Ágens: Kúrós versek
2008.03.03.

Ágens, a formabontó színházi és zenei előadásairól ismert operapunk eddig is tilalomfákat döntögetett. Tavaly megjelentette első önálló verseskötetét, hogy újabb formába öntse lázadó gondolatait. GABORJÁK ÁDÁM KRITIKÁJA.

A vékony, fekete borítójú könyv mintegy kilencven fekete oldalán harmincöt, fehér betűkkel nyomtatott verset olvashatunk, melyek nyíltan és őszintén beszélnek szexualitásról, szenvedélyről, szerelemről és - a címhez hűen - kúrásról. Az olvasás során csak úgy tobzódunk a domborodó péniszekben, az izzadó hajlatokban, sikításokban, lihegésekben és válogatott pózokban, ugyanakkor (mondhatni kötelező jelleggel) számtalan szenvedélyes, néhol állatias ösztönöktől vezérelt figurával és tragikus történettel is találkozhatunk. Mindennek egy igencsak fülledt levegőjű, hedonista világ teremt hátteret, melyben a versek elbeszélői mesélnek különböző szerelmi és szexuális élményeikről.

Röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy Ágens merészen egy villoni hangulatú vágánsköltészet női változatát próbálja meg kidolgozni, hogy felkavarja a nemiség társadalmi tabuktól övezett fertelmes állóvizét. A kötet emiatt sok tekintetben hasonlít például Kiss Judit Ágnes költészetére, ám Ágens esetében jóval nagyobb hangsúly helyeződik a vad szenvedélyeiben hentergő femme fatale képének kidolgozására.

A Kúrós versekben leginkább a testi és szexuális tabuknak illetve a merev társadalmi konvencióknak való nekifeszülésről (lásd például a Tabu tizenhat rövid versét), valamint a testről való beszéd lehetőségeiről lenne szó, ahogy ezt „a testem már nem test, jel csupán” (Nem emlékszem, hol szedtelek össze − 70.) és a „játszunk és kérdezünk / hogy hova tart a test / meg az ámulat” (Most meg Szapphó – 11.) soraiban olvashatjuk. Külön érdekesség, hogy a versek a testről beszélve hangsúlyozottan a társadalmilag marginálisnak tekintett pozíciókat jelenítik meg. Az elbeszélők hol a lányokkal, öregekkel, tanárokkal megélt kalandokról, vagy egy hármasban átmulatott fülledt éjszakáról és a reggeli „lógó pöcsű” rántottafőzés idilljéről (A műfordító szerelme, Fekszünk az ágyon), hol meg hermafrodita szerelmekről, meleg barátokról, vagy a „szőke cigány barátnékról” beszélnek (A pultnál álltál, A hermafrodita kedves, Nem emlékszem, hol szedtelek össze).

A tabudöntögetés legmerészebbnek szánt formája alighanem az ún. kislány ciklus verseiben jelenik meg, melyekben gyermeki nézőpontból szemlélhetjük például egy rokonnal átélt szexuális élmény történetét (Szeretem a púpos púpját), vagy az apa testének titkos éjszakai felfedezését (Mindennek rendelt ideje van). Már az első írásokban megjelenik egyfajta teatralitás, ahogy azt a Nádnő című vers színpadias belépőjében olvashatjuk („Mein Herr ma Frodita leszek” – 7.), mely egyébként alighanem az egész kötet legjobb sora. Ez a színházszerűség ugyanis arra késztethet, hogy a verseket különböző szerepek megnyilvánulásaiként olvassuk, melyekben az ének hol az egyik, hol a másik nem „bőrébe” bújnak a szexuális játékok során. Egyfelől ez egyértelműen a kötet erénye, hiszen egyszerre teszi egységessé, tematikailag mégis változatossá. Másfelől viszont a mű hátrányára válik, hogy minden vers ugyanazon a minimalista, dísztelen, realista nyelven szólal meg, így az egyes költemények nem különülnek el, nem önálló hangok.

Ágens
Ágens
Ráadásul ez a nyelv egy idő után felettébb unalmassá teszi az olvasást, s ezen csak ront az esetleges és szabad forma, valamint az állandó én-te kommunikációs szituáció, mivel ezek szintén monotonná, egysíkúvá teszik a kötetet. A versek túlságosan "sztorizóssá" válnak, nyelvileg csekély számú meglepetést tartogatva az olvasó számára. Furcsamód például a „Herr ma Frodita” jellegű leleményes nyelvhasználat sehol másutt nem bukkan fel a kötetben, s ez erős hiányérzetet kelt. A legnagyobb gond az, hogy az egész mű beleragad a kegyetlen őszinteségbe és kimondásba, s emellett kevesebb tér jut az igazán élvezhető, változatos gondolati tartalomnak. Mindez azért is szerencsétlen megoldás, mert nem Ágens az első, aki szexuális kalandokat jelenít meg verseiben, s így a tabudöntő hevület önmagában nem oly revelatív, hogy az esztétikai élményt helyettesíthesse.

Ugyanígy nem lehet szó nélkül hagyni a rendkívül hangzatos, ám annál félresikerültebb címet. A Kúrós versek ugyanis annyiban teljesen helytálló cím, amennyiben valóban fedi a kötet tematikáját, hiszen a harmincöt vers majd’ mindegyikében konkrétan szó esik a kúrásról, ahol pedig nem, ott biztosan van rá utalás. Az ember mégis hajlamos ügyes marketingfogást sejteni a címválasztás mögött, mely mindössze a pornográfiára éhes olvasóközönség fantáziáját óhajtja rabul ejteni, s csupán meg akarja lovagolni a manapság oly elterjedt reklám-szexualitást. Ez a zavaró áthallás pedig azért is problematikus, hiszen a kötet versei jórészt nem ebbe az irányba mutatnak.

A cél és az ötlet tehát okvetlenül nemes és dicsérendő, ám a megvalósításon még dolgozni kell ahhoz, hogy ez a fajta költészet meggyőző és hatásos legyen az olvasó számára. A könyv ebben a formában korántsem üt akkorát, mint szeretne.

Vö. Kurdy Fehér János: Tetovált térképek
Kovács Bálint: Szemérmesen és szemérmetlenül

Kiadó:  Barrus Könyvkiadó,  Kiadás éve:  2007,  Oldalszám:  85,  Ár:  1980 Ft
Megítélt támogatás: 200 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A kötet megjelentetésére