LégyOtt Radnóti Miklóssal / Petőfi Irodalmi Múzeum
2009.05.21.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott LégyOtt beszélgetésnek Radnóti Miklós volt a távoli vendége. A beszélgetők legtöbbször a verssorok közvetlen közelében maradtak, mégis kirajzolódott Radnóti arcéle. SZEGŐ JÁNOS BESZÁMOLÓJA.

Az est műsorvezetője, Mészáros Sándor abbéli reményének adott hangot, hogy ezen az esten nemcsak Radnóti Miklós költészetéről lesz szó, hanem valamelyest Radnóti személyéről is. A két vendég Balla Zsófia és Márton László aztán a verseken, a konkrét verssorokon, rímeken és jambusokon keresztül hozta szóba Radnóti személyét, életrajzát és sorstörténetét. Így elkerülték az emlékév elkerülhetetlen kísérőjelenségét, a kultuszápolást, amely minden igyekezetével és jó szándékával kiüríti a szövegeket, zárójelbe teszi a poétikai értelmezéseket, és amit létrehoz, az már nem egy költő arca, hanem a költő maszkja.

Radnóti Miklós
Radnóti Miklós
Mészáros kérésére, hogy olvassák fel legfontosabb Radnóti-versüket, a vendégek nem csak a szöveget olvasták fel, hanem igyekeztek a kontextust is körülírni, melyben az adott vers íródott. Balla Zsófia az Ifjúságot választotta („Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépett…”), de hozzáolvasta a Kolumbuszt is. Ezeket olvashatta utoljára nyomtatásban Radnóti, a Magyar Csillag 1944. március 15-i számában. Balla szerint a sors és a költészet elválaszthatatlan egymástól Radnóti esetében. Egészen fiatalon megsejti végzetét, a halálfélelem mellett a halál sejtelméről lehet beszélni. A Kolumbusz hátországához Balla elmesélte, hogy Kolumbusz Kristóf önéletírása mennyire fontos olvasmánya volt a költőnek, éppen Kolumbusz sorsa miatt. A kikeresztelkedett, pontosabban zsidótlanított hajós, nemcsak hogy elmenekült a pogromok elől, hanem sikerült véghezvinnie misszióját, megtalálta a túlpartot, az Újvilágot. (Még ha maga nem is tudta. Ennek az örökérvényű banalitását Radnóti verse ezzel a képpel érzékelteti: „egy zöld majom szaladt feléje s rázta öklét: / érezte már, hogyan kezdődik az öröklét”.) Balla értelmezésében Radnóti is erre vágyott, ebben bízott, sőt hitt is (egy darabig): hogy átjuthat a túlsó partra. Mindezek tetejében Kolumbusz életrajzát Szerb Antal fordította.

Márton László előbb a maga páratlan előadói stílusában felolvasta a Sem emlék, sem varázslat című verset, majd alaposan meg is magyarázta döntését, hogy kizárásos alapon miért is ezt a költeményt választotta. A fiatalkori verseket, melyekben a nagy nyelvi feszültség és a poétikai iránytalanság van túlsúlyban – és ehhez képest tűnnek ki a jól sikerült darabok –, nem érzi közel magához. Periodizációja alapján a Járkálj csak, halálraítélt! című kötettől, tehát 1935-től van választási lehetősége 1944-ig, ugyanis a bori notesz és a halálmenet alatt íródott verseket szituációjuk miatt egyszerűen nem tudja hitelesen elmondani. Márton szerint ezeknek a verseknek a szavalásához nagy, koncentrált színészi jelenlét szükséges, példának hozta Bálint András Radnóti-estjét. Márton itt jelezte, hogy a Nem tudhatommal pedig szemléletbeli problémái vannak, amelyekre később szándékozik kitérni.

Márton korszakolásához kapcsolódva Mészáros A „Meredek út” egy példányára címet viselő versre tért ki. Mészáros ebben a költeményben érzi a nagy ugrást, az utolsó két sorban: „Olyan, kit végül is megölnek, / mert maga sosem ölt”. (Borbély Szilárd nemrég megjelent esszéje is kitért erre a versre és ezekre a sorokra. Az eredeti verzióban a „mert maga még sosem ölt” szerepelt. A még szócska elhagyásának politikai és prozódiai okai is lehetnek. Utóbbi álláspontot Balla Zsófia képviselte, mondván, a jambus megtört volna.) Abban egyetértettek a beszélgetők, hogy a harmincas évek közepétől eredeztethető Radnóti nagy költészete. Balla Komlós Aladár megfigyelését idézte, mely szerint Radnóti az avantgárd szabadverstől és a Kassák-hatástól jutott el a kötött, klasszicizáló formák felé. A formaadás kényszere, annak a pátosza, a művészet méltósága – ezek Radnóti költészetét és személyét, a kettő elválaszthatatlan egységét, Radnóti ikonját, halála pillanatáig jellemezték, tette hozzá Balla. Itt szembenézett a Radnóti-értés egyik legnehezebben megkerülhető problémájával: esztétika és etika összekapcsolódásával. Hiszen a kettőt nehéz egymástól elválasztani. Balla szerint az esztétika hangszórója erősíti fel az erkölcs hangját. Azt azonban Balla Zsófia sem tartja szerencsésnek, hogy az irodalomtörténeti bűntudat kompenzálása miatt elhallgatták, hogy Radnóti gyengébb, sikerületlenebb verseket is írt. Pláne, hogy ezekhez képest lesznek megkerülhetetlenek az utolsó korszak darabjai.

