Mert bár a huszonévesekből álló francia együttes Haydn műveiből készített válogatást a szimfóniák legismertebb részleteit fűzve össze, azért a műsor egyáltalán nem volt koncepció nélküli. És e koncepció nem merült ki abban, hogy a hallgatóságnak kedvet csináljanak a Haydn-szimfóniákhoz. A kiosztott műsorfüzet nemcsak tájékoztatott, hanem el is irányított. A Haydn egész életpályáját átfogó program gondosan volt megszerkesztve, és legalább annyira a zenei elemekre és összefüggésekre alapozott, mint az életrajziakra vagy (zene)történetiekre.  

Le Cercle de l’Harmonie

A zenekar nevét egy Haydn-kortárs – szintúgy szabadkőműves – szerzőtől vette, a Fekete Mozartnak aposztrofált Chevalier de Saint George-tól, aki élete végén egy Le Cercle de l’Harmonie névre keresztelt együttest vezetett. A második Le Cercle de l’Harmonie előadásában a Haydn-részletek mintha egy képzeletbeli, leginkább tán kosztümös kalandfilm kísérőzenéjévé váltak volna. Ezzel egyébként azt is leírtam, mi hibádzott ebből az előadásból: Haydn zenéjének transzcendenciája, a magvasabb tartalom.

Az említett ismertetőfüzet szerint az estnek hat része volt. Hat közjátékra tagolódtak a szimfóniák. Az első résznek – melybe a korai Napszak szimfóniák egyike, A reggel Adagio tétele is bekerült – a címe Elragadtatás Haydn iránt és a virtuozitás lett (a címek és a szöveg magyarításán lehetett volna még dolgozni). Ekkor még csak tizennégy zenész állt a színpadon, karmester nélkül, és az együttest az első hegedűs lendítette be, szerepét nem túlhangsúlyozva, ugyanakkor az elégségesnél kicsit többet mozogva. A szünet előtt végig az elsőhegedűs vezette a zenekart, s bár a szövegben leírtaknak – miszerint e muzsika legfőbb feladata, hogy elvarázsolja a hallgatókat – nem feleltek meg a franciák, az együttes nem egy tagja bizonyította páratlan tehetségét és muzikalitását, így kiváltképp a csellista lány, aki a napszakot megidéző tételt befejezte. Az elsőhegedűs a bevezetést követő, és a Sturm und Drang szimfóniák időszakába átvezető A Dél szimfóniában kellemes, dinamikus duettet játszott a csellistával: már ekkor feltűnhettek a zenekar erényei és korlátai. Különösen az, hogy milyen szűk dinamikai skálán játszanak a zenészek, és mennyire nem mozgatják meg – fiatal koruk dacára – a tempókat. Az elsőhegedűs Julien Chauvin szépen, de nem érzelemgazdagság és elragadtatás nélkül játszott. Az első rész végére természetesen a Búcsú szimfónia (fisz-moll Hob. I. 45) került. A tizennyolc tagra kiegészült zenekar minél inkább fogyatkozott, annál színtelenebb lett.

Jérémie Rhorer

A második részben az immár ülve játszó, huszonnégy tagra bővült együttest végre Jérémie Rhorer karmesterként vezette: elérkezett az idő tehát a klasszikus Haydn bemutatására. Az ötödik közjáték bevezető szövege szerint Haydn azért is szedhető darabokra, mert ezt vele kortársai és a későbbi korok zenészei is megtették; beillesztettek Haydn-részleteket operákba, balettekbe, sőt némelyik témájára dal is született – ékes példa: az Üstdob szimfónia részlete a Varázsfuvola egyik párizsi előadásába is bekerült. A felcsendülő A szarmata nő (C-dúr szimfónia Hob. I. 63) és A szórakozott (C-dúr szimfónia Hob. I. 60) nem is koncertterembe készült, hanem színpadi zene volt. Itt fedte fel hát magát a koncepció: olyan két új (két felvonásnyi) művet hozott létre az együttes, ami önállóan is, tehát – Marc Minkowski kifejezését kölcsönvéve – elképzelt szimfóniaként is megállja a helyét.

A romantikus Haydnt bemutatni hivatott rész már színekben és érzelmekben is gazdagabb volt (az agogikákat már egyenesen túlzónak lehetett volna mondani). Míg az első részben az együttes nem játszott ismétléseket, a másodikban Rhorer könyörtelenül lejátszatta azokat. A kiváló szólista teljesítményeket felmutató együttes zenekarrá állt össze. A második rész igazolta a nagyon fiatal Le Cercle de l’Harmonie hírnevét, a számos díjat, s hogy a legjobb szopránok egyike, Diana Damrau és a neves kontratenor, Philippe Jaroussky is őket választotta kísérő együttesnek.

A bemutatott két szimfónia pedig, ha nem is volt originális Haydn-mű, azért felmutatta  Haydn minden erényét, így a megkomponáltságot, az ötletgazdagságot, az érzelmességet és a kísérletező kedvet egyaránt.

A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a Haydn Év 2009 gyűjtőlapon olvashatják.