V. Gyermekszínházi Szemle, 6. nap / Marczibányi Téri Művelődési Központ
2009.05.12.

És a hatodik napon elindult két fiú, hogy megtalálja önmagát. Járt és járatlan utakra vitték magukkal a nézőket, akik végül inkább elveszettnek érezték magukat az erdőben, semmint macinak, ami abban a bizonyos málnásban tobzódik. PAPP TÍMEA ÖSSZEFOGLALÓJA.

Fivérek
Fivérek
Tizensok éve foglalkozik a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ a gyerekekkel. Foglalkozásaikra zárt általános vagy középiskolai csoportok érkeznek, akik ebben az intim, biztonságos közegben dolgoznak fel a drámajáték segítségével egy-egy korosztályos problémát, őket érintő szociális vagy morális kérdést. Jó két évtizeddel ezelőtt mifelénk híre-hamva nem volt a TIE-nak (Theatre in Education) – mi több, Alföld közepi, majd’ nyolcezres falumban szerintem most se nagyon van –, így nem szereztem benne saját tapasztalatot. Mégsem emiatt éreztem már a IV. Gyermekszínházi Szemlén a Kerekasztal Fogságának nézését is bizarrnak, hanem azért, mert csoporthoz nem tartozva, látható idegenként, kvázi betolakodóként voyeur-ködöm, és ez furcsa kényelmetlenséget kelt bennem.

 

A színházi nevelési programok nem klasszikus színházi előadásai esetében – már ha egyáltalán ezek tényleg annak tekinthetők – számomra a drámapedagógia összetétel utótagja egy élénk árnyalatnyival erősebben hangsúlyos. Laboratóriumra emlékeztet a helyzet, ahol rizikó nélkül kipróbálható a rosszaság, a helytelen döntés, ahol kimondható az is, ami esetleg veszélyes, nem tisztességes vagy úgymond politikailag inkorrekt. A játékvezető felelőssége az, hogy a morális rosszra felhívja a figyelmet, hogy jó és tisztességes példákat mutasson, amit ha hazavisznek a gyerekek, talán egy szebb és jobb új világ építésébe fognak. (Ó, boldog idealizmus…) És részben a játékvezető felelőssége, hogy a foglalkozás története lekerekedjen – itt azonban már nagy szükség van a kísérő pedagógusok szakértelmére is, akiknek azután otthon a rögös-valóságos hétköznapokra kell minél tartósabban átmenteni a leckét.

 

Fivérek
Fivérek
Nem tudom, a Tamási Áron Általános Iskola negyedikesei mennyire érezték kereknek a Fivérek foglalkozást. Én, bevallom, a gyakorlott kivitelezés és a láthatóan és egyértelműen biztonságos közeg ellenére mégis hiányérzettel távoztam.

 

A történet főhőse a 11 éves Peti, akinek édesapja külföldön dolgozik, évente egyszer látogat haza, szigorú édesanyjával és a középkori boszorkánypereket kutató bátyjával alig kommunikál. A család megrögzött rádióhallgató, kedvelik a talk radio és a komolyzenei adókat. Petinek lehetnek problémái az iskolában, talán a nagyobb, erősebb fiúk molesztálják. Nem rossz tanuló. Érdekelheti a történelem, különben miért váltaná ki egy rozsdás fémabroncs benne a magyar korona képét, és miért fantáziálna arról, hogy ő Hunyadi Mátyás, akinek bátyja épp lefejezésre vár. (De valószínű, hogy a 2008-as Reneszánsz Év is közrejátszott ebben a karakteralakításban. És ezzel nincs is semmi baj.)

 

