Balassa Péter: Átkelés I.
2009.07.19.

A korán távozott esztéta utóélete eseményteli. 2003 nyarán hunyt el, a nevét viselő művészeti középdíjat idén már nem először adták át. Munkássága épp polémia tárgya. Életműsorozata fürgén halad – de nem problémátlanul. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.

A Balassa Péter művei sorozat 6. kötetéhez érkezett. A fedlapon Átkelés, a könyvgerincen és a belső címlapon Átkelés I. cím olvasható. Ígérkezik tehát Átkelés II., de egyelőre nem tudhatjuk (az eredeti, de már alig érvényesülő sorozatterv birtokában sem), mit tartalmaz majd. Az eddigi tomuszokat majdnem mindig más személy vagy közösség szerkesztette a Balassi Kiadónál; részint ebből is eredhet a nem kevés filológiai gyengeség, következetlenség.

A mostani – az első írás nyomán a Mi tanulható az Újholdtól? alcímet viselő – gyűjtemény például csak a szövegek keletkezésének évszámát jelzi, a korábbi megjelenés(ek) helyét, a cím- és egyéb módosításokat nem. (Az interjúkat sorjáztató 2. kötet, a Végtelen beszélgetés e tekintetben mintaszerűnek bizonyult, nyújtott név- és tárgymutatót is, illusztrációként közölt fényképeket. A 3. – Segédigék. Esterházy Péter prózájáról – alapos Szerkesztői megjegyzések kíséretével látott napvilágot és Függelék egészítette ki. Folytathatnánk.) Súlyos hiba, hogy az Ottlik és a hóban a Történelem nem az esszé egyetlen (illogikus) belső címe (mint itt látjuk), hanem az Ottliktól vett mottó forrásául szolgáló írás tipográfiailag elcsúszott címe. Az Ottlik birtokából látszólag Balassa birtokába átkerült szó teljességgel megváltoztatja a motívumtörténeti vizsgálódás látószögét, nem igazolható tartalmak feltételezését kényszerítheti az érdeklődőre.

Vári György szerkesztő az anyag kialakításában megfontolt munkát végzett. Az Újhold című periodika írói körének tagjairól és szellemi rokonaikról, utódaikról készített Balassa-textusok sorakoznak fel. Előbb a költők (Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Székely Magda egymásutánban), majd a próza- és drámaírók műveinek, világképének bemutatása következik (Ottlik Géza, Mándy Iván, Örkény István, Rónay György, Weöres Sándor – vajon miért e helyütt? Hiszen az Átváltozásokról, a „versegyéniségről” esik szó! –, Vas István [inkább epikusi minőségében], Márai Sándor, Hamvas Béla. Az utóbbi két név felbukkanása ad némi okot a fejtörésre, ám nem töri meg az összeállítás egységes, masszív szerkezetét). Akár egy, akár több Balassa-mű szól valakiről, akár rövidebb és alkalmi, akár tanulmány terjedelmű és vezérfonalnak szánt gondolatsort őriz a könyv, mindig mindegyik töprengésben találunk legalább egy magisztrális észrevételt. A betűkből kikerekedő arcképek nem feltétlenül teljesek, hiszen például az Egy regény mint gobelin. Ottlik és Esterházy – egyetlen lapon című/alcímű értekezés már szerepelt a Segédigékben: annak szerkesztője, Tóth-Barbalics István a nevek sorrendje ellenére a nevezetes Iskola a határon-lemásolást inkább Esterházyhoz, s csak másodlagosan Ottlikhoz kapcsolódó szövegnek tekintette. (Ezért is kellene itt a jegyzet: hogy átpillantsunk oda.)

Mi tanulható Balassától, aki véleményem és emlékeim szerint (nem állok egyedül e nézettel) elsősorban pedagógiai talentum volt, pontosabban: műértő érzékenységét és koncipiáló esztétikáját az egyetemi katedráról, valamint prelegáló beszédhelyzetekben talán még írásainál is szuggesztívebben fejtette ki? Thomka Beáta az Átkelés I.-hez csatolt elsőrangú utószava (Új olvasásrend) minden lényeges tényezőre rávilágít. Az opuszoknak a változó idő és kontextus hatására végbemenő, benső újraíródása, átértelmeződése ugyanúgy nyomatékot nyer, mint a Balassát jellemző irodalomtörténeti egybelátás kivételes képessége. Műelemzés és kritika, esszéforma és nagytanulmány, módszeresség és sajátos dikció, paidagógoszi karakter és szövegépítés, formálási igényesség és nyelvezet egyként teret kap; rejtettebben a szépírói ambíciók és Balassa olvasási metódusa is.

Az „újholdas” Balassa-kötet újholdassága, esztétikai orientációja szükségszerű s itt magyarázatra nem szoruló (Balassa Péter az 1988/1. kötettől kezdve főmunkatársa volt az Újhold-[fél]évkönyveknek). Azaz itt nem rajzolódhat ki a (tágan értett) kortárs irodalomról vallott teljes szerzői kép és nézet. A markáns ajánlattevés uralja az esszéfüzért: Balassa a feltételességet, a kétséget, a nyitottságot, az alternativitást is úgy szervesíti mondandójába, olyan retorikai eszközökkel él, hogy álláspontja szilárdnak és mértékadónak mutatkozzék. Okfejtései közelében történeti, etikai és széptani biztonságot érez az olvasó, megbéklyózottságot viszont nem.

Az ünnepi könyvheti listán az Átkelés I. „összetalálkozott” Bán Zoltán András Meghalt a főítész című esszé- és kritikagyűjteményével. A két új kötet az irodalom tanulmány-könyvespolcán szinte egymáshoz simul az ábécérend folytán. Mint az elég széles körben ismertté vált, Bán könyvének címe Balassa Péterre, illetve szakmai tevékenységének – Bán szerint – kitervelt, diktatórikus, a magyar művészet egészének szempontjából kártékony és hamis jellegére utal. Akármi is lesz majd a nagyszabású Bán-esszé – egyetemi szemináriumokon és a sajtónyilvánosság hasábjain máris folyó – megvitatásának summázata, a Balassa-esszék önmagukban is elég elevenek, élők ahhoz, hogy a „főítész” tételesen: alkotókra és alkotásokra bontott vélekedéseivel megvédje magát.

Vö. Jánossy Lajos: A szavak és a dolgok 

Kiadó:  Balassi Kiadó,  Kiadás éve:  2009,  Terjedelem:  260 oldal,  Ár:  3500 Ft
Megítélt támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A Balassi Kiadónak a kötet megjelentetésére (2008)