Ezt követően Mészáros Radnóti személyét idézte meg. Szóba hozták Radnóti családhiányát, apakeresését és szerelmi életét is, ahol a halhatatlan kedves Gyarmati Fanni mellett megemlítették reichenbergi szerelmét Clementinát, Tinit illetve Beck Juditot is. Az apaképet Sík Sándor és Babits Mihály összevetésével árnyalták. A jóravaló, nagy tudású piarista pap, Sík Sándor még a hitváltásban is segíthette a fiatal Radnótit, de mint költőre nem tudott rá felnézni a pályakezdő ifjú. Ellenben Babits nem csak nagy költő volt, hanem vágyott is erre az apaszerepre, vagy legalábbis a mester pozíciójára, de azt sem Szabó Lőrinc, sem József Attila, sem Németh László nem volt képes elfogadni. Radnóti éppen ezt igényelte volna. „Az ember a mestereinek ír” – idézték Radnótitól.

Az est vége felé Mészáros megkérdezte Mártont, hogy mi a problémája a Nem tudhatommal. Márton elsőnek arra hívta fel a figyelmet, hogy ez Radnóti egyetlen közéleti verse, és elismeri, hogy megrendítő vallomás, mely ifjúkorában az ő identitását is meghatározta, azonban a vers problematikus hazaképe mellett nem tud szó nélkül elmenni. Márton szerint a versben éppen hogy a történelem nincs benne, miként a haza is természeti jelenség lesz. Bokrot csinál Vörösmarty Mihályból is. Márton ennek kapcsán a versben szereplő bakter figuráját hozta példának. Hogy a bakter vajon kire szavazott, illetve, tehetjük hozzá, vajon tudta-e, hogy hova irányítja a Kassa felé tartó marhavagonokból álló szerelvényeket. Illetve: nem lett volna-e jobb, ha igenis bombázzák a vágányokat? Márton a vers álságos humanizmusáról beszélt, arról, hogy a vers nem vet számot azzal, miért is lett Magyarország lángoktól ölelt, kis ország. Balla itt vitába szállt Mártonnal. Szerinte csak az álságossággal van baj és nem a humanisztikus perspektívával. Felidézte Lengyel Balázs emlékét, aki ’44. március 19-én katonaszökevényként visszaszökött Budapestre, és Radnótinak is tudott volna hamis papírokat szerezni. Azokat azonban Radnóti nem fogadta el, és búcsúzásképpen azt mondta, hogy Magyarországért fáj a szíve. Hogy egyetlen puskalövés nélkül adta meg magát. Itt Márton vette vissza a szót, éppen a többes szám első személy legitimitására kérdezve. Ki az a „mi” a versben? Releváns-e, hiteles-e a képviseleti beszédmód egy ilyen egzisztenciális élethelyzetben? Mészáros rapszodikus ódának nevezte a verset, mely két esztétikai minőség között cikázik. Mészáros szerint Márton nem magával a költeménnyel, hanem annak értelmezéstörténetével vitatkozik. Mártonnak a képviseleti lírával van baja, mondta, és nem a nibelungizált alexandrinnal. A vers retorikája kapcsán Balla a stilizálás és tárgyiasítás eszközét azzal indokolta, hogy ezekkel demonstrálja Radnóti az eszmény és a valóság közti különbségeket. Mészáros ezt tovább finomította: Radnóti szándékoltan a költők nemzetfogalmát idézi fel, ezért talál Vörösmartyt minden bokorban. A vers legfőbb kockázata, hogy szavalni kell, és nem bírja a szavalatot.

Zárszó gyanánt Balla Zsófia elmondta (nem szavalta, hanem közeli hangon mondta) az Alszik a szív című gyönyörű verset.


A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a Radnóti Év gyűjtőlapon olvashatják.

Szerző: Szegő János
Helyszín:  Petőfi Irodalmi Múzeum,  Időpont:  2009. május 18.