A 60 éves Honvéd Együttes Táncszínházának jubileumi estje / Nemzeti Táncszínház
2009.05.28.

A Honvéd Táncszínház dupla évfordulót ünnepel idén, hiszen az együttes afféle divatos „kettő az egyben” formációt öltött, mióta megszűnt a vele egy fedél alatt működő Budapest Táncegyüttes. FUCHS LÍVIA KRITIKÁJA.

Asszonyok könyve
Asszonyok könyve
Vagy nem szűnt meg, csak átalakult. Beleolvadt a nála létszámában nagyobb és művészi koncepciójában is sokszínűbb Honvédbe.

Vagy nem alakult át és nem olvadt bele, hanem „csak” távozott a Honvéd emblematikus művészeti mindenese, Novák Ferenc, s azóta mindkét együttest a „budapestes” Zsuráfszky Zoltán irányítja. S ezzel valójában az a Honvéd Táncszínház szűnt meg, amelyik évtizedeken át Novák néptánc-színházi műhelye volt.

Ha fentiek bárkiben is aggodalmaskodó kérdésként fogalmazódnának meg, nyilván készek a megnyugtató válaszok: nem, nem szűnt meg egyetlen társulat sem, és egyik sem olvadt bele a másikba! Ami persze a nézőtérről is jól látszik, hiszen két éve, az ún. „egyesülés” óta közös néven, de jobbára a régi elkülönültségben lép fel és turnézik a két táncegyüttes. (Ezen a jubileumi előadáson pedig Novák Ferenc „más elfoglaltsága miatt” nem vett részt, de ő majd ősszel rendez egy másik évfordulós programot, jelentette be a közönség elé spontánul kipattanó, és rövid, lezsernek gondolt beszédet rögtönző Zsuráfszky.)

Kanalas
Kanalas
Az új műveket is mindkét csapatban a régiek komponálják: a Budapestnél Zsuráfszky, Szappanos és Fitos, a Honvédnél Foltin és a Béres, Ertl, Horváth, Hortobágyi, Lengyel, Makovinyi, Mlinár csapat. Eddigi egyetlen közös munkájuk viszont, a 2007-es Magyar Carmen, rég nem látott színházi mélypont volt – bármelyik együttes múltjához és jelenéhez képest is –, ami a két társulat néptánc- és színházfelfogásának gyökeres eltérésével magyarázható, ha valaki egyáltalán választ keresne e kudarcra. Zsuráfszky ugyanis kizárólag az eredeti táncanyagok újbóli életre keltésében jeleskedik, mintha mai alkotóként hozzá se nyúlna az „eredetihez”, miközben táncosai szinte mikroszkopikus mélységig hatolnak egy táncforma, egy falu vagy akár egyetlen valaha volt paraszttáncos világába. Színházi munkáit ellenben többnyire a legsilányabb színpadi panelekből tákolja össze, míg Novák fénykorát épp a nagyhatású táncdrámák sora jelentette. És bár Novák már vagy húsz éve nem foglalkozik „tiszta” néptáncokkal, az együttes tagjai vagy akár a meghívottak olyan újabb és újabb néptánc feldolgozásokkal bővítik a Honvéd repertoárját, amelyekben fontos teret kap az újjáalkotó kézjegye, egyénisége. Ez a kétféle nézőpont egymás mellett és kellő távolságban békésen megfér, sőt! Ám a jubileumi program amalgámjában, amely az „egyek vagyunk” jegyében szerveződött, éles választóvonalat húzott a két társulat közé – még ha egy-egy kompozícióban át is táncoltak egymás produkcióiba az egyformán káprázatos előadói teljesítményt nyújtó táncosok.

Az előadók megérdemelt sikere így jótékonyan elfedi azt a teljes koncepcionális bizonytalanságot, ami ebből a múltat felidézni és a jövőt kijelölni hivatott két részes műsorból is kiütközött: melyik az a koreográfiai és színházi tradíció, amelyet ez a régi nevét megtartó, de új vezetés alatt működő társulat vállalhatónak és így folytathatónak tekint.

