„Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, / Lovagolok fűzfasípot fújva” – akár aktuális helyzetjelentésképp is elhangozhattak volna Petőfi sorai, ha nem nézne ki hülyén ilyen állapotban egy 33 és 2/4 éves. (Pláne, ha nem fiú az illető.) Versmondás helyett így hát maradt a nézelődés és az irigykedés, mert sajnos nagyobbforma lányokra méretezett királylánykorona-sablont nem tartottak a Históriás történeti játszó-tér sátrában, pillangóarc-festést sem vállaltak egy bizonyos magasság felett, és rám való matyóruha sem akadt. De még mielőtt elszomorodtam volna, befogadtak maguk közé a trolibusz-hűtőmágnest készítők (BKV Múzeumok, ahol még a ceruzatartó is autót mintázott), a szalmafonók (Magyar Mezőgazdasági Múzeum) és a hexagonszínezők (Vasarely Múzeum), majd kinyomtattam a nevemet, arany színnel, naná (Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém), kivágtam papírból egy színházi öltöztető babát, ragasztottam háromdimenziós színpadot, nézegettem Fedák Sárit János vitézként és decens idős dámaként (tatai Kuny Domokos Múzeum, Pestszentlőrinci Helytörténeti Gyűjtemény), ragasztottam hatvanfilléres, egy- és kétforintos bélyegekből napsugaras Földet (Bélyegmúzeum), és megtudtam, mi az a kokilla (MMKM Öntödei Múzeum). A Nemzeti Múzeum kertjébe kitelepült határon inneni és túli kiállítóhelyek nagyobbik része ugyanis fontosnak tartotta, hogy a szórólapok és egyéb kiadványok kipakolásán túl gyerek- (és felnőtt)foglalkozásokat kínáljon.

Szerencsére azokból az intézményekből akadt több, amelyek profiljukba vágó időtöltést ajánlottak, így amellett, hogy emlékezetessé tették ezt a hétvégét, megvan annak a lehetősége, hogy újabb családi program szerveződjön: a Múzeumkertben vert pénzérmére ránézve ellátogassanak a Magyar Nemzeti Bankba, a szűk padban eltöltött lúdtollas-pennás-kalamárisos szépírás óra emlékére a Magyar Pedagógiai Múzeum legyen az úticél, a protogótikus minuszkulákkal kitöltött oklevél az Országos Levéltár meglátogatására buzdítson, betévedjenek a cukrász módra díszített keksz miatt a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumba, és az Endrődi Tájháznál készített csizmasarok hatására pedig talán az Alföld Velencéje – a jelzőt ne minősítsük – felé veszi az irányt a család, serkentve a belföldi turizmust. (Ezért, bár jó móka volt mind, nem tartottam igazán karakteresnek például a Bartók Emlékház sátrában a kékfestőbábu-készítést – pláne, hogy a pápai Kékfestő Múzeum is nagy erőkkel kivonult –, a Lumú gombfocibajnokságát – még ha a gyűjtemény darabjai, vagy mondjuk kortárs képzőművészek lettek volna a játékosok –, és a Budapesti Történeti Múzeum papírvirág-készítését.) És remek alkalom volt a hétvége arra is, hogy a fotóalbum gyarapodjon, s bányásztörpként, húszezres bankjegyként, népviseletben és parasztmenyecskeként (-legényként) is megörökítésre kerüljön az utókor számára a család apraja-nagyja.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Nincs nyári szabadtéri fesztivál obligát pónilovaglás és gyerekszínház nélkül, így a Múzeumkert mögött körbe-körbejárt a három szerencsétlen befogott póni, és felállítottak egy nagyobb zsebkendő méretű színpadot is. Játszottak rajta érdemesek – Majoros Ágnes, Csató Kata, Bartal Kiss Rita, Tárnok Marica, ám utóbbi ezúttal nem kortárstáncosi minőségben, hanem a Szent György és a sárkány történetének mesélőjeként –, kevésbé érdemesek – Fabatka Bábszínház –; a taps sajnos ugyanúgy csattant a produkció végén. Ez volt egyébként az egyik olyan hely, ahol némi pihenőt találtak a mély kőzúzalékban való babakocsitolásban megfáradt és a papírkivágásba beleunt anyukák, az éhes-szomjas apukák. A másikban, a Pihenő feliratú sátorban meg leginkább a nagyszülők üldögéltek. A gyerekeket viszont hajtotta a kíváncsiság, hogy minél több helyre bekukkantsanak, minél több dolgot kipróbáljanak. (Volt közöttük olyan érdeklődő szándékú hároméves is, aki a mamától elkeveredett, és a köz segítségével került vissza a jogos tulajdonoshoz.)

Nyeljük a port, prüszkölünk, de ez nem veszi el a kedvet az újabb és újabb múzeumi standok játékainak kipróbálásától. Az igazán jó az lenne, ha ez a kedv és kreativitás a Múzeumok Majálisán és Éjszakáján túl sem lohadna, hanem kitartana a hétköznapokra is – látogatói és múzeumi oldalról egyaránt.