 Néprajzi Múzeum |
A Néprajzi Múzeum a (M)ilyenek a finnek? című kiállítás előjátékaként a finn-mániára szavazott, és finn vonatkozású ünnepi produkciókkal állt elő. A Góbi Rita Társulat már megalakulása óta együttműködik a finn PerformanceSirkus-szal, így nem meglepő, hogy az ő gyerekelőadásuk, a Mesekert / Satujen puisto nyitotta az estét. Egy törékeny és roppant fondorlatos vasorrú boszorkány bukik el a darabban a rafinált állatkák összefogása révén – kicsit sajnálom a boszorkát, ő a legjobb táncos a szereplők közül.
 Mesekert a Néprajzi Múzeumban |
Andrea T. Haamer zöldségekkel megpakolt jelmezei heterogének, mindenféle stílus keveredik rajtuk – egymás mellett szerepel az uncsi, jelmezkölcsönzős bundaruha és a pop-artos stílusjegyekkel megvadított darabok. Kicsit zötyögős és követhetetlen az előadás (a kínos, tapsoltatós zárásról nem is beszélve), de azért vannak tagadhatatlan pozitívumai, mint például az élénk és igényes élő zene. Nyilván a klasszikus színházi körülmények kicsit jobban összerázzák majd.
Az Iparművészeti Múzeumot az organikus építészet megszállottjai vették birtokba, így aztán – amellett, hogy egy egyedülállóan gazdag tárlat mutatja be a hazai organikus építészetet – ezen az „organikus éjszakán” a különböző attrakciók fantázianevei mind org véződést kaptak, úgymint világ-háló.org, (re)ruha.org vagy öko.org. Rendkívül komplex, tudatosan végiggondolt és meglepetésekben gazdag a rendezvény, mely valóban beszippantja a látogatókat. Akik amíg bele nem szédülnek a kupola alatti tükörinstallációba, vagy szívószáldíszeket nem kapnak a frizurájukba, netán össze nem találkoznak néhány arra kóborló álomlénnyel, és meg nem kóstolják a bio-feketeribizli-levet, biztosan el nem szökhetnek.
 Iparművészeti Múzeum |
Mindenestre édes a rabság ebben az elvarázsolt kastélyban. Belépéskor a látogató rögtön a fair trade büfébe téved, ahol a klasszikus fair trade termékekhez az ökológiai gazdálkodásból származó hazai biotermékek is szerencsésen hozzácsapódtak. A fűszeres kecskesajttól a cukormentes áfonyalekvárig mindenki belekóstolhat a helyi értékeket megbecsülő, méltányos kereskedelem és egészségtudatos táplálkozás örömeibe. Az illatos, zamatos feketeribiszke-szörp egyenesen addiktív, mesébe illő nedű.
A teret a vándorépítészek varázslatos bájú, légies installációja uralja, a kupola alatt egy hatalmas, kör alakú üveglap fedi a padlót, az üvegkupola alatt pedig egy hófehér, légies őscsiga tekereg. Az üvegfelület visszatükrözi mind a mélykékben játszó kupolát, mind a hófehér, felfelé tartó, puha csigalépcsőt, mind a múzeum több emeletnyi körfolyosóját. A tükörre lépni nagyon furcsa érzés, ahogy a mélységbe nézünk, mintha egy mágikus medencébe lépnénk. Mintha rengeteg víz és levegő uralná az installációt, pedig csupán illúzióink ejtenek rabul.
És ha ez még nem lenne elég, a tükör körül zöld mező terül el, friss füvön piknikezve merenghetünk a szokatlan jelmezekbe öltözött táncosok áramlásán. A Budapest Kortárstánc Főiskola táncosai – akik valóban egyfajta Szentiván-éji kavarodássá változtatják ezt az estét – a Reruha pályázat nyertes munkáiban, illetve hazai divattervezők meghökkentő kreációiban kószálnak a tükörbirodalomban és vegyülnek a látogatók közé. Selyemcukorként parádézó, nejlonfűzős lánykák, szívószál-uszályos manócskák, ezüst-feketében csillogó fantasy-lovagok, tépett angyalkák csellengenek körülöttünk. Este fél tízkor hófehérbe öltözött, mezítlábas táncosok lépnek a tükrökre Grencsó István kíséretében, hogy egy éterien tiszta, lebegős, szabadon áramló mozgásfolyammal csend-meditációt hajtsanak végre. Közben a könnyű csigalépcső is megelevenedik, színes fényábrák villódznak rajta: mintha csak egy napsütéses víztükör szikrázna fent és lent.
 Fotó: Karip Tímea |
A vállalkozó kedvű látogatók (persze, elsősorban a gyerekek) maguk is átváltozhatnak erre az éjszakára, az egyik sarokban tüll, papírvirág vagy szívószál díszeket kaphatnak a frizurájukba, kobolddá vagy tündérré változhatnak és megszorongathatják a jelmezes táncosokat. A második emeleten, a folyosó végén egy újrahasznosító műhely tagjai ügyködnek (négy évestől harmincig), két műanyag palack darabját összeragasztva speciális homokórákat gyártanak, ki száraz virággal, ki homokkal, ki hungarocell gömböcskékkel hozva mozgásba a szerkentyűjét. Persze a hungarocell húsz másodperc alatt lepörög, a száraz virág meg apróra törve is beszorul, mindenestre látványnak ezek is mutatósak, és talán az idő természete is éppilyen csalóka olykor: néha beragad, máskor meg eliramlik a pillanat.
Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Múzeumok Éjszakája 2009 gyűjtőlapon olvashatják.
Vö. sisso: Múzeumok Éjszakája – Néprajzi Múzeum
Garancsi Ágnes: Múzeumok Éjszakája – Iparművészeti Múzeum