Jelenet az előadásból. Forrás: Budapest Bábszínház

Az Én, Antigoné a felnőtté válásról, a család elvesztéséről szólt, és arról, hogyan szivárog be a politika egy tinilány életébe. A Farkas és Piroska, amelyet a Grimm-meséből Tasnádi István írt át, az igazságosságot, a tisztességet állította középpontba. Az 1891-ben megjelent Oscar Wilde-mese, a Csillagfiú adaptációját Gerevich András készítette. Az identitáskeresésről, a magunk elfogadásáról és a mások iránti toleranciáról szóló, szecessziósan burjánzó történet hősei – az erdő állatai, a favágó pár, a leprás, a király és a királynő, a gonosz kapzsi -, illetve a dramaturgiai csomópontok jórészt változatlanok maradtak, ez a mese azonban mégis egyértelműen 2008-ban játszódik.

Ám nemcsak a parfümérialánc logójával ellátott papírtasak miatt. A szívtelen, meglehetősen nárcisztikus Csillagfiú a sztár- és szépségkultusz időszakában pottyant a Föld nevű bolygóra, ezért képtelen elviselni megcsúnyulását. Abba a hitbe ringatja magát, hogy szülei híresek, gazdagok és szépek. Ha nem a rútsággal szembesül, akkor valószínűleg azért hagyja el a favágókat, mert az anyagi javak és a „pörgő élet” hiánya fordítja majd az érte mindenre hajlandó (nevelő)szülők ellen. Kamaszként lázad, tehetetlenségében gondolkodás nélkül bántja meg azokat, akik szeretik őt: megtalálja a legérzékenyebb pontokat tolókocsiba kényszerült anyján és a rövidlátó Vakondon is. Lehetne rá haragudni, vagy rossznak, lélektelennek tartani, de inkább a hamis ideálképeket ostorozzuk érte és miatta! Az előadás arra késztet (de nem kényszerít), hogy bizonyos értékeket új megvilágításban lássunk.

 

Kovács Judit és Ács Norbert. Forrás: Budapest Bábszínház

Mindezt lehetne siránkozó, komor hangulatba oltva tenni, és az oktató-nevelő szándékot direkt módon hangsúlyozni, ám akkor az alsó tagozatos-kiskamasz közönség alighanem menekülőre fogná, ezért aztán a humort vetették be az alkotók. Elhangzik, hogy az erdőben össze kell szedni a szemetet, látjuk, hogyan kell elsősegélyt nyújtani (még akkor is, ha a bajba jutottnak büdös szája), a cigarettázni próbáló Galambot társai figyelmeztetik a káros szenvedélyre, és nem ez az első Tengely-előadás, amelyben a fogmosás fontosságára utaló megjegyzést ejtenek el.

 

A tematikához hasonlóan Fekete Gyula zenéje sem gügyögő. Képzett komoly- és jazz-zenészek tételesen fel tudnák sorolni a zeneszerző használta allúziókat és motívumokat, a néző inkább afölötti meglepetését fejezi ki, milyen jól lehet vonósnégyes-muzsikára rappelni. Tört ritmusok, hirtelen váltások, egyáltalán nem slágeresen fülbemászó dallamok követik nagy empátiával a prózai történet dramaturgiai ívét.

 

A főszerepet – az egyik szereposztásban – a végzős bábszínész szakos egyetemista, Bercsényi Péter alakítja. Harmóniában van a bábbal, ugyanakkor a hiteles átélés mellett sikerül kritikusan értelmeznie a Csillagfiút. A kissé tutyimutyi Apát Ács Norbert finoman és pontosan, nagy szeretettel alakítja, a vonatjegyre pénzt kolduló óriáskezű leprást érzékeny humorral mutatja meg, míg komédiázó kedvét a zsörtölődő király szerepében élheti ki. Az Anyaként tolószékben ülő Kovács Eszter redukált színészi eszköztárat, leginkább hangját és mimikáját használhatja. A borzalmasan pösze, wannabe-Barbie Titkárnő kis pincsikutyájával a hóna alatt tipeg föl s alá. Bánky Eszter szembesítő paródiáját adja a címlapsztárokat követni akaró falusi és városi libáknak, akik nagyvilági nőnek maszkolva teszik magukat röhejessé.

 

Jelenet az előadásból. Forrás: Budapest Bábszínház

Az állatokat játszó színészek maszkokat és színben hozzájuk illő ruhákat kaptak, és természetesen mindenkinek van egy jellemző mozdulata. A cserfes, hiperaktív Galambon (Kovács Marianna) fehér, a szeleburdin magyarázó Mókuson (Kenyeres Zsuzsa) mogyoróbarna kiskosztüm. A mutatóujját tenyerébe rejtő, darabosabban mozgó Vakondon (Schneider Jankó) tévézéshez, kerti munkához, otthoni „molyoláshoz” tökéletes fekete-piros ing és nadrág, míg a Farkas (Erdős István) szürke, elegáns és peckes. Tomka Zsóka jelmezei státuszt és jellemző tulajdonságot egyaránt mutatnak. Ennek legextrémebb és legérzékletesebb példája az Úrnő magasított talpú cipője, futurisztikus fekete-lila műbőr kosztümje és szőke parókája. Juhász Ibolya megjelenésében a kiöregedett diszkókirálynőkre emlékeztet. Csak amikor lekerül fejéről a frizura és a napszemüveg, akkor látszik, hogy csúnya, kopasz, továbbá elvetemülten hiú és gonosz.

A barcelonai Park Güell színes mozaikcsempéit idézően díszített a központi térelem, a forgó tükör kerete, az asztalka és a székek lapja, ahol a Farkas, a Galamb, a Vakond és a Mókus időnként megpihennek, s ahonnan figyelik és kommentálják az eseményeket. A második felvonás városának sziluettje a Sagrada Familia végtelenbe törő tornyaira emlékeztet. Mindez nem véletlen: a színlapon az áll, hogy Bodor Judit látványát Antonio Gaudí ihlette. Öncélúságról szó nincs, a látvány az eredeti mese szecessziós korára reflektál. Pontosan úgy, ahogyan Tengely Gábor a klasszikusokat remixeli.