Boldog bolondok és Lepkegyűjtő / Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka
2009.07.16.

Négy fiatal vajdasági színész – Béres Márta, Erdély Andrea, Mikes Imre Elek és Sirmer Zoltán – olyan, eredetileg vizsgának szánt előadásokkal mutatkoztak be Budapesten is, amelyeket maguk szerkesztettek és rendeztek. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.

Vannak színészképző egyetemek, akadémiák, ahol a végzősöknek diplomájuk megszerzéséhez önálló estet, monodrámát vagy két-háromszereplős, maguk rendezte előadást is kell készíteniük. A tanárok olyan közel egyórás produkciót várnak, amely a hallgatók önismeretéről és képességeinek sokoldalúságáról ad képet. A tanulmányi idő alatt természetesen mindenki több szerepben is bizonyíthatja pályaalkalmasságát, igazolhatja tehetségét, az önálló fellépés azonban mindezt koncentráltan mutathatja be.

Jelenetek a Boldog bolondok című előadásból
Jelenetek a Boldog bolondok című előadásból
Sokat elárul a színészről, hogy milyen anyagot választ, mennyire tudja felmérni képességeit, azok határait, hogyan szerkeszti meg a műsort, épít fel egy jellemet, teremt szituációt, rak össze egy egész előadást. Mindezt rendező nélkül, persze tanári felügyelettel, ám minimális külső segítséggel. E műsoroknak – egyebek mellett – két haszna van: jó esetben forgalmazható produkció születik, illetve a leendő színész megtapasztalja, miként képes akkor is megoldani egy feladatot, ha a próbák során magára marad, ha nem kapja meg a szükséges rendezői segítséget és odafigyelést. Amelyre – valljuk be – jócskán akad példa. 

Az Újvidéki Művészeti Akadémián is él az önálló műsorok követelménye. E produkciók jó néhánya nemcsak a vizsgán látható, ugyanis a legjobbakat a vajdasági színházak repertoárjukba veszik. Az 1999-ben végzett osztálynak például majd’ minden vizsgaelőadása felkerült az újvidéki színház műsorára. Sokféle műfaj, változatos eszközök, remek ötletek és öngyötrően igényes színészi megvalósítás jellemezte azt a hat munkát, amelyben Krizsán Szilvia Puskás Zoltánnal (Az én Karádym), illetve Mezei Kingával (Végel László: Médeia tükre), Balázs Áron Csernik Árpáddal (Emigránsok), Nagypál Gábor Magyar Attilával (Beckett-Lebovic: Az ezredik játszma vége), valamint Figura Terézia és Z. Tényi Edit (Micimackó) és Szorcsik Kriszta és Mezei Kinga (Cselédek) mutatkozott meg. De ezekhez hasonlóan szuverén és meghökkentő értelmezésű volt Pálfi Ervin, Szőke Attila és Ralbovszky Csaba Pinter-interpretációja, az Étellift is – hogy egy 2003-as szabadkai repertoár-előadásra is emlékeztessek. 

Mikes Imre Elek és Erdély Andrea
Mikes Imre Elek és Erdély Andrea
Idén a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházhoz szerződött színészek diploma-műveit láthattuk a Vendégségben Budapesten-sorozat keretében. A színház rendszeresen játszik Magyarországon is, így az Urbi et orbi, a Turbo Paradiso, a Könyökkanyar című előadásokból már itt is ismerik Béres Mártát, Erdélyi Andreát vagy Mikes Imre Eleket. A májusi vendégjátékon Erdélyi és Mikes egy Pozsgai Zsolt-darabban (Boldog bolondok), Béres Márta pedig Sirmer Zoltánnal a Lepkegyűjtőben mutatkozott be. 

A Mozartról és Constanze-ról szóló Boldog bolondok bravúros lehetőséget teremt a színészeknek: a zeneszerző a halála előtti éjszakán feleségével közösen tizenkét röpke epizódban idézi fel egykori szerelmeit. Mikes döntően a különböző korú Mozartot alakítja, emellett Costanze félrelépéseinek férfipartnereit is megeleveníti, míg Erdélyi Constanze-on kívül még kilenc nőalakot testesít meg, köztük bakfist, vak lányt, Salieri feleségét, közönséges és úri nőket egyaránt.  


A díszletet is a színészek találták ki. A játék üres térben zajlik, ahol egy körbejáró fénygyűrű hasítja ki az aktuális jelenetek helyszínét. Négy szék és egy fehér lepel van a színpadon; a székek jelezhetnek ágyat, ablakot, sőt medencét, a fehér lepel pedig levélpapírt, tésztát vagy hosszú hajfonatot. A két-három perces jeleneteket a Varázsfuvola részleteinek bejátszásával és a tér átrendezésével választják el egymástól. Ám a zene egyneműsége sem tudja összetartani az epizódokat, illetve áthidalhatatlan minőségi különbség adódik a muzsika és az írói anyag között.  

