Háborús Architektúra / BMC
2009.05.20.

Kezemben egy ötlemezes kiadvány. Talán ez – „kiadvány” – a legpontosabb műfaji megjelölés. Krasznahorkai László Háború és háború című regénye az alapja, szerepel rajta Dukay Barnabás és Gadó Gábor neve, a címe: Háborús architektúra. MACZKAY GÉZA ÍRÁSA.

A kiadványból is kiderül, hogy a Háború és háborút a szerző 1999-ben a Magyar Rádióban mesélte el valakinek (történetesen Szőke Csillának), és hogy a zenék felvétele 2007-ben készült. Más nem. Alapjában roppant szegényes a műsorfüzet. Track-listát kapunk, egy mondat Krasznahorkait (na jó, kettőt), helymegjelölés nélkül, meg hogy „Nem a hérakleitoszi úton”, valamint a kötelező krediteket. Van egy fotó a három szerzőről; a borító, a design, a betűtípus és méret leginkább a Terror Házát idézi.

Van itt egy műfaj, pontosabban egy médium: a hangoskönyv, és van itt egy másik műfaj, régebbi, úgy hívják: hangjáték. Utóbbit a közszolgálati rádió halálra, legalábbis kiveszésre ítélte – ma meg mintha hiányozna. Hangoskönyvet – és ha nagy ritkán lehetőség adódik rá: hangjátékot – sokan hallgatnak. A hallgatók meglepően nagy része autóban ül ilyenkor. Üzletkötők hosszabb utakon, menedzserek a dugóban. Magamtól nem gondoltam volna, hogy így van, de olyan sokaktól hallottam saját fülemmel, hogy kénytelen vagyok elhinni. Na, ezt nem fogják hallgatni – pedig minden hibája ellenére érdemes lenne –, ugyanis fizikai képtelenség. Krasznahorkai László motyog, enyhébben fogalmazva suttog. Van ilyen típus, a „figyelj rám jobban, mert fontos, amit mondok, de ne várd, hogy hangosabb legyek”. És mi jobban figyelünk, tehát autóban úgysincs esély, hogy megértsük.

Miről is van szó? Sok mindenről, többek közt a közszolgálati rádióról. Amikor Krasznahorkait ugyanez a rádiós csapat (Magos György rendező, Varga Viktor dramaturg) először hívta be a stúdióba, pár évvel a Háború és háborút megelőzően, még megtehették, hogy teljes terjedelemben – időre, műsorstruktúrára fittyet hányva – olvassa fel Az urgai fogoly novelláit. Aztán kezdtek új szelek fújni – és ötször ötven percbe kellett egy regényt beszorítani. Felolvasás helyett maradt a sűrítés – ezt hallhatjuk most CD-n. (Aztán jöttek még újabb szelek, még modernebb műsorstruktúra – de ez nem ennek a kritikának a tárgya). Van persze egy szebb, líraibb magyarázat, mely szerint Krasznahorkai szerette volna Mészöly Miklósnak megmutatni új művét, de Mészöly egészsége ekkor már nem tette a regény elolvasását lehetővé – hát elmesélte neki (pontosabban másnak). Ezt pedig rögzítették. Amennyire tudom, inkább a prózai magyarázat az igazság, a lírai pedig inkább a szerző motivációja, ha még oly szép is. Van továbbá Krasznahorkai honlapja, mely a CD-ROM változat adaptálása, s mely a regény (írott) szövegén túl közli a keletkezéstörténetet, a Megjött Ézsaiást, valamint a regény valóságos befejezését.

Eddig a körülmények. Az pedig már tartalmi kérdés, hogy Krasznahorkai fantasztikus mesélő (bár az ötödik lemez, mely a regény több fejezetét sűríti egybe, úgy érzem, kevésbé sikerült). Az egyes lemezeket egy szuszra mondta fel, ami időérzék szempontjából is hatalmas bravúr, holott olykor – nem is röviden – szó szerint idézi (felolvassa) önmagát. Hogy pontosan mi az, amit felolvas, az érzésem szerint kulcskérdés. A „belső regény” legszebb fejezetei hangzanak el szó szerint – de ahogy a belső regény ismétli magát, a felolvasott részek is mintha mindig ugyanazt mondanák. Ezek a részletek Falke, Kasser, Bengazza és Toot történetéből mindig a reményről és a reményvesztésről szólnak – a szépség, a béke esélyének megsemmisüléséről. Ez fontos, hiszen emiatt kapja a „belső regény” (és az emberiség történelme) a Háború és háború címet. Fontos továbbá az ismétlés (tehát az is, hogy Krasznahorkai mit olvas fel): „Nem a hérakleitoszi úton”, vagyis bizony belelépünk ugyanabba a folyóba – a négy duplán fiktív szereplő, a szimplán fiktív Korim György, illetve az emberiség.

Fontos továbbá maga a mesélés. Egy újabb dupla csavar: a regény belső regényét, valamint a saját történetét Korim meséli el, másnak és másnak. Itt pedig a szerző meséli el az egészet, hol szó szerint, hol sűrítve. Emlékezés – erről szól az a bizonyos két mondat, melynek körülbelül az a lényege, hogy az emlékezésnek a valósághoz semmi köze, mégis a lényeg van benne. El kell tehát fogadnunk, hogy ha a szerző így emlékszik saját regényére, akkor (számára) ez a lényege a műnek, és amit felolvas, az (számára) a legfontosabb (ugyanis nem hagyatkozhat pusztán emlékeire).

A hangzó regény befejezése Krasznahorkai (és nem Korim György!) Kivezető Út-keresése, tehát tartalmazza a fikción kívüli valóságot: a schaffhauseni múzeum falán elhelyezett tábla történetét és szövegét. „A befejezés át fog tűnni a valóságba”, írja a szerző a honlapon (vagyis a CD-ROM-on), mert a valóság rugalmasabb, engedékenyebb, mint a fikció. Meglehet, de a hangzó regényben ez az áttűnés sokkal direktebb – úgy is fogalmazhatnék: Krasznahorkai jól elrontja azt, amit amott oly szépen felépített.

Az írott regény és a hangzó anyag között van egy még nagyobb különbség is: a nyelvé. A mesélő Krasznahorkai nyelve ugyan választékos és szép, mégis egyszerűek, áttekinthetőek a mondatai. És mintha a felolvasott mondatok is azok lennének – vagyis kiderül, hogy bizony az írott regényben is inkább külsőség ez az egy-mondatban-mondok-el-egy-fejezetet, mint valódi nyelvi bonyolultság. Nádas sokszintű, roppant „terhelt” mondataihoz képest – úgy tűnik – Krasznahorkai elsősorban a mellérendelés mestere; a műsorfüzetben megjelent mondat (mely az emlékezést járja körbe) éppen ezért megtévesztő: alighanem a kiadvány legnehezebben érthető (véleményem szerint: a leggyengébb) mondata…

Szólnunk illik még a kiadvány zenéjéről. A zenei trackek címe belesimul a hangoskönyv fejezetcímeibe. Zenét hallunk minden fejezet (lemez) elején és végén – máshol nem. Afféle fel- és levezető zenéről beszélhetünk hát, s ha Dukay Barnabás és Gadó Gábor alkotásait egymás után hallgatjuk, nem érzünk köztük nagyon nagy különbséget, elnevezés ide vagy oda. Nem tudom, milyen lehetett a rádióváltozat zenéje, de ez is alkalmazott zene, s aki emiatt veszi majd meg az 5 CD-t, az alighanem csalatkozni fog az összesen alig 26 perc – alapvetően meditatív, olykor keletiesbe hajló, tehát a három szerzőtől nem idegen – anyag hallatán, mely egyébként kísérőzenének alkalmas.

Összességében egy nagyon szép és nagyon szerethető regény szerzői kivonatát kapjuk, mely alkalmas akár emlékeztetőnek, akár kedvcsinálónak, de hallgatható önmagáért is – vagyis ebben a formában is egy szép és szerethető regényt kapunk. És ez Krasznahorkai dupla bravúrja.

Szerző: Maczkay Géza
Kiadó:  BMC Records,  Kiadás éve:  2008
Megítélt támogatás: 11 600 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
A BMC Records 2008-2009 évi klasszikus és kortárs zenei CD kiadványainak megjelentetésére (2008)