 Jelenet az előadásból. Fotó: Dusa Gábor |
A Nincs ott semmi – avagy alszanak-e nappal az álmok című darabban Szabó Réka, hosszú és termékeny kirándulás után ismét visszakanyarodik a tánchoz. Ez azt is jelenti persze, hogy kizárólag táncosok szerepelnek az új előadásban – Dózsa Ákos, Góbi Rita, Nagy Andrea, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre –, a társulat egyedi humorú, nagyszerű színészeinek, Gőz Istvánnak és Kövesdi Lászlónak most nem jutott szerep, és nyilván némiképp faramuci helyzetbe került az előadás dramaturgja, Peer Krisztián is. Mellesleg ő kicsit felüllőtte a beharangozó szöveggel a darabot, legalábbis szorongásügyileg, ugyanis az a fajta rémület, miszerint az igazán szörnyű álmok nem érnek véget a vekker csörgésére, de még az első kávé után sem, teljesen hiányzik a darabból. Hogy könnyen bele is lehet ragadni álmokba, sőt ezáltal a valóság is elbillenhet, megkérdőjeleződhet, nem kerül a színpadra, az alkotói szándék ellenére sem. Szórakoztató, könnyed, látványos, pezsgő ez az előadás, de súlytalan, (ami nem feltétlenül baj, hiszen a nézők veszik a poénokat), s valami hiányérzet marad utána. Nem tudom, irigyeljem-e, vagy sajnáljam, aki ilyen fekete-fehér, jámbor, kis képernyős álmokkal él együtt.
 Jelenet az előadásból. Fotó: Dusa Gábor |
Szabó Réka mindenesetre új utakon jár, a már megszokott, verbális és mozgásbeli gegeket ez alkalommal a technika helyettesíti. Ez mindenképpen bátor döntés, hiszen a koreográfus-rendező színház és tánc határán billegő, abszurd humorú előadásai rengeteg hívet toboroztak a társulatnak, folytatható lett volna ez az út is, Szabó Réka mégis inkább kísérletezésbe fogott. Ami mindenképpen pozitívum, hogy a Tünet Együttes vezetője soha nem alattvalókat keres, alkotótársként, de szereplőként is autonóm, egyenrangú, izgalmas művészekkel veszi körbe magát, és mer kockáztatni. Az interaktív vetítés, az ún. real-time videótechnika, mely leköveti a táncosok mozgását, szinte rátapad a figurájukra, az MTA SZTAKI Médiatechnológia Csoportját, azaz Sárosi Anitát, Vicsek Viktort és Papp Gábort dicséri. Ez a technika bekebelezi a mozgó figurákat: szembesülünk a mindent elnyelő négyzethálóval, a fekete lyukká avanzsáló sakktáblával, a fehéren vetülő, negatív árnyékkal és egy körberajzolt tetem vörösbe játszó árnyával, ráadásul tanúi vagyunk egy féregként kibújó, majd megsokszorozódó, apró, nyüzsgő árnyékember támadásának is.
Nagy Fruzsina fekete alapon fehér mintás jelmezei megelőlegezik az adott figura álmait: kinek négyzetháló jut a vállára, kinek csillagszórószerű szikra. A jelmeztervező Álmok a szekrényből című előadása nyilvánvalóan hatott erre a darabra, ha csak a színpad egyetlen díszletelemét, a hatalmas szekrényt nézzük is, melyből a szereplők előbújnak. A hatásos belépőknek, a sötétből felbukkanó vékony fénycsíknak, a lassan nyíló ajtónak, kukucskáló szempárnak megvan a varázsa, de még furcsább, ahogy a talpig feketébe öltözött szereplők el is tudnak tűnni ebben a színpadtérben, s egy alkalommal szinte beleolvadnak a hátul húzódó, fekete függönybe. Ez valóban nagyon erős kép, talán az egyetlen, melyben az érzékszerveink tényleg próbára vannak téve, meg vannak vezetve. A kedvenc jelenetem pedig az, (mely önmagában, vetítés nélkül is megállna), melyben Góbi Rita ruhája egy másik alakot is rejt, egy élősködő duplikátumot, egy parazita álomlényt, akit Szász Dániel kelt életre. Mert noha izgalmas a technika mindenhatósága a darabban, egy idő után kicsit sematikussá is válik. Sokkal nagyobbat szól, amikor a táncosok interakciójából kerekedik ki valami különleges, és kivételesen nem a vetítéssel létrehozott elvarázsolt kastélyban bolyonganak a szereplők. Nyilván ennek az is oka, hogy Szabó Rékának megvan az a kivételes képessége, hogy mindig karaktereket és nem csupán mozgó figurákat akar látni a színpadon, emlékezetesek és egyediek a táncosai ez alkalommal is, Vass Imre pedig (aki táncosnak is, koreográfusnak is nagyon eredeti) igazán elegánsan debütál a Tünet Együttesben.
Az előadásnak különös bájt ad Márkos Albert talányos zenéje, melyben a zeneszerző mellett Hock Ernő, Puskás Péter és G. Szabó Hunor muzsikál, Kozma Orsolya és Harcsa Veronika énekel. Bárcsak ilyen űrslágerek altatnának minden alvászavarost.
A dunaPart – Kortárs Előadóművészeti Platform 2011. január 20-21-22-i teljes programját ide kattintva érheti el.