Battle of the Big Bands - LOW Fesztivál
2008.02.18.

Gikszer csúszott a megnyitóba a Low Fesztivál első koncertjén a Müpában vasárnap este, mert a flamand és a holland kirendeltségvezetők szerény, lényegre törő köszöntőjét a snájdig tolmács meg sem értette, nem hogy angolról(!) magyarra fordította volna. ZIPERNOVSZKY KORNÉL ÍRÁSA.

Tetzepi. Forrás: lowfesztival.hu
Tetzepi. Forrás: lowfesztival.hu

Pedig Walter Moens, a flamand kormány magyarországi képviselője megmondta a tutit, hogy minimalista, maximalista és egyben instant zene következik. A művészettörténész végzettségű Moens tudta, miért beszél izmusokról. A második részben hallott flandriai Flat Earth Society (FES) sokféle eltérő zenei anyagból táplálkozva meghökkentő keverékkel állt elő. (A „mélyföldiek” önironikusan választották a „csakazértis lapos a föld” szekta nevét.) A dada bluestól a free jazzen át a dodekafón bebopig felsorolhatatatlanul sok stílusból merítettek, hol egy pipettával, hol egy tábori bográccsal. A minimalizmus egyébként nem annyira a Psychoscout című új lemezükön alapuló koncertre jellemző, mint inkább a zenekar vezetőjére, a klarinétos zeneszerző Peter Vermeerschre. Róla írta a brit The Guardian kritikusa, hogy ő aztán tudja hogyan kell nagy zajt csapni, akármekkora is a zenekar mérete. A FES-nek 14 tagja van, és maximális zajt tudnak csapni, de ilyenkor az esztétikai potméter is erősen kileng. A ritmusszekciót egy harmonikás-ütős egészíti ki, Vermeersch az öt szaxofonos/klarinétost és az öt rezest lényegében két önálló egységként kezeli a hangszereléseiben, és gyakran egymásnak ereszti őket. Ilyenkor fújnak a rezek orkánt, mint például a lemez címadó számában, majd egy hirtelen váltásból groteszk szólók következnek kiismerhetetlen ritmuskísérettel, vagy például zongora-trombita duók, ez volt az egyik legjobb a Without című számban. Programzenei gesztusokat ők is tettek, bár kevesebbet, mint az est másik fellépője, a hasonló méretű holland zenekar, viszont a fantasztikusan erős ritmusszekció a FES-t igazi jazz big banddé alakította.

 

Flat Earth Society. Forrás: lowfesztival.hu
Flat Earth Society. Forrás: lowfesztival.hu
Azért átértékeli hagyományos zenei fogalmainkat, ha valaki, ez esetben a civilben színész Wim Willaert harmonikás a mikrofonhoz hajolva vad fogmosásba kezd, a zongorista atyai biztatása közepette. Az egyetlen szöveges énekbetét (Hilton’s Heaven) kevésbé sikerült, a ráadásban elővezetett, szakállas viccből (Ich Bin Laden) címét elnyerő, búcsú-szimfóniaként is felfogott Ich, Bin, George annál inkább, bár a vastapsot a zenekarvezető visszajőve így köszönte meg: megbánják még ezt! A közönség a minden ideg- és elmeszálát igénybe vevő zenéért végig hálás volt, mert érezte, a teljes művészi és gondolati szabadság, az individualizmus minden tekintélynél erősebb tisztelete egészen kivételes minőségként szervesült fegyelmezett, kollektív produkcióba. Színpadra lépésüktől az utolsó meghajlásig azt sugározták, hogy mindenki, a fekete harisnyanadrágos, szőke hajú tubás lány éppúgy, mint a civilben hivatalnok, kopaszodó veterán bebop tenorszaxofonos tökéletesen szabadnak érzi a zenekarban magát. Az „instant” zeneszerzés németalföldi hagyományából − ami körülbelül a kollektív improvizáció legmagasabb fokaként határozható meg −, és a precíz óraműként funkcionáló demokráciából egyszerre kaptunk tanulságos előadást.

 

Tetzepi. Forrás: lowfesztival.hu
Tetzepi. Forrás: lowfesztival.hu
A szervezők a negyvenes évekbeli szving nagyzenekari párbaj mottója alatt szerepeltették a két big band-et egy este (Battle of the big bands – Revisited), de ez távoli párhuzam maradt. A holland zenekar összeállítása egy kicsit közelebb áll a hagyományos big bandhez (négy szax, hat réz, négytagú ritmusszekció). Persze a hatások felsorolása itt is hosszú listát eredményezne. A Müpában azok a darabok voltak a legerősebbek, amelyek folyamatot ábrázolnak, például Az autók parkolnak, a kutyák ugatnak című számuk, vagy a szökőár előtti és alatti pillanatokat direkt hanghatásokkal hátborzongatóan ábrázoló darab. A Tetzepi neve a történelem előtti időre utal, valójában kortárs zenei koncertet hallottunk jazz idiómában. A tíz éve az altszaxofonos Esmée Olthuis és a trombitás Hans Leeuw köré csoportosult társaság első, stílusformáló zeneszerzője a Kanadában élő és alkotó John Korsrud volt, aktuális lemezük címadó szerzeményét is ő írta (Crush - ). A tagok darabjai és más holland szerzők művei mellett a bolognai zongorista Fabrizio Puglisi is állandó komponistáik közé tartozik. Wouter Hakhoff, a zenekar lelke és motorja mint dirigens, egészen egyedülálló szerepet visz karmesterként, mert őáltala valósulhat meg a Tetzepinél az a bizonyos rögtönzött zeneszerzés, ő irányítja az átmeneteket a megírt, pontosan hangszerelt, kortárs zenei jellegű és az improvizatív, szólisztikus részek közöt. Keze intése, sőt teljes testével adott kifejező gesztusai, táncikái nyomán indul el egy-egy metamorfózis. A csirke, amiről egyik számuk szólt, például soha nem sült volna ki az ógörög recept szerint nélküle. A dinamika teljes skáláján, minden pici lépcsőfokán átvezeti a nagyzenekart. Humor, irónia, multi-poliritmia, az anarchia őszinte kívánása majd mindezek megbánása: így múlatja a Tetzepi az időt.

Nehéz lenne eldöntenem, hogy – mégis élve a mottó felvetésével − melyiknek adnám a pálmát. Vérbő, zappai vaskosságot és jazzesebb hatásokat közvetít a FES, artisztikusabb, ábrándosabb, de azért átgondoltabb a Tetzepi. Ha valakit arról kellene meggyőznöm, hogy milyen pazar dolog a kortárs big band, léleknek és szellemnek, no meg a testnedveknek milyen üditő, bármilyekük koncertjére beültethetném.

Kapcsolódó cikkünk:

LOW Holland-Flamand Kultfeszt 2008 

Megítélt támogatás: 30 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A LOW Holland-Flamand Kultfeszt megvalósítására