A programba ugyanis sikerült a Novák-életmű egyik legkevésbé jellegzetes kompozícióját beválogatni, a Liszt II. Magyar rapszódiájára készült jelentéktelenséget. Viszont a Budapest együttes réges-rég eltűnt repertoárjából – mert ha már évforduló, legyen dupla, hiszen a Honvéd 1949-ben, a Budapest 1958-ban mutatkozott be – a Molnár István életmű egyik kulcsdarabját, a poétikus-játékos Dobozi csárdást újították fel. S ezzel le is zárult a vacakolás a múlttal, a nagy elődökkel és a lehetséges művészeti utak számbavételével, mert a hangsúly – jubileum ide, tradíció oda – mégiscsak a jelenen van.

Maros-menti cigánytáncok
Maros-menti cigánytáncok
Így a (két) társulat az utóbbi tíz év keresztmetszetét adva villantott fel részleteket a (két) repertoárból. És e fragmentumok egymás mellettisége világított rá korábban soha nem látott brutalitással a kétféle táncfelfogás ellentétességére. Zsuráfszky műveinek legfőbb kompozíciós eleme ugyanis vagy a létszám felduzzasztása, vagy a tempók felpörgetése – kockáztatva akár a kitáncolhatatlanságot is a Maros-menti cigánytáncokban éppúgy, mint a Drakula kaluserjében –, miközben a táncok összessége szinte csak a férfiak erejét, méltóságát és dominanciáját hangsúlyozza.

Ezzel szemben a Honvéd repertoárja – az egyszerűségében is rafinált Szlavóniai karikázó (Foltin) és Kanalas (Horváth), vagy a klasszikus formaelvre építő Vert kezes (Diószegi) – éppen mívességével, megmunkáltságával ejti rabul a nézőt. Ezek a kompozíciók ugyanis olyan feldolgozások, amelyek egyszerre nyújtják a táncanyag megkerülhetetlen eredetiségét, miközben félreismerhetetlenül magukon viselik alkotójuk személyes nézőpontját.

Szatmári csapás. Fotó: Korzenszky Anna (A képek forrása: Honvéd Táncszínház)
Szatmári csapás. Fotó: Korzenszky Anna (A képek forrása: Honvéd Táncszínház)
A Honvéd táncszínházi repertoárjából felidézett, s rég nem játszott Foltin mű, az Asszonyok könyve pedig egyszerűen megrendítő. Foltin Jolán ugyanis mindent tud a világról, s benne a női szerepekről és sorsokról, s ezt az élettapasztalását sűrű és őszinte, árnyalatokban gazdag, egyszerre drámai és költői képekbe tudja fogalmazni. Ezért aztán végzetesen ki is lóg abból a szórólapon megfogalmazott elképzelésből, miszerint a jelenlegi Honvéd Táncszínház műsorszámainak legfőbb jellegzetessége „a virtuozitás, a dinamika és a viseletek színpompás gazdagsága” – ami kétségtelenül sikeres idegenforgalmi program, ám semmi köze az együttes hat évtizedének ugyancsak hangoztatott „kötelező erejű” örökségéhez.  De hát szó és tett miért pont itt fedné egymást?

Szerző: Fuchs Lívia
Cím:  A 60 éves Honvéd Együttes Táncszínházának jubileumi estje,  Helyszín:  Nemzeti Táncszínház,  Időpont:  2009. május 22.,  Művészeti vezető:  Zsuráfszky Zoltán,  Zenei vezető:  Árendás Péter,  Művészeti munkatárs:  Vincze Zsuzsa,  Közreműködik:  a Honvéd Táncszínház Tánckara és Zenekara, Szalai Antal és Zenekara
Megítélt támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
A jubileumi műsor megvalósítására (2008)