Haydn-maraton / Millenáris, Haydn Év 2009
2009.06.03.

Gyereknapi szórakozás és tisztelgés Joseph Haydn emléke előtt – két legyet ütött egy csapásra az, aki május utolsó, szürke, hideg esős vasárnapját a Millenárison töltötte. PAPP TÍMEA ÖSSZEFOGLALÓJA.

Mert kinn bizony szemerkélt vagy zuhogott, benn, a Fogadóban és annak – kissé hideg – Padlásán azonban minden programot megtartottak. Így persze kissé zsúfolt lett a hely, aminek egyik sarkában a színpadon mesejáték vagy épp zenés pantomim ment, a másikban a padon fejtörőt oldottak meg, a harmadikban legyezőt festettek, a negyedikben tütüt készítettek, a zsibongó alapzajba pedig fentről bekúszott egy-egy rézfúvós szólam.

A sokféle tevékenység és műfaj összekötője – természetesen – Joseph Haydn volt, aki a bejáratnál személyesen fogadta a vendégeket. Elegáns öltözékben – hozzá a nap nevéhez méltón panyókára vetett sportcipő és törülköző kiegészítőkkel – elegyedett szóba kicsikkel és nagyokkal, körbejárt ellenőrizni, muzsikusai jól húzzák-e, a rejtvénytöltőknek segítő életrajzírói nem vétettek-e hibát, a látogatók jól érzik-e magukat. Házigazdai tennivalóiban néhány kortársa is segítette: egy szórakozott zeneszerző vagy kottamásoló, akinek ruhájára kottalapok ragadtak, egy ifjú hölgy és egy fiatalember. (Mindannyian a független színházi előadásokból ismert fiatal színészek, akik játékkedvvel alakították szerepeiket.)

A napot nyitó produkcióban Bölöni Réka és Társulata adta elő a Tündérbál című produkciót. Dióhéjban a tartalom: az óriáscopfos, tüllszoknyás Mogyoró – a trupp névadója –, aki amolyan tündérasszisztens, futórózsával díszített rolleren kézbesíti Kacagó Katalin rózsaszín tündérbáli meghívóit a pösze, szakadt rocker-punk, magát Fred Astaire-nek képzelő Erős Pistának – óriásbábból –, a három törpének, Sándornak, Józsefnek és Benedeknek – törpebábból –, akik a meleget zsákban tárolják Élmény lakóparki lakásuk tetején. A besavanyodott, feketébe öltözött Morgó Margó azonban nincs meginvitálva, és bár titkon szerelmes Benedekbe, a meleget mégis ellopja. A mi ügyes Mogyorónk – a név indoklása enigmatikusan: „azért vagyok Mogyoró, mert mindent elintézek” – viszont Margót is elhívja, és perszehogy happy end a vége. Az előadás egyetlen erényeként a zene, a színpadon ülő és a történetet Haydn-darabokkal aláfestő vonósnégyes említhető. A látvány, a gesztusok, a hangsúlyok – mindegyikből elég lett volna a fele, mert a végeredmény, a cselekmény döcögőssége ellenére harsányan, már-már sokkolóan csiricsáré lett.

Rácz Márton
Rácz Márton
Rácz Márton, aki nem is olyan rég hódolt Haydn papának a Müpában a Liszt Ferenc Kamarazenekar élén, ezúttal az Óbudai Danubia Zenekart dirigálta a visszhangosnak nagy túlzással sem nevezhető, ám meglehetősen zimankós Fogadó-padláson (ahova viszont a lenti zajok kúsztak föl). Itt a karonülővel valcerező anyuka és a menüettre léggömbtáncot járók mellett többségben voltak a ki-be járkáló kisgyerekes népek. Nem lennénk igazságosak azonban, ha nem emlékeznénk meg a zenebarát nyugdíjasokról és az egy darab kamasz fiúról a közönség soraiban. Dohnányiék kedvvel adták elő a menüetteket és a szimfóniákat, az időhiány azonban oda vezetett, hogy a Le matin záró művének utolsó tételét nem játszották/játszhatták el. „Majd 2036-ban” – mondta a karmester nem kevés malíciával és szomorúsággal a hangjában. Vajon a Le midi hallgatói – a két minikoncert két napszakszimfónia nevét kapta, bizony – teljes műveket kaptak?

Haydn-kompozícióból túl sok nem volt a Drums repertoárján, de tagadhatatlan, hogy a gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjaiból álló ütős együttes, majd a parki séta helyett a süket padlásra szorult Brass in the Five a nyári napsütés hangulatát vitték a szürke délutánba.

Szórakoztató ismeretterjesztésnek sem volt híján a nap. Ott volt mindjárt a családi Haydn-totó (nyeremények: színező, forgó és lufi, amikből jó magyar szokás szerint legalább maroknyit próbált megszerezni a résztvevők apraja, még inkább nagyja), melynek helyes kitöltését információs táblák segítették. A dicséretes ötlet kivitelezésében, sajnos, nem az interaktivitás vezette a szervezőket. Amellett, hogy a jelenlegi német himnusz történetét elolvastuk, jó lett volna meghallgatni a Gott erhaltét, esetleg az egyes szövegváltozatokat magyarul is olvasni, ha már a magyarázatban erre utaltak. Biztos vagyok benne, hogy sokan eltalálták a baryton és a gamba frekventált használatát Haydn műveiben, de arra is a nyakam merem tenni, hogy a helyesen válaszolók igen alacsony százalékban tudnák azonosítani ezeket a hangszereket. Magyarul: nemcsak a néma értő olvasást kellett volna tesztelni, célszerű lett volna néhány fotó, rajz, hangminta, hogy közelebbi és személyesebb legyen az élmény.

A Garabonciás Együttes Haydn sulija címre hallgató táncos pantomimes játéka is azzal a céllal született, hogy megismerjék és megismertessék azt, milyen lehetett az iskolai élet ünnepelt komponistánk korában, és előadtak még néhány „mozgóképet”. Kedves dolog volt a nézőtéren ülő gyerekek színpadra hívása, az átdíszletezés közben néhány közepesen mókás helyzetgyakorlatosdi, továbbá mindenképp méltatást érdemel a Garabonciás kiskamaszainak lelkesedése, és az, hogy ebben a műsorban stílszerűen kizárólag Haydn-zenéket használnak. Ezek azonban csupán aláfestésképp működnek, a hangulathoz, a játék ritmusához nem passzolnak, a két műfaj külön-külön, nem egymást kiegészítve vagy illusztrálva működik, egyik a másik dramaturgiai ívét nem ellenpontozza vagy erősíti.

A gyerekprogram komoly részét a Zuglói Filharmónia zárta, a könnyűt pedig Halász Judit. S hogy ő hogyan kerülhetett a gyereknapi Haydn-maratonba? Hát mert klasszikus.


A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a Haydn Év 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Kapcsolódó cikkünk: Kolozsi László: Haydn-crossover

Szerző: Papp Tímea
Helyszín:  Millenáris Fogadó,  Időpont:  2009. május 31.