A sorozat következő hangversenyén (a Haydn Barytontrió fellépésén) még ennyi billentyű sem lesz; közös vonása viszont az elmúlt s a soron következő koncertnek, hogy a triókra, szonátákra, dalokra, tehát a szerző reprezentatív komoly hangvételű kamarazenéjére épülő sorozaton belül Haydn e két alkalommal alkalmi szórakoztató műfajok szerzőjeként mutatkozik be. A divertimentók, notturnók, cassatiók világa Haydn Bécsben töltött ifjúkori éveinek elválaszthatatlan része; mondhatni, hangszeres szerzőként ezeken nőtt fel. (Tulajdonképpen a vonósnégyes műfaja is ebből a talajból sarjadt ki.) S miközben az eredetiség, zenei komplexitás és a kifejezés mélysége terén Haydn elképesztő utat járt be, a különböző szórakoztató és tánczenei kompozíciók – a gyakorlat követelményeinek eleget téve – vissza-visszatértek az életműben, a barytonműveken át a fúvósegyüttesre írt kései indulókig és táncokig.

Joseph Haydn Thomas Hardy festményén

Fülep Márk (fuvola), Kelemen Barnabás (hegedű), Kokas Katalin (hegedű, mélyhegedű) és Kokas Dóra (gordonka) ebből az anyagból szemezgetett tehát, s ebben mind a hallgatók, mind – szemmel láthatóan – maguk az előadók is nagy örömüket lelték.

Ha torzításmentesen, kiváló minőségben akarjuk hangfelvételeinket meghallgatni, érdemes minél nagyobb teljesítményű hangfalakat vennünk – nem azért, hogy valóságosan hangerőre váltsuk a kilowattokat, hanem azért, hogy a névleges teljesítményüknek minél kisebb részét kelljen igénybe venni a normális hangerejű zenehallgatáshoz; ekkor lesz ugyanis minimális mértékű a torzítás. Éppen így: ha olyanok játszanak könnyebb fajsúlyú zenét, akiknek ehhez csak képességeik egy töredékét kell igénybe venniük, akkor az eredmény az erőlködésnek nyomát sem mutató, fölényes könnyedségű, „torzításmentes” előadás lesz – mint ebben az esetben. Nem mintha a játszott darabok – talán egy kivétellel – olyan nagyon könnyűek lettek volna technikailag; ezek inkább hangulati szempontból „problémamentesek”. Az érett Haydn – és ide számítható szinte az egész fennmaradt életműve – hihetetlen rutinnal képes darabjait a műfaji követelményeknek megfelelően mély költői tartalommal megtölteni, vagy éppen ilyen tartalmat nem hordozó, választékos és ékesszóló „társasági” beszélgetésként megkomponálni. Ám sajátos haydni vonás, hogy a kompozíció az utóbbi esetben is a lehető legcsiszoltabb, a legfinomabban kiegyensúlyozott, s telve van friss ötletekkel és szellemességgel. Az est előadóit épp az az állandó készenlét dicséri leginkább, amellyel a lehető legérzékenyebben reagáltak mindenféle játék, akcentus, szabálytalanság lehetőségére és mindenekfölött egymás zenei kezdeményezéseire. Ezt alapvetően az összes előadóról és az összes darabból elmondhatjuk, különösen áll azonban az egyszerre tökéletesen kontrolláltan és rendkívül robbanékonyan, úgyszólván dévajul muzsikáló Kelemen Barnabásra és a ragyogóan és hajlékonyan fuvolázó Fülep Márkra. Ám a Kokas-nővérek is kitűnőek voltak, és számtalan élvezetes pillanatot köszönhettünk nekik.

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás

Ha az előadott darabok felől nézzük a műsort, a nyitó G-dúr fuvola–hegedű–gordonka divertimento mindjárt a koncert talán legsokszínűbb, legjátékosabb száma volt. A következő, két hegedűre és gordonkára írott terjedelmes E-dúr divertimentóban – a koncerten egyedülálló módon – előfordultak kisebb tökéletlenségek. A szünet után a kíséret nélküli, két barytonra komponált G-dúr duett – az egyetlen fennmaradt mű a maga nemében – hangzott el két hegedűre adaptálva. Ebben a darabban a baryton természetéből adódó pengetett – mégpedig gyakran a vonóval történő játék közben megpendített – hangok egészen új effektusok lehetőségét kínálták; ezt Kelemen Barnabás és Kokas Katalin nagy élvezettel és remek zenei humorérzékkel használta ki. Kakukktojásként ezután Michael Haydn egyik (F-dúr hangnemű) hegedű–brácsa duója következett – Kokas Katalin itt mélyhegedűre váltott –, egy egészen kitűnő darab, amelyet hibátlan összjátékkal és (különösen a zárótételben) fergetegesen adott elő a művészházaspár.

Zárószámként – az összes szereplő részvételével – egy apokrif, tehát nem Haydntól származó darab, egy fuvolára, hegedűre, mélyhegedűre és gordonkára írt Quadro került terítékre. A kompozíció a maga kisebb arányaival és naivitásával árulkodott is alacsonyabb származásáról; ám a nemes időtöltést szolgáló darabok után lazításul, és olyan felszabadult-játékos előadásban, mint amilyenben részünk volt, senkinek sem volt kifogása ellene…

A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a Haydn Év 2009 gyűjtőlapon olvashatják.