Haru Spex. Kovács Alida fotói a Műcsarnokbeli előadáson készültek |
TH (Tóth Gergely) akcióművész, performer, nyilvánvalóan szabad ember, olyan személyiség, aki nem tűri, hogy kategorizálják. A produkcióban élőben és felvételről egyaránt találkozhatunk vele és gondolataival. A filmfelvételen eufémisztikusan megfogalmazva tárgyakat animál (többnyire a háta mögé dobálja őket, majd maga is elvágódik, mindez többször megismétlődik), valamint gondolatokat közöl velünk, amelyek a technika hiányosságai folytán – elégtelen erősítés, visszhangos tér – nem nagyon jutnak el hozzánk. Élőben főként Nirvana-dalok csengenek ajkán, amelyeket társa kísér gitáron. Mikor megakad, gond nélkül fordul a mögötte lévő vászonfalon felaggatott szövegekhez. (Fején kalap és napszemüveg, furcsa gátlás, hogy a virtualitással ellentétben élőben nem néz szembe velünk.) Ezen felül néhány tárgy a színpadi térben is jelen van, köztük egy kólásüveg, amit a főszereplő (FőÖnmaga, FőŐ) néhány jól irányzott ütéssel darabokra tör. Az első sorban ülő rendező néha beoson, hogy valamit TH fülébe súgjon. Mielőtt elfelejteném: befelé menet színikritikákat látok a földön, szép sorjában egymás mellett, amelyeket valaki színes ceruzával összefirkált.
Haru Spex. Kovács Alida fotói a Műcsarnokbeli előadáson készültek |
A meglehetősen kontrollálatlanul és koordinálatlanul zajló eseménysor bántóan sutának, megformálatlannak hat. El tudnék képzelni egy előadást, performance-ot, tudomisénmicsodát ugyanezekkel a tárgyakkal, eszközökkel, ugyanezen a helyen, tán ugyanezzel a főhőssel, de főként ugyanezzel a rendezővel. Ezt a képzelt előadást tán lázas érdeklődéssel nézném végig, ahogyan az eddig látott valamennyi Finita la Commedia-produkciót.
Hogyan? Mikor? Milyen legyen? A kérdésekre O. Caruso hivatott válaszolni.
Félreértés ne essék: nem üzenetet keresek, csak valami kapaszkodót, hogy milyen szándékkal, céllal, munícióval legyek-legyünk, mi együtt – itt és most.
Haru Spex. Kovács Alida fotói a Műcsarnokbeli előadáson készültek |
Most csak egy súlyosan alázathiányos alakot láttam. Produkciónak nem nevezhető élő megnyilatkozásai felkészületlenséget, üres önteltséget sugallnak, de mindezért mégsem őt, hanem a rendezőt kárhoztatom. O. Caruso „beleszeretett” egy emberi jelenségbe, egy kivételes energiába. Azt viszont ezúttal elmulasztotta, hogy e kivételes jelenség megmutatását személyes emberi gesztusból színpadi tetté fogalmazza. Éretlen, nyers, ezért érdektelen események peregnek az eredeti céllal (a voltaképpeni megmutatással) épp ellentétes hatást kiváltva. A Haruspex zsákutca, amelyből ki kell tolatnia a Finita la commedia alkotógárdájának, hogy más irányt keressenek, vagy megtalálják azt a formát, ahol a TH-féle exhibíció hitelesen közölhető.