Peti nem skizofrén, csak bizonytalan a világban. Helyét, egyéniségét, saját hangját, egyáltalán: önmagát keresi. Egyedül van, fogódzókat nem kap – és épp ezt hiányoltam a produkcióból. Mert hiába a „színházat” megszakító frontális és kiscsoportos, hangsúlyozottan pozitív viselkedésmintát adó megbeszélés, az egymásnak eljátszás, feloldásképp a Peti nevében történő levél- vagy naplóírás, és az ajánlat, hogy akár e-mailben is megkereshetik a társulatot a gyerekek a megjegyzéseikkel, hozzáfűznivalókkal, kérdéseikkel, ötleteikkel, ha egyszer Peti környezetének rajza vázlatos és érzelmi impulzusoknak híján levő. Sem az anya, sem a báty karaktere nem nyit a totálisan elbizonytalanodott kisfiú felé, értetlenül nézik azt, aki kiskamaszként egyedül a kizökkent időt nem tud(hat)ja helyretolni. Ahhoz, hogy erre esélye legyen, vagy ki kellene magából beszélni/ordítani az igazi és az elképzelt, a megfogható és a formátlan kínzókat (nagyfiúkat, gondolatokat egyaránt), azaz neki kellene megtenni az első lépést az anya és/vagy a báty felé, vagy a láthatóan saját helyzetével kibékületlen anyának kellene megnyílnia, és kezdeményeznie. Ez utóbbira halvány utalás történik: a gyerekek egyik ötlete ugyanis az, hogy az anya vigye el Petit egy kedvenc helyükre – nem a szájbarágós vagy erőszakos verbalizálást hiányolom, de ez nem tűnt elég markánsan kihangsúlyozott gesztusnak a játékvezető részéről. Majd a lakótelepi meg a lakóparki gyerekszobákban az igazi anyukák… Majd. Esetleg opcionálisan minden kiskamasz kiírja az ágya fölé és naponta tízszer elmantrázza a Föld Színház Lao-ce-i jelmondatát: „A gyenge legyőzi az erőset, a lágy a keményet.

 

Világ Bölcse
Világ Bölcse (A képek forrása: Gyermekszínházi Szemle)
Szép a mottó, és ígéretes a programfüzet elöljáró beszéde a Világ Bölcse című, erdélyi cigány népmeséből írt produkcióról: „Az előadás különlegessége, hogy a szereplők a mese elbeszélő szövegét mondják, vagyis arról mesélnek, ami éppen akkor történik velük”, a jelző pedig „üdítően eklektikus”. Aztán egyik se igazolódik be. Nem újhodik itt meg semmiféle színházi nyelv, és a szegény közönség sem üdül fel. Lehet, hogy az a baj, hogy túl sok a sokat látott néző és színházcsináló a teremben?

 

Nem a mesével van a baj, amelyben Óriján Gyuri királyfi évek, kalandok és harcok árán mégis megtalálja gyermekkori szerelmét. (A címszereplő amúgy egy ősöreg, földig érő szempillája ellenére mindent látó és telepatikus erővel bíró asszony, Gyuri egyik segítője.) Nem is a szöveg vagy a zene eklektikája a gond, mert a varrógép és az esernyő ahhoz túl rég találkozott a varrógépasztalon, hogy felkapjuk a fejünket arra, ha a Felvonulási tér tanácsköztársasági emlékművének a pózába merevednek a színpadon, ha gyertyaállásban fitneszel a királynő, ha a Nagy utazás, az Erre gyere, ne menj arra meg egy cigány dal egyazon előadásban hangzik fel, ha felugorva az asztalra szteppelnek rajta, ha szétszórva, a nézők között ülnek a játszók, de még az sem ráz föl az apátiából, hogy nyaktól bokáig felöltözve anális aktust imitálnak a színpadon. Ha ez utóbbiért kellett kitenni a 15-ös karikát, ugyanis ez az ajánlott alsó életkori határ, akkor teljesen fölösleges volt. Ezt az egyébként kihagyható jelenetet kihagyva már nyolcévesekhez is vihetnék a produkciót.

Akiknek ugyan nem árt, de nem is nagyon használ a Világ Bölcse. Okosabbak ugyan nem lesznek tőle, de kérdem én, ártottak bárkinek a világtörténelem folyamán a szalagavatón elővezetett színi előadások? Jól megválasztott versenytársak közt félig biztosított a siker. Hiába a Cantemus térbeli elhelyezkedését idéző hatásos nyitódal – talán görögkeleti egyházi ének vagy szerb dal? nem tudom, mindenesetre izgalmasan szól –, még az edzőpálya-belépő is necces.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait az V. Gyermekszínházi Szemle gyűjtőlapján olvashatják.


Vö. Takács Vera: Megváltozott / netnapló 
Bense Mónika: Mátyás és Peti / Fivérek
Összefoglaló a hatodik napról a Gyerekszinhaz.hu weboldalon

Szerző: Papp Tímea
Cím:  Fivérek,  Író, rendező:  Hajós Zsuzsa,  Cím:  Világ Bölcse,  Rendező:  Juhász Bálint
Megítélt támogatás: 500 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A Kerekasztal Társulásnak a Hunyadi-testvérek gyerekkoráról szóló Fivérek munkacímű színházi előadás és színházi nevelési foglalkozás létrehozására (2008)