Múzeumok Éjszakája 2009 - Pécs
2009.06.24.

A kitartóan zuhogó eső elmosta ugyan a szabadtéri kísérőprogramokat (a Jakab-hegyi fáklyás kirándulásba jobb bele sem gondolni), ám a múzeumi tárlatvezetésekre természetesen sor került a pécsi Múzeumok Éjszakáján. KERESZTESI JÓZSEF ÍRÁSA.

Így többek között Schaár Erzsébet remekművét is megtekinthették az érdeklődők, akiknek Várkonyi György művészettörténész vázolta az Utca művészettörténeti helyét és keletkezéstörténetét, illetve a legfontosabb kérdéseit.

Schaár Erzsébet: Utca
Schaár Erzsébet: Utca
Schaár Erzsébet (1908–1975) gyűjteményes portrékiállításához készítette el az Utca első változatát 1974-ben Székesfehérváron, majd ezt követően 1975-ben, Luzernben állította föl a második változatot. Ez a pontosan dokumentált kiállítás még állt Schaár halála idején, és ezt rekonstruálja – az eredetileg használt, gyorsan romló hungarocellt gipsszel helyettesítve – az állandó pécsi tárlat, melyet 1991-ben nyitottak meg.

Máris az eredeti és a másolat kérdésének a kellős közepén járunk, amire Várkonyi előadása is nagy hangsúlyt helyez: amit itt látunk, rekonstrukció ugyan, egyszersmind az eredetivel egyenértékű rekonstrukció. Ám hogy maga Schaár Erzsébet hova fejlesztette volna ezt a szintézist, azt illetően csak találgatásokra hagyatkozhatunk.

Az Utca ugyanis messze több, mint egy gyűjteményes kiállítás kerete: nem pusztán felsorakoztatja a bemutatni kívánt szobrokat, hanem olyan térbe helyezi, amely a megtalált nagy formában egyesíti – és voltaképpen magába is olvasztja – ezeket a munkákat. Teret nyit nekik a szó szoros értelmében, egyazon nagy kompozíció alkotóelemeivé téve őket. És valljuk be, van valami zavarba ejtő mindebben. Igen, itt látható Karl Marx, Mészöly Miklós, Szabó Lőrinc vagy Ruttkai Éva, mégsem lenne kevesebb a vállalkozás attól, ha nem ismernénk föl a modelleket. Mintha Schaár nem a neves személyeket kívánná megörökíteni, hanem valamiféle magánmitológia panoptikumszerű megjelenítésére törekedne.

De még ezzel sem stimmel valami. Nem panoptikumról van szó, legalábbis abban az értelemben biztosan nem, hogy valamiféle látványosságot kínálna föl nekünk. Az Utca terét az este folyamán a szép számú közönsége körében többször is bejárva valamiképp az az ember érzése, hogy Múzeumok Éjszakája ide vagy oda, sokan vagyunk. És ha kevesebben lennénk, az is sok volna: ideális esetben minden bizonnyal egyes-egyedül sétál végig a látogató a mozdulatlan utcán, és még ekkor is betolakodónak érzi magát. Bekerül ugyanis a műalkotás terébe, és ebben a közegben idegenné válik, hiszen ő az egyetlen mozgó „objektum”. Az utcára kitekintő alakoknak nincs dinamikájuk: merev portrék, mozdulatlan arcok, halotti maszkok. Maguk az utca épületei is stilizáltak, és ami még fontosabb, nem hívogatóak, nem kószálásra csábítanak. Aki itt végigmegy, nem a baudelaire-i flâneur, hanem az intim térbe behatoló, hívatlan látogató. Az ajtóban álló, kezükben virágot tartó, moccanatlan alakok – az életnagyságú figurák törzse egyetlen, tagolatlan, merev hasábból áll – nem őt várják.

Ha nem őt, akkor vajon kit? A hírességek halotti maszkjai a mauzóleum atmoszféráját teremtik meg, és a hideg, efemer anyag, a felülről eső fény ugyancsak mind azt a benyomást erősíti, hogy egy nekropoliszban sétálunk. Az Utca installációja közös nevezőre hozza a szobrokat. Ez a közös nevező pedig a magány – nem a figurák magányosak önmagukban, hanem a látogató válik azzá, aki belép ennek a műnek a végletesen intim, személyes terébe. Talán ezért fog el az érzés, hogy nem helyénvaló nagyobb tömeggel végighaladni rajta.

Miként a mauzóleumok, a síremlékek, az Utca sem elsősorban az elmúlásról szól, hanem az emlékezésről. Mozdulatlan emlékképek sorakoznak az ajtókban-ablakokban. A bődületes közhely, miszerint a művész valamiképp a „belső világát fejezi ki”, Schaár Erzsébet művében radikális módon manifesztálódik: az Utca fizikailag teremti meg ezt a belső világot, látogatóként pedig fizikailag vezet ennek a terébe. És e belső világ magányából részesít. A kiállítás elején látható, Kirakat című munka ravasz tükörjátéka (melynek Várkonyi György alapos elemzését nyújtotta) pontosan erre figyelmeztet: bizonytalanná válnak a tájékozódási pontjaink, amikor belépünk Schaár Erzsébet Utcájába.

A kiállítást hétköznapokon csak némi utánajárás árán lehet megtekinteni – szólni kell pár házzal odébb, a Zsolnay Múzeumban, hogy nyissák ki nekünk a tárlatot. Higgyék el, megéri a fáradságot.


Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Múzeumok Éjszakája 2009 gyűjtőlapon olvashatják.


Vö. Proics Lilla: Múzeumok Éjszakája - Pécs

Helyszín és időpont: Pécs, 2009. június 20.