Június 19-én kezdődött, és öt napon keresztül tart a II. Győri Táncművészeti Biennálé. Mivel a Győri Balett idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját, a szervezők számára egyértelműnek tűnt, hogy a biennálét is ennek jegyében kell megrendezni: természetesen – vagy sem – a szokásos szabadtéri „népi látványosságok” mellett csupa híres együttessel, nézőcsalogatón nagy nevekkel, mint a Fesztivál Balett, az Experidance, a Pécsi és a Szegedi Balett vagy Ladányi Andrea.
 Győri Balett: Purim, avagy a sorsvetés |
Bár ha táncról van szó, talán nem is igen kell „csalni” a helyi közönséget: az itt működő Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola és Szakközépiskola révén úgy tűnik, mintha minden győri gyereke-unokája-párja táncolna – így vagy úgy mindenki „szakértő”. Az előadások három helyszínén – a szabadtéri színpadon, a Nagyszínpadon, a Kisfaludy-színpadon – jártunkban-keltünkben (pozitív) kritikai összefoglaló beszélgetésekbe botlani a Győri Balettről és a tíz éves Purim, avagy a sorsvetés előadásról, amit 20-án tízperces vastapssal, állva ünnepelt a büszke helyi tábor. Máskor személyes élményt hallok az alapító (majd később kiváló) Markó Ivánról és A nap szerettei-ről, mellyel anno a Győri Balett, s aztán a Fesztivál Balett is debütált.
A „kívülről” érkezőnek a csupa „bennfentes” anekdota közt az az érzése támad, hogy akármilyet teljesít itt a harminc éves Győri Balett vagy a Fesztivál Balett, hazai terepen az mindenképpen üdvözítő, kötelezően „szeretendő” és jó. Ez a – nem is kárhoztatható – drukkerbecsület. Még akkor is, ha a biennálén szereplő három Markó-koreográfia – Siratófalak, Emberi himnusz, Seherezádé – közül az első kettő a giccs határát súrolóan szentimentális. A győri közönség azonban kifejezetten hálás ezért is, szeretetéből meg bőven juttat a sokadszor Győrben vendégszereplő Román Sándornak és társulatának, az Experidance-nek, akik az idén a Szeget szeggel-t mutatják be.
A színház zárt tereit napról napra a győri színházlátogatók elegáns, familiáris nyugalma hatja át, a szabadtéri színpadon június 19-e, a biennálé nyitó napja óta sorjáznak a hazai és külföldi néptáncegyüttesek (Kisalföld Néptáncegyüttes, Nagyvárad Táncegyüttes, EL.KE.LA.M. Hellenic Táncegyüttes, a mexikói Gruppo Folklorico Alianza Táncegyüttes), a győri táncegyesületek és a művészeti iskola diákjai.
 Petruska-labor (A képek forrása: Győri Balett) |
Az általános jó hangulat ellenére valami – talán a zord idő – előcsalja belőlem a kisördögöt: vajon valóban befogadó a közönség és a művészek (meg a Nemzeti Táncszínházzal együttműködő szervezés), van-e Győrben igazi frissre, újra vágyó szellemi és kritikai izzás, vagy csak a dicső és valóban forradalmi táncmúlt csontjait nyalogatják-nyalogattatják – közönség és művészek – újra és újra? Megnyitó beszédében Borkai Zsolt polgármester, majd a Markó Iván után az igazgatóságot átvevő Kiss János Győr kulturális nagykövet-szerepéről, az alapítók vitathatatlan érdemeiről beszélt. Közülük páran meghívást is kaptak – új társulataik élén – a biennáléra. Az említett Fesztivál Baletten kívül az immár hivatalosan is létező miskolci tánctagozat vezetője, Krámer György, illetve Ladányi Andrea érkezett egy-egy koreográfiával.
A Petruska-laborral Krámer messze szakadt a győri kezdetektől, az egót felduzzasztó, és a hősi-romantikus szerepvállalást idealizáló Markó-féle művészi megnyilvánulástól. A cím ellenére nem Sztravinszkij-átirattal van dolgunk, hanem egy, a figurákat ízeire szedő, lelkükben-bábságukban kutatgató, groteszk emberkísérlettel, melynek alanya Petruska, a Balerina és a Mór, „kivitelezői” pedig sötétöltönyös-napszemüveges, szenvtelen „megfigyelők.” A darab gépiesre rajzolt világa szigorú, pontos kivitelezést követelne a szereplőktől táncosként, színészként egyaránt, akik azonban a báb-létből ki-kiinganak, s a darab izgalmas alapfeltevése végül modoros színpadi pózba dermed.
 Ladányi Andrea a BL-ben. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Ladányi Andreának, a Győri Balett egykori magántáncosának Borlai Gergő dobossal közös estje, a BL, a biennálé várva várt örömórája. Nem a darab örömteli könnyedsége miatt. A karizmatikus táncosnő és a zenész „pszicho-ritmikai” kettőse valódi bravúr, amin a legszőrösszívűbb kritikus is csak lelkendezni tud. Ladányi spicc cipőben, Borlai furcsa küllemű, rezgő hangú dobverővel felszerelkezve kezd ritmuscsatába. Mint a fegyvereiket cserélgető harcosok, Ladányi tűsarkúra vált, Borlai kezébe „rendes” dobverő kerül, s az üvegfallal kettéosztott színpad elő-és hátterében játszók már csak egymás tükörképét figyelve-lesve-érezve vívják nyugtalanítóan szép, közös, mégis magányos háborújukat. Majd elérkezik a csúcspont: Ladányi leül, kezében dobverő. Mögötte Borlai, kezében Ladányi keze, s így, együtt kezdik püfölni a dobokat, „a bábmester és a báb”, a férfi és a kiüresedett tekintettel az irányításnak magát átengedő nő.
A látványos, nagy érdeklődésre számító nagyszínpadi produkciók után íme egy „kisszínpados”. Mert így is lehet.
Kapcsolódó cikkünk:
Szoboszlai Annamária: Válogatós mérleg / II. Győri Táncművészeti Biennálé, 2. rész
Vö. Barta Edit: Jó estét Győr, jó estét szerelem! / Beszámoló a Biennálé 1. napjáról
Barta Edit: Happy end? / Beszámoló a Biennálé 3. napjáról