Mihail Ugarov: Oblom–off (Ilja Iljics halála) / Debreceni Csokonai Színház, POSZT 2009
2009.05.19.

Mihail Ugarov kortárs orosz szerző Ilja Iljics halála című darabjában a címszereplő nem felesleges ember, hanem beteg. Noha a végére kiderül a „betegsége” neve, a lengyel Andrzej Bubień rendezte előadás árnyaltabb kórképet fest. MIKLÓS MELÁNIA KRITIKÁJA.

Trill Zsolt
Trill Zsolt

A debreceni előadásban Oblomov nem ágyban fekvő, semmirekellő ember. Többször elhangzik, hogy egész nap fekszik a díványon, ezt azonban nem látjuk. Nincs ágy a XIX. századi polgári, és teraszra nyíló üvegajtóival a modern stílust egyaránt idéző ház hatalmas nappalijában, amely a két felvonás alatt betölti a színpadot. A (helyszín)változást csak a térbe bekerülő néhány tárgy és bútordarab cserélődése jelzi, míg a kopott tapétás falak keretezte állandóság a múlt kísértését és a változ(tat)ásra való képtelenséget érzékelteti. Oblomov városi házában a fal mellett gipszfejeket látunk, ezek egyike ókori görög szoborfejet mintáz, talán Hippokratészét. A központi elem a szoba közepén elhelyezett, terítővel földig borított magas asztal, tele színes könyvekkel. Ide érkezik meg első látogatóként a frissen végzett orvos (Mercs János), aki Ilja Iljics titokzatos betegségét hivatott új módszerekkel gyógyítani. Ziháltan ront be a szalonba, fontoskodva bemutatkozik, majd észreveszi, hogy egyedül van, mégis tovább beszél. A lelki betegségek, azaz az elmebetegek doktoraként a megoldást a diagnózis pontos felállításában és megnevezésében látja. Páciense erre bújik elő a biztonságot jelentő rejtekből: az asztal alól, a „házából”.

Oblomov kevésbé tűnik betegnek, mint megfelelési kényszertől szenvedő orvosa. Különös, szeszélyes figura, aki gyerekes őszinteséggel provokálja a környezetét. Földig érő, elnyűtt köpenyében saját meséinek infantilis, durcás cárja. Trill Zsolt félelmetesen pontos alakításában eldönthetetlen a naivitása és a színlelése közötti határ. Nem tudjuk meg, hogy valójában mivel tölti a napjait, még a körülötte lévő könyveket sem olvassa előttünk. Megvan a véleménye a világról, ahová ki sem mozdul, de reformokat sem sző a megjobbítására. A legfőbb tulajdonsága, hogy játszik, és csak azokkal kerül kapcsolatba, akik értik és elfogadják a játékszabályait. Az orvos hamar szót ért vele, így első beszélgetésükből fény derül különcsége okaira és következményeire. Oblomov félelmei két gyerekkori traumájából erednek: egyszer azt hitte, véget ért az idő, máskor pedig meglátta, hogy a nőknek nincs „fütyülője”. Önképébe így semmi nem fér bele, ami megbonthatná a lelki békét – az idő végességének tudata érvénytelenít minden evilági munkát és küzdést, a szenvedélyektől való tartózkodás pedig biztosítja a személyiség egységét. Ezért „Oblomovkában csak Anyuta volt”, valamint az elérhetetlen és vágyott cselédlányokról szőtt álmok.

A Casta diva - Szűcs Kata, Trill Zsolt és Kriszta Kinga
Szűcs Kata, Trill Zsolt és Kriszta Kinga

Személyisége drámája akkor következik be, amikor a bizniszmenné lett gyerekkori barát, Stolz (Tóth László) kicsalja otthonról. A varázsszó a Casta diva, amit anyácska énekelt Ilja gyerekkorában, olyan bánattal, melynek titkát csak ő tudhatta. Bellini Norma című operájának áriájában a druidák papnője a Szűz Istennőhöz szól, őrlődve népe és az elnyomók iránt érzett kettősségben – fohászkodik övéi szabadságáért, s közben idegen szerelméért és tőle született gyermekeiért aggódik. Oblomov úgy közelíti meg a dalt ismerő Olga Szergejevna (Szűcs Kata) házát, hogy elhagyja a színpadot, s a nézőtéren keresztül érkezik a zongorával átalakított szalonba. Az élettörténetek párhuzamosságát a rendező érzékeny szimbolikával sűríti az előadás egyik legszebb jelenetébe: lekettőzi Olgát, s Oblomov hol a fiatal vörös nő, hol a neki hangot adó énekesnő (Kriszta Kinga) vonzáskörébe kerül, akinek öltözete hasonlít Olga hosszú, fekete esélyi ruhájára, ám annak épp az inverze; szürkésfehér és térdig érő, hozzá fehér zoknival, ami egyszerre idézheti az anya és a cselédlányok halvány, ám az ének hatására megelevenedő emlékét. Oblomov nem is tud védekezni ellene, hiába zárja magát – mint az előadás alatt többször is – a kezeivel feje fölött tetőt formázó házba, bekövetkezik a baj. A nő kedvéért megváltozik, eltűnik róla a köpeny, újságot olvas és látszólag lemond a rossz szokásairól. Célt azonban továbbra sem talál az életének, és elmenekül Olga elől, akit vonz a férfi játékos őszintesége, de meg akarja őt menteni. Oblomov valóban a szerelem betege lesz, így megfordul az őt másodjára meglátogató orvos és a közte lévő viszony. Újra relatívvá válnak az őrültség és normalitás tünetei, hiszen mostanra Arkagyij fertőződött meg saját vágyaival, s elővezette szekrényéből gyermekkori falovát.

