Nyitott szemmel álmodók; A tökéletes recept – Ifi Géniusz az Aulában / POSZT 2009
2009.06.07.

A gyorsra, családias hangulatúra és informálisra sikeredett megnyitón a kiállító fiatalokon és a szervezőkön kívül, ha jól sejti, csupán a Recenzens jelent meg. KERESZTESI JÓZSEF ÍRÁSA.

A tökéletes recept (Boros Lőrinc munkája)
A tökéletes recept (Boros Lőrinc munkája)

Persze a pécsi színházi találkozó napjai alatt jelentős tömeg hömpölyög fel-alá a város utcáin, és bizonyára jó néhányan belebotlanak majd ebbe a kiállításba is.

Fiatal emberek, két felsőoktatási intézmény hallgatói – nem is csupán a végzősök – állítják közönség elé a különféle budapesti és kaposvári projektek végeredményét. A számos munkát fölvonultató tárlatról nehéz volna részletekbe menő ismertetést nyújtani. S erre valójában nincs is szükség: ezen a kiállításon olyan munkákkal találkozhatunk, amelyek az indulás pillanatában rögzítik egy-egy pálya kezdetét, s kritikai tárgyalásuk helyett a tárlat látogatójának a méltányos feladata a kibontakozó összbenyomás rögzítése lehet.

A tökéletes recept (Egely Kati munkája)
A tökéletes recept (Egely Kati munkája)
A Magyar Képzőművészeti Egyetem A tökéletes recept című tárlatrésze több kisebb szekcióra oszlik. Egyfelől díszlet-, jelmez- és színpadterveket mutat be Molière Úrhatnám polgárjához (mester: Csík György) és két Örkény-novellához (Fohász, Húsz perccel zárás előtt, mesterek: Kemenes Fanny, Jókai Loránt, Dévényi Rita). Ugyanitt, az előtérben ókori épületek alapján készült térkompozíció-modelleket is láthat a látogató (mester: Csanádi Judit).

A tökéletes recept (Kurdi Rebeka munkája)
A tökéletes recept (Kurdi Rebeka munkája)
Megfigyelés és megmutatás cím alatt egy igen érdekes feladatra épülő munkákat vehetünk szemügyre a Civil Közösségek Háza nagytermében: a budapesti Hunyadi téri vásárcsarnok népét kellett megfigyelniük a hallgatóknak, és karakterrajzokat készíteni az ott fölbukkanó emberekről, majd ugyanazt a személyt áthelyezni a csarnok építésének korába, a századforduló környékére, a társadalmi helyzet és a személyiségjegyek megtartásával (mesterek: Berzsenyi Krisztina és Dévényi Rita).

A tökéletes recept (Kovács Nóra munkája)
A tökéletes recept (Kovács Nóra munkája)
A kisebb teremben A gyűjtő szobája címmel kellett egy-egy képzeletbeli gyűjtő-figurát bemutatni rajzokon, illetve mindennapi környezetének makettjén keresztül (mesterek: Szlávik István és Federits Zsófia). Az elkészült munkák között természetesen akadnak fantáziadús és kevésbé ötletes megoldások is, a lényeg azonban az aprólékos figyelem, a műgond, a feladatokba fektetett energia, amellyel a kiállítók egyike sem takarékoskodott.

Nyitott szemmel álmodók (Horváth Ádám munkája)
Nyitott szemmel álmodók (Horváth Ádám munkája)
Ugyanez mondható el a kiállítás kaposvári részéről is, azzal a különbséggel, hogy itt kifejezetten a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának látványtervező szakos végzős hallgatói mutatkoznak be Nyitott szemmel álmodók gyűjtőcím alatt. Bent az épületben a 3Brecht című projekt során elkészült munkák, az udvaron pedig a diplomamunkák láthatók.

Nyitott szemmel álmodók (Tihanyi Ildikó munkája)
Nyitott szemmel álmodók (Tihanyi Ildikó munkája)
Az előbbi tárlat három Brecht-darabhoz (Koldusopera, A szecsuáni jólélek, Kurázsi mama) készített látvány- és színpadterveket mutat be, egységes és hatásos kivitelben. A szabad téren ugyancsak színpadmodellek illetve jelmeztervek láthatók, melyek a legkülönfélébb darabokhoz készültek. A kaposvári hallgatók nem bíznak semmit a véletlenre, a bemutatkozó munkák, illetve a kísérő tájékoztatóanyagok egyszersmind portfólióként is szolgálnak.

Nyitott szemmel álmodók (Kalmár Bence munkája) Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Nyitott szemmel álmodók (Kalmár Bence munkája) Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Szemmel láthatóan egy invenciózus és ambiciózus generáció lép itt színre, s a látványtervek közül nem egy karakteres képi fantáziáról és alkotói attitűdről tanúskodik. Nagyon érdekes egymás mellett megfigyelni az egyazon Brecht-opusról készített díszlet- és jelmezvázlatokat, melyek nemcsak alkotóik képzettségéről és tehetségük irányáról árulnak el sokat, hanem arról is, hogy miféle színházi észjárást követve nyúlnak hozzá egy-egy készen kapott anyaghoz.

A kaposvári tárlat belső mintázatát voltaképpen az itt fellelhető egybecsengések és különbségek adják ki. S mindez nyilvánvalóan nem érdektelen a színházi találkozóra kíváncsi közönség számára sem, érdemes hát rászánni e kettős kiállításra az időt két fő- – színházi – vagy két offprogram – borkóstolás – között.

A kiállítások megtekinthetők 2009. június 12-ig.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a POSZT 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Cím: A tökéletes recept (Magyar Képzőművészeti Egyetem); Nyitott szemmel álmodók (Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar, látványtervező szak), Helyszín: Civil Közösségek Háza