Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TÉRÉLMÉNY

Bartók-est / Szegedi Nemzeti Színház, Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2009
2009. jún. 16.
A Miskolci Operafesztiválon vasárnap este nem Bécsé és a bécsieké, hanem Bartóké volt a főszerep. Juronics Tamás két Bartók-művet rendezett. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

A Kékszakállú rendezésében főszereplővé tette meg a játékteret, a Zenére épülő koreográfiája pedig bebizonyította, hogy e mű, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára is felfogható a Fából faragott királyfihoz hasonló táncjátéknak. Csak épp ennek szövegét nem Lengyel Menyhért, hanem Ady Endre írta.

Jelenetek a Kékszakállú herceg vára előadásából.
Jelenetek a Kékszakállú herceg vára előadásából

Ezt az Ady-versekre kitalált, Adyt nem csak a vetített szövegekben megidéző művet lehetett a Bartók-est első felében látni, a hagyományos rendezések felé gravitáló, mégis az opera végére egészen magasba ívelő Kékszakállú herceg várát a másodikban. Az est első fele nem hozott különösebb izgalmakat, szemben a második résszel, a konvenciókból szerencsésen kilépő Kékszakállúval. Mindezt meglepőnek is gondolhatnánk, hiszen a Szegedi Kortárs Balett vezetőjétől azt várhattuk, hogy a Zenét fogja értelmezni és kiszélesíteni – ehhez képest e nagyszabású mű vallomások és Ady-parafrázisok megjelenítésére szűkült –, Bartók operáját pedig csak mozgásokba rendezi.

Juronics Tamás színpadképei precízen zenére rendezettek: nem csupán a mű rejtett jelentéseit, vagy a koreográfus elképzeléseit jelenítik meg, hanem a partitúrát is. Ami nemcsak azt jelenti, hogy a Zenében az ütősöket idéző vonós effektusokra, a pizzicatóra, a pengetett glissandokra is úgy táncolnak a táncosok – dobbantanak, ugranak, határozottabban lépnek -, mint a direkt ütős effektusokra, az üstdob-ütésekre vagy a xilofonra. Hanem azt is, hogy a számos ütem- és hangnemváltás, de még a főtéma megváltozott (tükörfordításban való) visszatérése is meghatározza a koreográfiát. A bevezető fúgatéma közben egy próbaterembe ereszkedhettünk alá: a fehér vászonra vetített film a szegedi színház folyosóját mutatta. Majd előtűnt Juronics Tamás is, szigorúan a kamerába nézett, egyértelművé téve, a játék önvallomás lesz, és nem lesz ment személyes emlékektől sem. Ezt erősítette a vásznon megjelenő arc és A Halál rokona című vers feltűnése. Mire a főtéma bejárta a kvintkört, kiléptünk a próbateremből, és a vásznon (ha jól sejtem) Juronics nagyra vetített arca tűnt fel, ami előtt Zsadon Flóra táncolt el egy szemrehányásoktól sem mentes monológot. Itt akár azt is feltételezhettük, hogy Syberberg Wagner-filmjéhez hasonlóan, az előadás is egy arcon játszódik majd; a koreográfus áthatóan és valamelyest szomorúan figyelő arcán. Amikor a hangszerekről lekerültek a hangfogók, újabb vers jelent meg: a felülről, vagyis közvetlenül a feje fölött elhelyezett kamerával vett Zsadon Flóra a padlóra vetített Ady-versen táncolt, forgott, a vásznon a dimenziók megcserélődtek, a függőleges vízszintes lett, így a vászon előtt megjelenő koreográfus mintha kilépett volna a térből.

kekszakallu bk 19 resizeA technikai trükkök hatásosnak bizonyultak, ugyanakkor már itt, a főtéma hatodik visszatérésénél azt éreztem, hogy a sok truváj leginkább a mondanivaló hiányát hivatott leplezni. Amikor a téma tükörfordításként visszatért – egyébként itt hibázott először a Szegedi Szimfonikus Zenekar –, a vásznak határolta teret párok árasztották el, civódva, vitázva, szeretve. Nem csupán a feltűnő Ady-versek, de Ady más költeményei is megidéződtek. Héja-nászokban gyönyörködve tértünk át az Allegro tételbe: amely egy kissé koordinálatlannak tűnő össztánccá fokozódott. Az Adagióban a táncolók megbékélni nem tudó, hevesen szerető párokká rendeződtek, a főhősnő a koreográfus árnyképével küzdött: Juronics csak a vászonra vetítve jelent meg, Zsadon Flóra csak eltűnő árnyalakját ölelgethette. Itt és a negyedik tételnél is azt éreztem, hogy a koreográfia még nem kiforrott, még nem eléggé kigyakorlott; a negyedik tétel szenvedélyes össztáncai – az Adagio hegedű-cselló kánonjához hasonlóan – szétcsúsztak. A negyedik tétel rondóepizódjában a táncosokat (a zsinórpadlás kameráinak köszönhetően) felülről láthattuk, amint a földön vonaglanak, táncolnak, feltápászkodnak, majd valamennyien – mintha nem bírnák már tovább ezt az életüket meghatározó és ki is zsigerelő játszmát – lerogynak a földre. Váratlanul rájuk zúdult, mintha szívekkel bombázták volna őket, ezernyi vöröslő szirom, teljesen belepve valamennyiüket. Nem is az lepett meg, hogy a végig nagyon zenei rendezés befejezése milyen ellentétben áll a Bartók-mű feloldó és felszabadító zárlatával, hanem az, hogy az értelmezést nem léptette tovább e zárlat sem a közhelyes mondanivalón: itt és most nehéz egészséges és minden tekintetben kiegyensúlyozott kapcsolatban élni.