A ló fontos szimbólum az előadásban, mint ahogyan a fej és a fejnélküli test, valamint a szereplők ruhadarabjai és tárgyai is. Andrzej Bubień rendezésének egyik legfőbb erénye, hogy a vizuális és zenei elemekkel a szövegből kiemelt, illetve azt értelmező motívumokat úgy illeszti bele az előadás szövetébe, hogy azok csak felvillantják az egyetemes és könnyen olvasható jelentéseket, ám a stilizációt végig körüllengi valami titok. Oblomov emblematikus történetéből így nem a minden áron való aktualizálás igyekezete, hanem az örök kortársiasság érzete sugárzik. E kettősséget a minden elemében jó ízléssel és arányérzékkel szerkesztett kompozíció tartja fenn, melynek köszönhetően az előadás éppen annyira lesz klasszikus, mint amennyire kortárs. (Kár, hogy az eredeti darabhoz képest megváltoztatott cím – ami a rendező szerint a főhősnek a társadalomból való kívülállására utal – az előadás egészével szemben az utóbbit erősíti.)

Trill Zsolt és Györgyi Anna
Trill Zsolt és Györgyi Anna. Fotó: Máthé András (Forrás: Csokonai Színház)

A külvilágot például a tánckarból álló tömeg jeleníti meg. Védőruhában, mintegy az előadás nyitányaként, mossák az üvegajtóról a múlt porát; aktatáskás fekete egyenöltönyben, akár a jövőbeli látomások, modern zenére végigtáncolnak a színen (Katona Gábor koreográfiája az élet, a munka utáni végnélküli rohanást és az ember önmagával való vívódását egyaránt érzékelteti); és mozgatják-tologatják azokat a hatalmas szoborrészleteket, amelyek kivehetetlenségükben is újabb korszakot idéznek emlékezetünkbe. A szocreál stílusú fej nélküli torzók – egy pár Sztálin-csizma, egy szívre tett kezű katonaköpenyes törzs és egy ló testrészei – az ideológiák mindenkori újratermelődésének csöppet sem ironikus, inkább rezignált felmutatásával árnyalják a darab kontextusát.

A színészi játékban szintén a realizmust stilizációval megemelő játékmód az irányadó. A stílust anyanyelvi szinten beszélő és szerepében élvezettel lubickoló Trill Zsoltnak a második felvonásban Agafja Matvejevna alakjában színre lépő Györgyi Anna a legméltóbb partnere. A művirág-muskátlis vidéki házban a szenvedélyek elől visszavonult Oblomov immár egy kis asztalkánál üldögélve gyötrődik a félelemből elszalasztott szerelem kínálta élet és a valóság között. A társául fogadott Psenyicina kartonpapír-gyermekeit nevelő özvegyasszony, akiben egyszerre testesül meg a férfit kiszolgáló anya és a boldogságot kereső nő. Ugyanolyan ruhát visel, mint a többi női szereplő, csak háziasszonyosan sötétszürkét, elöl földig, hátul térdig érőt. Szó szerint eteti Ilját, megvarrja a köntösét, majd amikor Stolz érkezik látogatóba azzal a hírrel, hogy feleségül vette Olgát, a hírre tettetett örömmel reagáló Oblomov fájdalmát látva megőrül, s röptetni kezdi fajáték-madarait.

Oblomov mellett ezzel végleg „elmegy az élet”, s ezen már az sem változtat, hogy a szaktekintélyként befutott,  „kigyógyult” orvos a harmadik találkozásukkor végre megnevezi a diagnózist. A totus, az egész ember jelöli azokat a betegeket, akik az egészség vágyával fertőződtek meg. A ritka betegségben szenvedők a teljességre törekednek, ez azonban összeegyeztethetetlen az élettel. Nem is élik túl, észrevétlenül eljön értük a „séjló”. Bubień előadása nem kínál megoldást, csupán felmutat néhány lehetséges okot, s ezáltal közelebb hozza e személyiségtípus tragikumának feloldhatatlan ellentmondásosságát.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a POSZT 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Csáki Judit: A "ház" 
Zappe László: Fél ló, fél ember 

Cím:  Oblom–off (Ilja Iljics halála),  Szerző:  Mihail Ugarov,  Fordítás:  Kozma András (A Zavarka Fordítóműhely fordítása alapján),  Rendező:  Andrzej Bubień ,  Dramaturg és a rendező munkatársa:  Kozma András,  Koreográfus:  Katona Gábor,  Zeneszerző:  Piotr Salaber,  Díszlet- és jelmeztervező:  Anita Bojarska,  Szereplők:  Trill Zsolt,  Györgyi Anna,  Szűcs Kata,  Mercs János,  Tóth László,  Kriszta Kinga,  Bakota Árpád,  Nagy László,  Közreműködnek:  Buka Helga,  Endi András,  Kókai Tamás,  Steuer Tibor,  Pozsonyi Ágnes,  Pozsonyi Zsófia
Megítélt támogatás: 400 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás továbbjátszására Veszprémben (2009)