Tehát egyáltalán nem mellékes, hogy mit lát és hall az egyszeri sétáló a Széchenyi utcán és kapcsolt részein, a Városház tértől, a Szinva-patak partján épült színpadon át, le egészen a Földes Gimnázium előtt kialakított új közösségi térig. Kora délutántól, amíg az operafesztivál tart, megtelnek a kisebb terek érdeklődőkkel és zenével. Megesett ugyan, hogy egy reneszánsz koncertet bekiabáló, vörösre festett tarajú posztpubertások zavartak meg, a fúvós együttes koncertjét kannásbort szopáló hajléktalanok, de egyébként a koncertek jelentős részében békésen ücsörögött a kellemes, zenehallgatásra felettébb alkalmas időben a hallgatóság. Azt persze nem állíthatom, hogy minden estben elsőrangú, vagy legalábbis a zeneiskolákban hallható vizsgakoncerteknél magasabb színvonalat hozó zenélést halhattak.

Az Operafesztivál az utcán

Öt napon keresztül jártam a várost, bele-belehallgatva a műsorokba, és megállapíthattam, egyes előadók szinte minden színpadon megfordulnak, a Szinvától az Utcazenészek pultjáig, ugyanúgy. És azt is, hogy nem egyenletes minőségű a teljesítményük, ami persze betudható annak, hogy a fellépők többsége amatőr, vagy legalábbis nem bír nagy gyakorlattal. És betudható annak is, hogy a színpadok elé vonzott közönség – bár összetétele heterogén – meglepően jellemzi is az adott helyet: vagyis ízlésében homogénnek tetszik.

Vagyis tudni lehetett, egyes helyeken kiket és mit várhat az arra kószáló. A Városház téren komolyabb zenét, komolyabb előadókat, az Utcazenészek standjánál lelkes amatőröket, a Szinva partján rockosabb hangokat, az Erzsébet téren újfent komolyabb produkciókat. Felkeltette érdeklődésemet a Szironta Csengettyűzenekar és a Mozart művekből összeállított Divertimento Mortale, de hosszabban végül három produkció mellett horgonyoztam le. A gyimesi és szerb elemeket is tartalmazó népzenét játszó Számadó Együttes több helyen is fellépett: nem játszottak tisztán, de olyan sodró lendülettel, hogy gyökeret eresztettem az egyre virágosabb hangulatú sörözök és kolbászevők mellett. Részint azért is, hogy kivárjam, hátha az együttes tagjai szólnak egy keveset magukról is, vagy a zenéről, amit játszottak. Ám mivel ez nem történt meg, csak a dévaj hangulatról, a gyors váltásokról, a nyárias estén jól esően pezsdítő táncmuzsikáról emlékezhetek meg.

Theater Brass

A színház fúvósaiból alakult Theater Brass is sok helyen megfordult a városban, egyszer a Városház téren kaptam el őket, ahol promenád zenét játszottak; hiába is reménykedtem középkori fúvósmuzsikában, vagy legalább katonaindulókban. A promenád zene jelen esetben azt jelentette, hogy a délutáni sörözők igényeihez alkalmazkodva, eljátszottak olyan népszerű nótákat, mint a Sej, haj Rozi vagy Fenyő Miklós örökbecsűje, a Csavard fel a szőnyeget. Ha meg mégis klasszikusokat játszottak, akkor minimum a Kánkánt, hogy félreértés ne essék, itt népszórakoztatásról van szó. Felesleges ezért említést tennem a gyakori félrefújásokról, a sokszor a népszórakozatás jelenkori fejedelmét, Lagzi Lajcsit megidéző trombitaszólókról. A feldolgozások egyébként ötletesek voltak, a Fenyő-szerzeményből a legtöbbet a pozanosnak és a trombitásnak sikerült kihoznia; együttműködésük egyébként is példás volt, és bár a trombitások olykor nem tisztán indították a hangokat, velük volt még a legkevesebb baj.

E hangászati merényt megfejelte az utána következő Mahler, Schubert-est. Két énekes lépett a pódiumra, egy fiatal férfi (Mahler Vándorlegény dalaival, többek közt) és egy fiatal hölgy, de csak egyikük tevékenységét lehetett daléneklésnek minősíteni, a hölgyét. A férfi ugyanis mintha operett-betéteket énekelne, egy bonviván behízelgő kedvességével, édeskésen, minden fontosabb szónak külön nyomatékot adva, tehát a dalokat szétjátszva adta elő Schubert dalait. Különösen A szép molnárlány részleteit énekelte olyan ernyedten, hogy még azon is elgondolkodtam, vajon bonvivánnak tényleg megfelelne-e: hiszen a drámát, a dalok ívét egyáltalán nem találta a nemes anyagban. Viszont a Pisztráng azon sorát: „a parton lesben állva”, képes volt enyhén előrehajolva, kicsit lecsöndesedve, a lesben állás minden ismérvét megjelenítve előadni.

Számadó együttes

A hölgy ellenben szépen a magas hangokat is biztosan kiküzdve, igaz, viszonylag kevés láttató erővel énekelt. Az ő tehetsége feledtette, hogy balgának éreztem magam, amiért nem Veszeli Ernő tangóharmónikást választottam és komolyabb zenei eseményeket kerestem a szelíd délutánokon. Schönberg Magaslat című dala után megnyugodtam, a város szabadtéri színpadain is megfordulnak tehetséges zenészek – ímhol egy: Varga Zsuzsanna.  

Mivel a fesztivál elég nehezen kezelhető honlapja és a műsorfüzet sem adott pontos felvilágosítást, így az énekesnő nevében sem lehetek egészen bizonyos, mert bár felkonferálták, a hangosítás nem volt túl jó, s ráadásul arra sem gondoltam, hogy a nevét – valamint a férfi énekesét – nem lesz majd honnan kiírnom.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.