Jász Attila: angyalfogó
2009.07.07.

Égi és földi lények sürgölődnek Jász Attila gyerekvers-kötetében: csíkos krumplibogarak mellett törött szárnyú angyalok is. Otthonosság itt is, ott is. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA.

Az Új Forrás főszerkesztőjének, Jász Attilának (jászattilának, ahogy a köteten olvassuk) első gyerekvers-kötetét, az angyalfogót a kolozsvári Koinónia Kiadó jelentette meg. Nagyon személyes kötet, ezért sem meglepő, hogy az ajánlás a szerző három gyerekének, Annának, Máténak, Barnabásnak szól, és mindazoknak, akik „elhiszik, hogy vannak angyalok”. Az összesen huszonnégy szöveget tartalmazó kötet három részre tagolódik, a szelídállatságokra (telis-tele nyüzsgő bogarakkal, kíváncsi denevérekkel és fázós cinkékkel), a felnőttségekre (melyben az örökké utálatos spenóttól a mamlasz királyfiakon át eljutunk a bűnrossz pálinkáig) és végül az álomfogókra (ahol angyalok röpködnek lépten-nyomon).

 

A naiv olvasó nagyszerűen modellezhető velem: én vagyok az, aki Jász Attila gyerekvers-kötete után kezdi csak keresgélni a többi írását, és nem fordítva, vagyis amikor belenézek az angyalfogóba, még fogalmam sincs, milyen költői univerzumba csöppenek. Az első benyomásom az, hogy jó, jó, végül is öröm olvasni ezeket a verseket, de azért kissé ingadozó színvonalúak, és különben is, túl egyszerűek: semmi cafrang, semmi trükk, semmi fortély? Semmi zsonglőrködés, semmi szemfényvesztés, semmi bűbáj a szavakkal? Hol vannak a blikkfangos, könnyed rímecskék, virtuóz szójátékok, miért zötyögnek a sorvégek, mi ez a döcögős karcosság? Aztán valahogy többszöri újraolvasás után megszeretem őket. Az egyszerűségüket, a nyersességüket, az érzelmességüket. És ezek után már nem nagyon érdekel, mit nem tud egy-egy szöveg, hanem inkább annak örülök, amit megtalálok benne. Leginkább az tetszik, hogy ezekben a versekben nagyon pontos érzelmi lenyomatok rejtőznek: kósza gyerekvágyak, ábrándok, ragaszkodás és ellenszenv, gyász, apróbb csalafintaságok, képzeletbeli csaták, félelmek és örömök.   

 

Jász Attila verseiben mindig marad egy kis fanyarság, vadság: hősei nem domesztikált házikedvencek, hanem egyrészt mindenféle arra tévedő állatok, cinkék, bogárkák, pókok, denevérek vagy bolhák, másrészt meg szabadon csatangoló, talányos, féktelen fantázialények. Nem jók és nem rosszak, nem szelídek és nem kegyetlenek. A feketefehér két belső macskája (Karinthy után szabadon) csodálkozva bámulja egymást, marakodik, vagy éppen durmol: „De a legjobban azt szeretem, ha a két macska / a fehér és a fekete, összebújva alszik a sötétben. / Bennem.” Az angyalcápa hőse is furcsa lény, identitása csupa bizonytalanságból, találgatásból, ellentétpárból szövődik: „Talán cápa vagyok, /talán nem / talán angyal, /talán nem? Talán igen, /talán nem. / Na de mégis?! / Vagy mégsem?

