Mozart: Figaro házassága / Bukaresti Nemzeti Opera, Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2009
2009.06.14.

Sajnos mélyről indult az idei fesztivál operaprogramja. A román Alexander Radulescu rendezésében sikerült amolyan brechti tandrámává gyalulni a zene-drámairodalom egyik legbonyolultabb és legmélyebb alkotását. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.

Az I. felvonás jelenete.
Az I. felvonás jelenete

Hogy zeneileg nem lesz túlzottan igényes esténk, azt már a kolosszális nyitány felhangzásakor borítékolhatta a szép számban egybegyűlt közönség. A karmester, Tiberiu Soare olyan szédítő, a száguldásban csak a híres Erich Kleiber-féle előadáshoz mérhető tempót vett, hogy azt legfeljebb a Bécsi Filharmonikusok tudták volna hibátlanul abszolválni. Szétesett vonóskar, meghökkentően csúnya fafúvósállások tarkították a dimanika nélküli, ritmustalan, totálisan differenciálatlan előadást, így aztán nem érezhettük meg, hogy ideáltipikus interpretáció esetén már a nyitányban elkezdődik a csak Shakespeare-nél tapasztalt világdráma-teremtés.

Cherubino szerepében: Maria Jinga.
Cherubino szerepében: Maria Jinga

Na, majd az énekesek, gondoltam, bízva a köztudottan nagyszerű, az elmúlt években is számos világsztárt kitermelő román énekiskolában. Csalódnom kellett. Az első jelenetben Figaro szerepében Ionut Pasco, illetve a Susannát adó Crina Zancu ott folytatták, ahol a zenekar letette a lantot. Köztudott, hogy Mozart már az első jelentben a csúcsra viszi a drámát, lerakja az összes későbbi konfliktus, érzelem, drámai és emberi kollízió alapját, hogy aztán teljes erővel harsogjon elő az operairodalom egyik legnagyobb slágere: „Hogy ha tán grófuram vágyik a táncra…”  Magyarán ide emberábrázolás kell, hiszen itt már a legelső pillanattól fogva izzanak az érzelmek. Mindebből semmit nem láttunk-hallottunk. Pasco meghökkentően színtelen, mondhatni matt énekes és színész, hangja szinte minden regiszterben érdektelen és unalmas, se nem szép, de nem is kirívóan csúnya. Zancu üde színpadi jelenségnek hat, ám a hang érdektelensége itt is elidegenítően hatott. Színészként az egész előadás során megelégedett a drámai szende gesztusrendszerével, mórikált, szenvelgett, és olykor – néha hitelesen – komédiázott. De ez nem volt elég az operatörténet egyik legmélyebben jellemzett nőalakjának megformálásához. Figaro első nagy áriája, a Gróf elleni hatalmas kirohanás mindössze egy családi perpatvart, nem pedig összebékíthetetlen emberi és szellemi világok háborúját ígérte.

A képek forrása: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál.
A képek forrása: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál

És nem javult a helyzet Marcellina és Bartolo színrelépésével sem. Már itt megfigyelhettük, hogy noha a Figaro házassága mégiscsak vígjáték, a nézők rezzenéstelen arccal fogadták a szereplők komikusnak szánt, legfeljebb egy úttörőházi előadásban frenetikus megnyilvánulásait. Persze, hiszen nem volt rendezőjük. Pontosabban akkor kezdődtek csak az igazi bajok, amikor Alexander Radulescu rendezni kezdett. Nem tudta megoldani az első felvonásban az ajtók titkának fantasztikus ötlethalmazát, egyszer realista volt, máskor stilizált, iskolapéldáját adva az átgondolatlanságnak. Hogy mégis van valami koncepciója, azt a kertész, Antonio megjelenésekor érzékelhettük. Mint tanult kollégám az előadás után megjegyezte, amolyan Denevérből szalasztott Froscht csinált belőle a rendező, aki folyvást részegen, kívülről kommentálja az eseményeket, illetve neveti ki a színpadi küzdő embereket. Ez talán még belefért volna, de Radulescu nem állt meg félúton, hanem ráadásul Don Basiliót, sőt a végén magát Figarót is felruházta az elidegenítés brechti eszközeivel, akik „song-világításban”, azaz a nézőtéri lámpák felgyújtása mellett zengik a publikum fülébe-szemébe tanításaikat. Ez a folytonos kibeszélés a darabból igencsak avíttnak és inkonzekvensnek hatott, és egyenesen kínos volt, amikor a dráma legvégén a szereplők mintegy civil ruhában, egy hatalmas tükör előtt vonják le a végső konzekvenciákat. Mondván: figyelj öreg, ott a nézőtéren, Te Mi vagyunk, azaz Mi vagyunk Te, Te is csak magadat láthattad ebben az előadásban, benne vagy Te is nyakig! Ha valamihez nem illik a brechti Lehrstück-szemlélet, akkor az bizonyosan Mozart és Da Ponte az emberábrázolásban és a természetes, tökéletesen spontán szituációteremtésben szinte felülmúlhatatlan remeke.

Egyetlen énekest sem lehet kiemelni ebből a színtelen-szagtalan tömegből. A grófi házaspár szerepében szinte láthatatlan alakítást nyújtott Florin Simionca és Tina Munteanu, utóbbi még a koloratúrák eléneklésére sem volt képes. Simionca pedig inkább a nem megfelelő hőfokra előmelegített papucsa miatt zsörtölődő háziúr volt, semmint hatalma és férfiúi ereje teljében álló barokk főúr. Röviden és velősen: ebben a rendezésben nem volt kit legyőzni. Igénytelenség és neutralitás, átgondolatlanság és ötlettelenség, egy erotikával velejéig átitatott világdrámában teljes erotikamentesség, és még sorolhatnám a csalódottság okait. Elkedvetlenítő este.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Koltai Tamás: Miskolci nőesszencia 
Koltai Tamás: Klasszikus keretben

Szerző: Csont András
Helyszín:  Miskolci Nemzeti Színház,  Időpont:  2009. június 11.,  Rendező:  Alexander Radulescu,  Díszlet- és jelmeztervező:  Adriana Urmuzescu,  Karmester:  Tiberiu Soare,  Szereplők:  Tina Munteanu,  Crina Zancu,  Michaela Motoc,  Maria Jinga,  Mihaela Ispan,  Lucian Corchis,  Ionut Pascu,  Florin Simionca,  Radu Pintilie,  Vasile Chisiu