A két színész remekül vált, győzi erővel, színészi fantáziával a figurasokszorozást, képes néhány gesztussal, hangváltással ezt a sok alakot igen rövid idő alatt felvázolni, sőt kiteljesíteni, és fizikailag is bírják a nagy koncentrálást és állóképességet igénylő munkát. A szépen és jól megoldott részletek ellenére a produkció egésze némi hiányérzetet kelt: a forszírozott tempó, a folyamatosan felfokozott játékintenzitás és hangerő miatt nem teremtődnek meg a fontos és kevésbé fontos pillanatok illetve jelenetek, nem épül fel az előadás íve, és nem születik meg a darab lényege, az az érzelmi és dramaturgiai ellentét, amely az elmúlás és a derűs-kocódó múltidézés között feszül, s amely a köztük lévő ellentmondások ellenére e két ember szoros összetartozását mutathatja.  

A már eddig is több alakítási díjjal elismert Béres Márta partnerével egy regény- és filmalakban ismert történetet választott. John Fowles 1963-ban megjelent Lepkegyűjtőjét méltatói az első modern pszicho-thrillernek tartják, amelyből William Wyler a könyv megjelenése után két évvel már nagysikerű filmet is rendezett. 

Fotó:
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Béres és Sirmer nem a regényt dramatizálta, hanem annak nyomán, annak cselekményét többé-kevésbé követve, ám végkifejletét némileg módosítva hozta létre a produkciót. A kétszemélyes darab egy pincében játszódik, ahova a kishivatalnok Ferdinánd elzárja a festőnövendék Mirandát. Az érzelmileg károsodott fiatalember szabadidejében lepkegyűjtő, s a régóta csodált, elrabolt lányra is úgy tekint, mint valami óriási és gyönyörű pillangóra. A darab kettejük küzdelme. Miranda mindenáron szabadulni akar, Ferdinánd kérleléssel, ígéretekkel, zsarolással, ha kell, erőszakkal tartja a lányt maga mellett. Az előadás során a szereplők érzelmi állapota, illetve az egymáshoz való viszonya többször is változik, hol a lány, hol a fiatalember kerül a másik fölébe, s végül nyitva marad a kérdés: mi lesz velük? 

Egy dobogó jelzi a pincét, rajta kis asztal, székek, egy dikó, alatta kád, amelyben ruhástól vagy meztelenül mindketten többször megmerítkeznek. A jelzett, kis és zsúfolt térben minimális mozgásra van lehetőség, ezért minden megmozdulás, közeledés vagy dulakodás határozott és felfokozott jelentést kap. A feldolgozás középpontjába egyértelműen Miranda drámája kerül. Ferdinándról nagyon keveset tudunk meg, ezért ő a lánynál jóval súlytalanabb alak lett.  

E kettősség természetesen az alakításokban is megmutatkozik: Béres Márta az érzelmi szélsőségek minden megnyilvánulását ábrázolja, a kétségbeesés, a düh, az elszánás, a taktikázás, a szánalom, a vonzás és taszítás minden árnyalatát képes érzékeltetni. Az újvidéki Portugálban, Bece szerepében nálunk is megismert Sirmer Zoltán viszont az átdolgozás következtében passzivitásra ítélt Ferdinándból nem tudott partnerével azonos súlyú figurát formálni. Így az erőviszonyok felborulnak, s nem két ellentétes irányú érzelmi átalakulásnak vagyunk tanúi. Ahhoz, hogy a két sors kibontása valódi drámává sűrűsödjön, a szereplők lelki lemeztelenedésére lenne szükség, ezt azonban többnyire a testi pőreség helyettesíti. A felemás, technikás produkció végül is olyan, mintha ez is egy tűre felszúrt, semleges tárgy – egy lepke lenne.

Vö. Nyulassy Attila-Zsedényi Balázs: Isolation is not good for me

Cím:  Boldog bolondok,  Szerző:  Pozsgai Zsolt,  Alkotók, szereplők:  Erdély Andrea,  Mikes Imre Elek,  Fény:  Mezei Edvárd,  Hang:  Tómó Árpád,  Cím:  Lepkegyűjtő,  Alcím:  John Flowes szövege alapján,  Alkotók, szereplők:  Béres Márta,  Sirmer Zoltán,  Díszlet:  Diana Radosavljević Milović ,  Jelmez:  Janovics Erika,  Műszaki munkatárs:  Úri Attila,  Osztályvezető tanárok:  Hernyák György,  Pálfi Ervin
Megítélt támogatás: 1 700 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kht.-nek a Vendégségben Budapesten - Határon túli színházi estek sorozat 2009. tavaszi programjainak megvalósítására (2008)