 

A vadlóvodában egy igazi szabadulóművész köszön be: „Zebra voltam valamikor, / de most vad ló vagyok. / Lepotyogtak a csíkjaim, / így hát vadló vagyok.” A farkasember feloldja, átírja Pilinszky Fabulájának keserűségét, amott a tisztaszívű farkast agyonverik az emberek, Jász Attila viszont kegyelmet kér neki. „Szóval, hogy ezt a farkast / ne öljük meg mindjárt, ahogy a csengővel babrál, / rögtön és nagyon. Dákóval ne verjük agyon. / Ne lyuggassuk szitává szép, ezüstszürke bundáját.” Hogy a végletek nincsenek oly távol egymástól, az gyakori gondolat, már az említett feketefehérben is felbukkan, hogy „Mind a kettőt egyformán szeretem”, és ugyanez köszön vissza a csupán három csillaggal szignált versben, melyben az angyalok azok, akik nem válogatnak a gyerekek között: „(Jó gyereknek, rossz gyereknek / bármelyik vagy, ők szeretnek :)”.

 

És ha már az angyaloknál tartunk: a kötet legerősebb versei számomra az angyalfa, a kétlépés és az álomvigyázó, melyekben magától értetődő természetességgel nyílik kapu a transzcendensre. Az elvesztett nagyszülők karácsony hajnalán felbukkanó angyalok képében mindig „elférnek” Jász Attilánál: „Hát ők azok, eljöttek / hozzánk megint egy kicsit / üldögélni itt. / Havas kertünk öreg almafáján.” Az angyalok ezekben a versekben ugyanolyan sérülékenyek, mint az emberek, nekik se könnyebb semmivel: bár szeretteiknek csillagot fényesítenek, néha azért tartani kell tőle, nehogy fázzanak, lezuhanjanak a földre vagy eltörjön a szárnyuk. De mégis, az alapállapot az, hogy nem nyugszanak, egyre csak jönnek: „Jóccakát, és sziasztok, jönnek már a zangyalok!” (jóccakát)

 

Kun Fruzsina (kunfruzsina) illusztrációi harmonikusan illeszkednek a csodákkal teli, mégis teljesen hétköznapi és kicsit karcos világhoz. A szerző egy a litera.hu-n megjelent interjúban beszélt arról, hogy kezdetben megnehezítette a kötet kiadását, hogy ragaszkodott illusztrátorához, míg végül szerencsésen rálelt a Visky András vezette Koinónia Kiadóra, ahol respektálták ezt a feltételét. Jó döntésnek tűnik Jász Attila makacssága, Kun Fruzsina valóban pontosan ráérzett a versek jellegzetességeire. Az angyal-tematika miatt ugyanis könnyen a giccsbe csúszhatott volna az egész kötet, ha egy kicsit is nosztalgikusabbak, finomkodóbbak az illusztrációk. Az élénk, harsány, gyerekrajzokat idéző, nyers képek – melyekben mindig ott bújkál a hétköznapi transzcendencia – tökéletesen kiegészítik a verseket.

Már a címlapon is összeér ég és föld, élet és halál: fent egy szárnyas kutyus repked (talán a karácsonykor elpusztult „Sanyi kutyánk” az angyalfa című versből), lent egy csíkos krumplibogár kóricál (ki lehetne más, mint a tengerész című vers titokban megmentett bogárkája?). Gyakori, hogy a versek szereplői csupán bekukucskálnak, belógnak a lapokra, mint a kék cinke (égszínkékcinkék) vagy a súlyemelő (súlyemelő diadal), de az is előfordul, hogy a szürkésfehéren kavargó háttér lesz domináns, mint a navajózás című vers esetében, ahol az indiánok a havat lesik. Úgy tűnik, hogy Kun Fruzsina abszolút ideális olvasóként, szeretettel és nagy-nagy figyelemmel fordult ezek felé a versek felé. Érdemes ugyanilyen türelemmel, nyitott szívvel és kíváncsisággal ízlelgetni a szép kis kötetet, mert sok kincset rejt.

Szerző:  Jász Attila,  Cím:  angyalfogó,  Kiadás helye, éve:  Kolozsvár, 2008,  Kiadó:  Koinónia,  Terjedelem:  52 oldal,  Ár:  1 850 Ft
Megítélt támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A kötet megjelentetésére (2008)