A tizennégy gyerek nagyon fegyelmezett volt, igyekeztek figyelni, néhányan jegyzeteltek is, mások tanácstalanul bámultak. Valachi Anna felolvasta két dolgozatát, közben prezentációt is vetített. Az elhangzott szöveg felnőttektől is fokozott koncentrációt kíván. Az idegen szavak, az irodalomtörténeti, pszichológiai, mi több, pszichoanalitikus szakkifejezések természetesen süket fülekre találtak. Egy nyolcadikos gyerek nem tudhatja, mi az a kultusz, a mésalliance, a self-made woman, az önbeteljesítő prófécia, az infantilis rögzültség, az azonosulás az agresszorral, a kivetítés… Na, de ez nem is irodalomóra volt, hanem két komoly, pszichológiai és irodalomtörténeti ismeretekre építő, inkább analitikus, semmint elbeszélő jellegű előadás.

József Attila

Egy irodalomórán – minél rendhagyóbb, annál inkább – a dialogikus viszony megteremtése és a hármas kommunikáció (diák–tanár–szerző/mű) feltételeinek kialakítása a cél, valamint a beszélgetés, azaz az értelmezés begyakoroltatása, az értelmezés szabadságának és korlátainak érzékeltetése. Az életrajzi és egyéb irodalomtörténeti adatoknak, történeteknek és elemzéseknek, melyek ezúttal a két óra tartalmát képezték, igazából a műélvezet útját kellene egyengetniük, azzal, hogy a műélvezet és a műértés az önmagunkkal és a mi mai világunkkal való szembenézés és a tűnődés médiuma.

Ezek a gyerekek évi 6-7 magyarórán tanulnak József Attiláról, és mindössze néhány verset vesznek át tőle. Valachi Anna pszichológiai megalapozású, illetve kultusztörténeti jellegű előadásainak itt nincs megágyazva – ki van zárva, hogy ebben a korosztályban értő fülekre találhatnának. A bonyolult verstöredékek szétúsznak, elvesznek a dolgozatok nehéz szövegében. Az órák végén marad egy kis idő kérdésekre, s ebből kiderül, hogy a kiskamaszokat igenis be lehetett volna vonni. Egy fiú József Attila első öngyilkossági kísérletére kérdez rá, egy lány felteszi az okos kérdést, hogy vajon József Attila tényleg szerelmes volt-e ezekbe a nőkbe. Ezekben az utolsó percekben már-már kialakulóban volt a dialógus, már-már felderült az osztály, s megelevenedett a hangulat.

Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola

Valachi Anna nem pedagógusként, hanem József Attila-kutatóként látogatott el az általános iskolába; nem várható el tőle komplex irodalomórák felépítése és megtartása. Kár volt azonban élőbeszéd és beszélgetés helyett kétszer negyvenöt percig egyenletes tónusban felolvasni, kár volt elszalasztani ezt az alkalmat, kár volt megengedni, hogy létrejöjjön a „nyelvzavar”, és elhárítani, hogy a gyerekek meg a tudós felnőtt gondolkodása néhány ponton találkozzék. A kamaszok nagyon fogékonyak azokra a témákra, melyek József Attilát is megszállva tartották. Szerelem, öngyilkosság, apahiány, problémák a Mamával, a nővérekkel… Az előadó zártsága és a gyerekek bambulássá elváltozó nyitottsága ütötte egymást, és noha a fegyelemnek köszönhetően nem okozott kellemetlenségeket, elállta a találkozás útját is, amire pedig lett volna esély.

Valachi Anna felkészültsége elismerésre méltó, akárcsak a gyerekek türelme. Néhány epizód József Attila életéből talán megragadt a kíváncsi kobakokban. Azonban mesélni kellett volna, közelebb menni a versekhez, egy kis szabadságot lehelni, hogy egy picit megnyíljék a művészet kapuja, és a diákok odakívánkozzanak. A jelenlévő két tanár és én tanultunk egyet s mást. A második előadás témája, József Attila utóélete, azaz szocialista és a rendszerváltás utáni kultusza alkalmat adott volna arra, hogy a diákok is átlássanak a szobrokon, utca- és intézményneveken, a tankönyv fejezetcímén. Csakhogy ők nem tudják, mi az a „posztumusz Kossuth-díj” meg a „transzcendens rajongás”, mi a szocialista kultúrpolitika… Nekik hiába hivatkozunk Tverdota Györgyre.

Semmiképp sem szeretném azt mondani, hogy fölösleges volt ez a rendhagyó dupla irodalomóra. A diákok láttak egy irodalomtörténészt, hallottak egy számukra idegen beszédmódot, megnéztek számos fényképet, hallottak néhány élettörténeti epizódot és azok meglepő elemzését. Inkább az a probléma, hogy a két óra nem volt elég rendhagyó, és nem volt eléggé irodalomóra sem. Kár, hogy a vendégnek, akit az iskolában tisztelettel és hálásan fogadtak, nem volt pedagógiai célkitűzése és nem volt nyelve, melyen a gyerekeket megszólította volna.

Kapcsolódó cikkünk:
Szegő János: Jocó, Jóska, Attila / Valachi Anna előadása – József Attila Gimnázium