A képek forrása: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál.
       

A Kékszakállú legelején, a függöny elé kilépve, Juronics Tamás szavalta – egyébként színészeket meghazudtolóan szépen – a Regös bevezetőjét. A díszlet és a kezdet rosszat sejtetett. Pontosabban egy, a Bartók minden előírásának megfelelő, azoktól eltávolodni nem merő, a szöveg illusztrálásába belemerevedő rendezést. A Kékszakállú vára a mélyben volt, hajólépcsőn ereszkedett lefelé a mindannyiunk kudarcra ítéltetett kapcsolatait megjeleníteni, szimbolizálni hivatott pár – a Kékszakállú kék palástban, Judit fehér kisestélyiben. Ha így folytatódik, gondoltam, akkor a végén elkerülhetetlen lesz, hogy a palást Juditra kerül, a fejére korona, és a közbeeső részekben is az történik, aminek Bartók szerint történnie kell, a fegyverkamra vörös fényben úszik, a kincstár aranyban, a kert kékesben. És bár amitől tartottam, bekövetkezett, Juronics e rendezése túllépett a banális ötleteken, annak is köszönhetően, hogy a koreográfus rendkívül érzékenyen és érdekes használta fel a nagy szürke falakból álló díszletet. Az összezáró és kinyíló, mozgó falak jelezték, hogy a dráma éppen szolid összeütközést (ez elején), véres ütközetet (a negyedik ajtó után) vagy kétségbeesett vad nászt (a hetedik ajtó kinyitása előtt) mutat. A dráma fordulópontja Juronics szerint tehát az ötödik ajtó kinyitása; a démoni fortissimo hármashangzatok tomboló erővel szólaltak meg: ekkor szembesül Judit azzal, hogy milyen nagy is a Kékszakállú országa. Megdermed, megijed a kitáguló birodalmat látván. Ekkor lett teljesen nyitott és óriásinak látszó a színpad, és a háttérben egy fehér, hatalmas vászon világított, mint a nagy távlatok vitorlája. Judit azt érzékelte, hogy innen nincs többé visszaút. S mint akinek minden mindegy, makacsul űzte bele magát a féltékenységbe; ami – tudván-tudhatta – szerelmüknek ugyanúgy véget vet, mint ahogyan minden fényt is kiolt a Kékszakállú birodalmában. A falak újra összezártak, hogy a hetedik ajtó kitárulásakor már csak egy tenyérnyi helye legyen a szereplőknek: mögöttük, a falon függve táncolták el kínhalálukat a régi asszonyok.

Forrás: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. A képeket: Vajda János és Bócsi Krisztián készítette.
Forrás: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. A képeket: Vajda János és Bócsi Krisztián készítette

A rendezés egyik legfontosabb kelléke – a nagy kék lepel mellett, amelyet levetvén a Kékszakállú szürke zakós polgáremberré lényegül – egy fésülködő asztalka. A darab végén, a fisz-moll zárlat közben a Kékszakállú leül az asztalka mellé, s körülötte egyre fogy a fény. Érthetjük úgy is, hogy egyre fogy körülötte a levegő.

Olyan apróbb hibáktól eltekintve, mint a klarinét és a basszusklarinét hamis hangjai, a nézőtér szélére kiszorult rézfúvósok pontatlan belépései: egy roppant összefogott, az e színházban elhangzó számos és kiváló Kékszakállúhoz méltó előadás volt a vasárnapi. Pál Tamás koncentráltan, minden apró momentumra figyelve, a rendezést végig figyelmesen szolgálva, szívszorítóan szép Kékszakállút vezényelt. És bár az énekeseket a szerencsétlenül kiszorult együttes olykor elnyomta, mind Altorjay Tamás, mind a kicsinyestől a vérmes asszonyig számos nőtípust eljátszó és az énekével partnere fölé növő Érsek Dóra is derekasan helyt állt a feledhetetlen Vár nehéz, szürke falai között.

 

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

 

Vö. "Nem játszhatunk opera múzeumot" / Csák Balázs interjúja Érsek Dórával 
Koltai Tamás: Miskolci nőesszencia

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek