„Emlékezés Beethovennel az 1989-es eseményekre” / Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2009
2009.06.21.

Kassa, Kolozsvár és Miskolc együttműködése révén, s az Európai Unió támogatásával jött létre az a zenés múltidézés, amelynek első koncertjét a Miskolci Jégcsarnokban rendezték. Káel Csaba vetítettképes előadással kísérte Beethoven muzsikáját. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.


Június 16-án délelőtt a közszolgálati tévé mindkét csatornája Nagy Imre és társai 1989-es újratemetésének felvételét ismételte: a magyar rendszerváltás szimbolikus aktusát, amelynek kegyeletes és megtisztító jellegét ma már annyi utólagos élmény, elkedvetlenítő tapasztalás és terjedelmes ügynöklista árnyalja és árnyékolja. Igaz, az esemény szimbolikus szerepét mindez éppen nem érinti, hiszen úgy tetszik, a rendszerváltás egészére, s az azóta eltelt két évtizedre is ilyesformán tekint a közvélemény, amely az euforikus pillanatokat követően nemcsak az obligát illúzióktól, de jó néhány megalapozott reménytől is búcsúzni kényszerült. De azt persze a csalódások sem feledtethetik velünk, hogy hazánk és a tágabb poltikai-földrajzi régió egésze 1989 tájékán megszabadult a zsarnoki uralomtól, s hogy a szabadság végre valóban átélhetővé vált mindannyiunk számára.

Az 1989-es esztendőnek ezt az utólag, tört remények közepette sem alábecsülhető történelmi jelentőségét kívánja húsz év múltán megidézni és ünnepelni a Kassai Állami Színház, a Kolozsvári Magyar Opera, valamint a Miskolci Operafesztivál összeszövetkezett hármasa. Méghozzá Beethoven segedelmével, s ez teljességgel kézenfekvő választás. Mert amint a II. világháború végén, úgy 1989-90-ben is ünnepi, majdhogynem alkalmi darabbá lett a komponista két, eredendően népszerű, a szabadságvágy és a humanizmus eszméit ikonikusan képviselő műve: a Fidelio és a IX. szimfónia.

A mindhárom városban előadásra kerülő koncert első ízben Miskolcon, a Jégcsarnok játékterén hangzott fel: két részben, váltott karmesterekkel s Káel Csaba látványtervezői kontribúciója mellett. Az est első felében – Bátor Tamás fesztiváligazgató informatív beköszöntője után – a Fidelio három részlete szólalt meg Medveczky Ádám vezénylete alatt. A múltidézés rögvest a programot indító III. Leonóra nyitány perceiben megkezdődött: a három kivetítőn ugyanis seregnyi kicsiny, s mint utóbb kiderült, korabeli fotóból, pontosabban az e fotók közé beiktatott ürességből rajzolódott ki előttünk az 1989-es szám.  Évszám kicsiben és nagyban; évszám jobbról, balról, jobbról-balról, keresztben, átlósan és hasmánt. Rövid úton mindannyiunk számára világossá vált, hogy itt és most 1989-ről lesz szó, legfeljebb az arab számokat valamely okból nem ismerők, s a diszkalkuliások maradtak támpont nélkül. Valamint a zenét lehunyt szemmel hallgatók – mert hát ez is egy életképes stratégia.

A zenére összpontosítva ugyanis kifejezetten tisztes produkciónak lehettünk fültanúi már az első részben is: a Miskolci Szimfonikus Zenekar becsülettel helyt állt a nyitányban, s még a pár napja hibákon rajtakapott rezesek is szépen fújták. Mindössze a szólamok és motívumok olykori egymásra torlódása tűnt problematikusnak, ám ebben alighanem a jégcsarnok akusztikája is ártón közrejátszott. A Balczó Péter és Marian Lukác szólójával megszólaltatott I. felvonásbeli Rabok kórusát követően, a II. felvonás fináléjában is mutatkozott némi össze-összecsúszás, azonban Palerdi András jóságos minisztere s Rálik Szilvia férjmentő hitvese így is kiválóan megfelelt előzetes elvárásainknak.

Az előtérben Medveczky Ádám és Ondrej Lenard. A képek forrása: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál.
Az előtérben Medveczky Ádám és Ondrej Lenard (A képek forrása: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)

A második részben az eredetileg hirdetett Nicola Luisotti helyett, az 1974-es legendás karmesterversenyen - Medveczky Ádámhoz hasonlóan - dobogós helyezést szerző Ondrej Lenard dirigálta a IX. szimfónia üzembiztosan és kellő érzékkel formált előadását. A tételek között felcsattanó taps ezúttal kivételesen nem bizonyult visszatetszőnek, mivel a zenekar mindegyik tételt remek hangulatteremtő készséggel, ihletetten, az első és második tételt egy-egy önálló műegészként (is) értelmezve szólaltatta meg. Káel Csaba pedig ugyancsak egymástól világosan elhatárolt blokkokba rendezte a hírügynökségi fotóarchívumok kincseit: 1. tétel – Románia, forradalom; 2. tétel – Csehszlovákia, tüntetések és tanácskozások; 3. tétel – Magyarország, vonulások és újratemetések; s végül 4. tétel – az összes eddigi fotó gyors egymásutánban, akár többször is, körbe-körbe, karikába. A megrendezettség látszatát nagyjából sikerrel elkerülő vetítés talán csak az egyik parlamenti párt mindmáig legelső számú politikusának fotójával tett kivételt: ezt a Nagy Imre-újratemetésen exponált felvételt ugyanis rendre a kiemelt pillanatokban játszotta ki a látványtervezés. Ám ez korántsem volt annyira bosszantó, mint az Örömóda felhangzását kísérő, eufemizmussal is minimum fantáziátlannak ítélhető kivetített látvány: az Európai Unió kék lobogója a sárga csillagokkal. Ez már aztán igazán komoly szemhunyást igényelt, hogy végtére a testvéries örömnek, s a négy szólista (Rálik és Palerdi mellett a Romániából érkező Molnár Mária és a szlovákiai Peter Berger) derekas teljesítményének is jusson némi hely a szívünkben.    


Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.
 

Vö. Kamaraopera és monumentalitás / Csák Balázs interjúja Káel Csabával  
"A hangom idomul a szerephez..." / Csák Balázs interjúja Rálik Szilviával 

Helyszín:  Miskolci Jégcsarnok,  Időpont:  2009. június 16.