6. Acélszobrászati Szimpozion, Kecskemét
2009.08.04.

A szobrászat általában nem könnyű műfaj. A szobrászok jobbára műhelyekben és nem műtermekben dolgoznak, az acélszobrászok viszont kifejezetten ipari környezetre vágynak. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.

Majoros Gyula
Majoros Gyula
Ipari háttérre régebben a hazai nehézipar fellegváraiban, Győrben, Dunaújvárosban és Tatabányán leltek a kortárs „vaskori” képzőművészek, 2004-től azonban az építőipari acélszerkezeteket gyártó KÉSZ Kft. pártolásával Kecskemét lett a hazai acélszobrászat bázisa. Majoros Gyula képzőművész gondolta úgy, hogy a cég támogatásával művésztelepet lehetne működtetni a gyár területén, ami rögvest be is indult, s idén már hatodszor gyűltek itt össze szobrászok és festők (!) itthonról és külföldről.

A környék olyan messze van a művészromantikától, mint Makó Jeruzsálemtől: hatalmas kiterjedésű, csarnokokat, ipari parkot, irodaházakat egymástól jó nagy távolságra felsorakoztató, echte nehézipari telepet kell elképzelni, amelynek valamely, épp munka nélkül álló épületét foglalják el pár hétre a szimpóziumra érkezett művészek. De nem ám úgy, hogy elegánsan helyet foglalnak, „ihlenek” egy sort, majd belezuhannak az elmélyült alkotásba!

Először biciklivel körbekarikázzák a komplexumot, jó alaposan megszemlélik a lerakott nyersanyagokat meg a kész- és hulladéktermékeket. Mindenkinek felpiszkálja valami a fantáziáját, némelyek a szálanyagokba szeretnek bele, másokat a csövek és a kész idomok hoznak lázba, de van, akit a salakanyagok vagy épp a vulkáni kőzetre emlékeztető szétroncsolódott lamellák - vagyis a plazmavágó gépsor aljára hullott megolvadt lemezek csomói - ejtenek rabul. Mint valahány művészt, aki a vas közelébe megy. Mert az 1910-es évektől, de főleg az ötvenes-hatvanas évtized fordulóján, a vas- illetve acélszobrászat csúcspontján ezek az artisztikus hatású melléktermékek számtalan művészt ihlettek meg szerte a világon.       

Rabóczky Judit Rita
Rabóczky Judit Rita
Jártam a gyárban, ahol mindent végignézhettem, s az acél pár óráig tartó (mert levegő hatására megváltozó) fémtiszta állapotát is megismerhettem. Az acélkék kifejezés csak erre a rövid stádiumra érvényes (nem is tudom, honnan tudhatjuk ilyen pontosan mi, civilek, hogy melyik árnyalat is ez, de mondhatom, tévedhetetlenül használjuk), azonban a szobrok egyike sem őrzi, mert a kialakuló rozsdafoltok ellen – lankadatlan kísérletező kedvvel - kályhalakkal, hangyasavval, olajokkal, színtelen lakkal, netán festékkel kezelik a fémet a művészek. Akik egyébként mesterien bánnak a forrasztópákával és egyéb szerszámokkal, s így a legkülönfélébb technikai eljárásokkal éltek.

Drabik István
Drabik István
Drabik István például pisztolyból eresztett folyékony huzallal „rajzolt” egy vaskeretre feszített hálóra, így születtek irka-firkásan könnyed hatású légies figurái. Megejtő az ambivalencia, s még csak az sem mondható, hogy megtörtént az anyag anyagtalanítása, hiszen az acélban éppen az az érdekes, hogy rengeteg féle lehet. A német Sibylle Burrer leszabott, edzett fémcsíkokból hajlítgatta hasonlóan kalligrafikus hatású műveit, Rabóczky Judit Rita, Pintér Balázs és Kopasz Tamás pedig „talált tárgyakból” alkotott.

Kopasz Tamás
Kopasz Tamás
Rabóczky óriási fűvé metamorfizálta a vasszálakat (Kertem), Pintér fogára való asszociációkat rakott össze lim-lomokból (Kifli reggelire és Reggeli maradék), Kopasz Tamás pedig levegőbe hasító idolokat látott bele a levágott fémszélekbe. Pintér az ötletelésen kívül valódi művet is alkotott: a rücskös-hólyagos hulladékdarabkákból két, furfangosan egymásba tekeredő hengert operált össze (Antoine Pevsner és Naum Gabo játszadozott ily módon a formákkal), amolyan pulzáló konstruktivista gondolattal és ízzel. Majoros Gyulának átjárása van a racionális világból a játékosba, egyszer gépészeti konstrukciót szerkeszt (Hőelosztó), máskor kalapot és aktatáskát magának vasból.

Alkotás közben (A képek forrása: Kecskeméti Acélművészeti Szimpózium)
Alkotás közben (A képek forrása: Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion)
Csepregi Balázs nem aprózta el, épített egy „igazi” gémeskutat, ám a művésztelepi kollekció fénypontja mégsem ez, hanem piros csövekből komponált Hullám című munkája. Elmenne ugyan szobornak is, de valójában pad ez, mégpedig kényelmes és jól beülhető – máris tele lehetne szórni velük néhány közkedvelt parkot. Rajcsók Attila mintegy a vas ellen ment: keskeny csíkokra vágott acéllemezeket hajlított és illesztett össze óriáskanalakká precíz kiszámítottsággal. A félkádnyi eszközök olyan kecses finomságot nyertek, hogy paradox módon a keleti teaszertartások kellékei jutnak róluk az eszünkbe. Péter Ágnes fölpolírozott krómacél és natúrban hagyott lapok párosításával alkotott impozáns, szakrális teret idéző nagyméretű műegyüttest Az utolsó kapuk címmel. Péter Ágnes a súlyos anyagnak majd’ valamennyi arcát igénybe veszi (sima, amorf, matt és fényes felületeit), s ettől igen dinamikussá válnak a fél kapuíveket idéző formák, melyek gótikus ívben végződnek. A végeredmény impozáns hatású kompozíció, amelyben méltósággal egyesül az atavisztikus és a szellemi szféra.

Sem a vas, sem az acél nem arról híres, hogy finom matéria lenne. És mégis mennyire illenek korunkhoz: kellően súlyos és nehezen megmunkálható anyagok, amiktől piszkosak leszünk és könnyen megsérülhetünk a közelükben.

A szimpozion anyaga Kecskeméten a KÉSZ Ipari Parkban és Szegeden a Dóm téren tekinthető meg augusztus végéig.

Szerző: Ibos Éva
A KASZ09 alkotói:  Csepregi Balázs,  Drabik István,  Kopasz Tamás,  Majoros Gyula,  Péter Ágnes,  Pintér Balázs,  Rabóczky Judit Rita,  Rajcsók Attila,  Roskó Gábor,  Sibylle Burrer (Németország),  A szimpozion helyszíne:  a KÉSZ Ipari Park acélszerkezet-gyártó központja,  Időpontja:  2009. június 17 - július 2.
Megítélt támogatás: 400 000 Ft
Támogató: Képzőművészeti Kollégium
A VI. Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion megrendezésére és dokumentálására (2009)