnegyed órás pauza után a másik Domingo fiú, Alvaro Operalia-történeti összeállítása adott hírt a Domingo família fiatalabb nemzedékének szorgos működéséről. Az utóbb említett összeállítás, melynek nehézkesen átültetett magyar szövegét egy, a Budapest TV-t, közelebbről Dávid Sándort idéző orgánum narrálta számunkra, már át is vezetett a mediterrán családiasság és a magyaros sutaság sajátos elegyét megtestesítő díjátadó ceremóniához. Hogy ez az aktus mégis szeretetreméltónak bizonyult, azt szinte egyedül a bő kétórás zenekari árokmunkát meghazudtolóan friss, férfibájt és nemességet sugárzó Domingónak köszönhettük. A nagyszívű művész lelkiismeretesen abszolválta a szponzorok és a nagytekintélyű zsűritagok felsorolását, Pécs és Budapest díjadományozó potentátjainak színpadra szólítását, és elsöprő erejű kedvességgel fordult a díjazottakhoz és a közönséghez egyaránt. Nem feledtük ugyan, hogy az este az új énekesek felfedezéséről szól, ám azért oly jólesett ünnepelni a 68 éves Domingót. Még a színpadra lépő két fiú rögtönzött köszöntőjéhez is készséggel csatlakoztunk: boldog házassági évfordulót, Maestro!  

Vö. Fáy Miklós: Domingo és a köpenye 
DNI-SZJ: Operalia et cetera