A Holokauszt Emlékközpontban például “tolerancia tükörbe” is nézhetünk: egy kérdőív kitöltésével megtudhatjuk, mennyire vagyunk türelmesek. Véleményünket és eredményünket egy piros, kör alakú matrica képében felragaszthatjuk az üzenőfal skálájának megfelelő helyére, így az éjszaka vége felé már jól látszik, hogy az Emlékközpontba látogatók többsége “megértő” vagy “belátásra kész”, és csak néhányuk “befogadó”, “türelmetlen” vagy “elutasító”.
 Tolerancia tükör a Holokauszt Emlékközpontban |
A zsinagóga karzatán a harmincas és a negyvenes évek filmhíradóiból láthatunk válogatást. A vetítés után, Pikó András moderálásával, Levendel Ádám és Lévai Katalin beszélget a „hírmondók” felelősségéről – anno és ma. A tyúk vagy a tojás kérdésének tekintetében a részvevők megegyeznek abban, hogy a propaganda és a média, mivel már meglevő társadalmi jelenségekre reagált, önmagában nem tehető felelőssé azért, ami történt. Ami pedig a „mát” illeti, a beszélgetők az európai parlamenti választások eredményeit elemzik és igyekeznek megérteni – kiszólások nélkül, a jelenség szintjén. A program címe alapján egyébként azt vártam volna, hogy a közelmúlt aktuálpolitikai kérdéseinek hírfeldolgozásait is megtekinthetjük a vetítésen; izgalmas lett volna akár több tévécsatornának az eseményekről szóló híradásait összehasonlítani.
A rendhagyó tárlatvezetések keretében egy-egy család sorsán keresztül ismerkedhetünk meg a holokauszt történetével, mely az Emlékközpont szemléletében egy olyan folyamat – a jogfosztástól kezdve a népirtásig –, melynek fokozatossága könnyen elaltatta a szemlélők és az áldozatok éberségét, de amelynek éppen ezért bármely pontján, mielőtt túl késő lett volna, lett volna lehetőség a tiltakozásra. A szemlélet átadásának szempontjából talán eredményesebb lett volna, ha a tárlatvezetés még kevésbé a történelmi tényekre és még inkább a szatócs Singer család sorsára szorítkozik – korántsem azért, hogy jobban szórakozzunk, hanem azért, mert a személyes történeteken keresztül kézzelfoghatóbbá és átélhetőbbé válik a tragédia.
 Levente Péter és Döbrentey Ildikó a Holokauszt Emlékközpontban |
A Kegyeleti Múzeumban arról igyekeznek meggyőzni a látogatókat, hogy – ha nem csak szeretteinkről akarunk megemlékezni – a Fiumei úti Sírkertbe vagy Farkasrétre ellátogatni nem feltétlenül morbid ötlet. Már a bejáratnál nagyon kedvesen és vidáman fogadnak, csokit és a temetőt ábrázoló hűtőmágnest kapok. A múzeumban – ahol korábbi elképzeléseimmel ellentétben konszolidált öltözetű látogatók és nem az emós és a goth szubkultúra hívei jelennek meg – a barátságos hangulatot elviselhető mértékben szűri át a memento mori.
A kiállított tárgyak: a szemfedők, gyászruhák, koporsók és urnák a Kárpát-medence temetkezési szokásait mutatják be, a Nevető fejfák című kiadványban „tréfás sírverseket” (Itt nyugszik a / Feleségem. / Béke neki, / Béke nékem.) olvashatunk. S amikor elmerülök a Gerő G. András képzőművész által festett, vanitas-képekre emlékeztető, elröppenő női angyalokat, pillangókat, lombikokat, felhőkarcolókat és a bor mámorát ábrázoló koporsók szemlélésében, Hargittai Emil, a múzeum vezetője, aki korábban készségesen és kimerítően válaszolt kérdéseimre, diadalittasan kiált fel: „Hát vannak itt kísértetek?”
 Levente Péter. Fotó: Karip Tímea |
Kísérteteket legfeljebb a Holdvilág Kamaraszínház Fekete rúzs, és… című zenés irodalmi estje igyekszik megidézni, de ők is inkább ironikusan-parodisztikusan, az élet felől közelítenek a halálhoz. Műsorukat a Szomorú vasárnap dallama és történetesen a múzeumtól nem messze nyugvó Faludy Györgynek versszakokra bontott, előzmény nélküli „Villon-műfordításának” sorai, a Haláltánc-ballada kíséri végig, de ízelítőt kapunk Kosztolányi, Petri, József Attila, Pilinszky, Radnóti és Ady elmúlással és az élet értelmével kapcsolatos műveiből is. A komor hangulatot már-már komikus effektek ellensúlyozzák, például az előadók hullaszerű sminkje, a szipkában tartott, el nem hamvadó cigaretta, a napszemüveg, az eltúlzott gesztusok vagy az aranypárnán ülő dáma halálakor az áldozat fejére húzott zacskó.
A Csend körút című kétrészes film pedig a Fiumei úti Sírkertben és a Farkasréten nyugvó politikusoknak, tudósoknak, íróknak és színészeknek állít emléket. Részleteket látunk filmekből, színházi előadásokból, vagy Bessenyei Ferenc temetését szemlélve A vén cigányt hallhatjuk a színész tolmácsolásában. A tanulság pedig az, hogy ahol egymás mellett lel végső nyugalomra Kossuth és Görgey, Kádár János és Antall József, ott érdemes egy kicsit sétálni, s egy kicsit más szempontból gondolkodni életről és halálról – bár kísértetekkel biztosan nem fogunk találkozni.
Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Múzeumok Éjszakája 2009 gyűjtőlapon olvashatják.