Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SÁRKÁNY ÚJ ARCA

Somlyó Zoltán: Zsidó mezőkön. A másik élet(mű) a másik térben
2009. júl. 1.
Mint a kötet alcíme is jelzi, az összeállító, Kőbányai János a megszokottól eltérő színben kívánja bemutatni a Nyugat első korszakának egyik jeles költőjét, aki ebben a fénytörésben most inkább az Egyenlőség, a régi Múlt és Jövő című újságok vezető lírikusának látszik. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS ÍRÁSA.

Figyelemre méltó, egyben vitatható vállalkozás. „1900-tól 1910-ig, az új irodalom fénykorában – homályban – írta legszebb köteteit, egyik hónapos szobából a másikba vándorolva. Bohémnak nevezik. Nem tudom, mit jelent ez a szó. Ha azt jelenti, hogy igaz ember, akkor bohém. Romantikusnak is nevezik. Ha a romantika azt jelenti, hogy az életet az író a maga teljességében akarja megmarkolni, akkor romantikus is. Egyik régi romantikus azt mondta, hogy a világot az éhség és szerelem kormányozza. Ő csakugyan az éhség és szerelem éneklője. Nagyon sokat szenvedett a kenyér és csók miatt. Talán olykor változtathatott volna élete során. De ki-ki olyan sorsot teremthet magának, amilyent kíván. Somlyó Zoltán annyira szerette a fájdalmat, hogy nem tudott tőle megválni.” E sorokat Somlyó egyik legközelebbi barátja, élete tanúja, Kosztolányi írta a Nyugat 1926-os első számában; Kosztolányi, aki az Esti Kornél-sorozatban Sárkány néven örökítette meg halhatatlanul harcostársát és ifjúkora egyik ikercsillagát.

A fenti szép szöveget többnyire jól ismerik a magyar irodalmi ügyekben valamennyire is tájékozott olvasók. De az alábbi sorokat már csak nagyon kevesen olvasták: „Ezek a versek, amelyek önérzetesen és dacosan vallják magukat zsidó verseknek, külön helyet kérnek maguknak a magyar-zsidó literatúrában. (…) Somlyó Zoltán zsidó verseit szeretem. (…) Nem programköltészet ez. Egy csapzott, beteg elfinomult költőfaj dalol egy igazi költő szájával és lelkével. (…) Itt ősi jajgatások szakadtak fel. A lírikus, aki a színek és a rafinált világítások kedvelője, ebben a könyvben letompítja a színeket, és úgyszólván csak feketével és fehérrel fest, cifrák és arabeszkek nélkül díszít, az ó-testamentum rideg pompájával érzi meg a nyomort, a szerelmet, a millió színnel és hanggal zengő életet.” Pedig ez a jellemzés ugyancsak Kosztolányi tollából származik; megjelent az Egyenlőség című újság 1912. július 14-i számában, mintegy előszóként és beharangozóként Somlyó Zsidó mezőkön címmel tervezett jövendő kötetéhez. Aztán a dologból semmi sem lett, nem tudni, miért: a kiadó lépett vissza, netán a költő, vagy mindkét fél, esetleg valami más, immár kinyomozhatatlan esemény akadályozta meg a publikációt? Mindenesetre a kis esszé tudomásom szerint egyetlen Kosztolányi kritikáit közlő gyűjteményes kötetben sem szerepel, így aztán Kőbányai Jánosé a vitathatatlan érdem, hogy most felszínre hozta.

De többet is tett: elhatározta, hogy ennek és a lapban közölt hirdetésnek alapján rekonstruálja azt a tervezett, zsidó verseket tartalmazó könyvet, amely végül mégsem jelent meg 1912-ben. Ám az anyag egyre nőtt, nagy számban bukkantak elő különféle zsidó fórumokból (közülük a Múlt és Jövő a legfontosabb) a zsidó tematikájú, vagy megjelenésük miatt a „másik”, a – Kőbányaival szólva – „zsidó kulturális térbe” utalható versek, így evidensnek látszott egy „másik”, az ismerttől és megszokottól, ráadásul erősen kanonizálttól részben eltérő Somlyó-kép megrajzolása. Ám amint azt Kőbányai a kötet roppant érdekes utószavában leírja, a költő fia, maga is poéta, ráadásul nagyon művelt és érzékeny versszakértő, Somlyó György nem vállalkozott az anyag rendezésére, mondván, hogy annak nagy része nem más, mint „klapancia”. De talán nem egészen alaptalanul feltételezhetjük, hogy Somlyó György véleménye nem csak esztétikai alapokon nyugodott. Nem lehetetlen, hogy a zsidó versek közreadásával úgy érezhette volna, hogy apja emléke és költői hagyatéka nem teljesen jó értelemben változik meg, azaz netán torzul.  Nem biztos, hogy ez a Sárkány rokonszenves volt számára. És talán az is megfordulhatott a fejében, hogy a publikáció a szellemi értelemben teljesen asszimilálódott Somlyó Zoltánt visszazárja egy kisebb, partikulárisabb kontextusba; talán attól szorongott, hogy ez a magyar költő, a Nyugat körének egyik modern, mondhatni „dekadens”, erotikusan túlfűtött lírikusa (lásd talán e téren legerősebb versét: Maria Abariendos) most egyszerre egy kisebb kontextus, a magyar zsidóság költőjévé válik. Volt légyen bárhogy is, Somlyó teljesen kifejtett véleményét már nem ismerhetjük meg, és mivel a szerzői jog időközben lejárt (Somlyó Zoltán 1937-ben halt meg) már semmi nem vethetett gátat a megjelenésnek. Most tehát előttünk a gyűjtemény, és az messze több mint a régi kötet rekonstrukciója; Kőbányai vallomása szerint: „Alapelvem volt, hogy minden fellelt, zsidó kulturális térben megjelent Somlyó Zoltán-írás e könyv anyaga. Ha zsidó témája van, ha nincs.” A rendkívül hullámzó színvonalú versekhez még néhány kisebb prózai írás kapcsolódik. De talán a legérdekesebb publikáció a végére maradt, Somlyó 1937-es cikke a Múlt és Jövőben Kosztolányi és a zsidóság viszonyáról, illetve az ehhez kapcsolódó Füst Milán-kommentár.

Egyszóval érdekes, tanulságos könyvet kaptunk kézbe, sok felfedezésre váró anyaggal. Azt persze nehéz lenne állítani, hogy az új kép alapvetően változtatja meg a régit, amelyet legkivált a Jajgató Felicián, Az átkozott költő vagy a Nyitott könyv című nagyszerű művek alapján Somlyó Zoltánról őrzünk. Az meg egészen bizonyos, hogy kevesebb sajtóhiba esetén (a rosz szó szinte következetesen ezzel a helyesírással szerepel olykor még a vers címében is!) még felhőtlenebb lenne az érdeklődésünk. A többi meg az olvasók, no és a filológusok dolga.

Vö. Láng Zsolt: Rejtett történet. Követési távolság

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek