A kortárs holland mozi hasonló gondokkal küszködik, mint a magyar: nyelvi elszigeteltség, kicsi piac, alacsony nézőszám, éves szinten nagyjából húsz elkészült, és nem minden esetben bemutatott nagyjátékfilm. Nem csoda hát, hogy a feltételeket a túléléshez számos esetben csak a koprodukció teremtheti meg – az idei holland kultfeszten vetített játékfilmek közül A tél csendje holland-svájci, a Guernsey belga-holland együttműködés eredménye, és a Joy Division zenészének, Ian Curtisnak az életét bemutató Control is csak rendezője, Anton Corbijn jogán büszkélkedhet németalföldi gyökerekkel. Valószínűleg ezzel is összefügg, hogy a két „tisztán” nemzeti film, a Tiramisu és a Minden a szeretet inkább pályázik a közönség, mint a kritikusok kegyeire: mindkettő könnyen emészthető, szórakoztatásra szánt darab.
 Tiramisu |
Paula van der Oest Tiramisu című mozijának hősnője ötvenes éveiben járó, a carpe diem elvét követő, dévaj színésznő, Anne (a Minden a szeretet című filmben szintén felbukkanó Anneke Blok megformálásában). Szakmájának legalább olyan prototípusa (sztereotípiája?) ő, mint új könyvelője, Jacob (Jacob Derwig), akinek a számára komoly fejtörést okoz a rendezetlen közüzemi számlák és a felhalmozott Prada cipők közötti feloldhatatlan ellentét. Egy idő után már nyilvánvaló, hogy Anne nyomasztó adóhátraléka csak oly módon tüntethető el, ha eladja azt a lakóhajót, melyen élete legszebb éveit töltötte. A „feel-good” mozi nagyjából ennyi, azzal a már az első perctől is sejthető tanulsággal, hogy mindkét főszereplőnek van mit tanulnia a másiktól: a könyvelőnek némi lazaságot, a színésznőnek pedig holmi önfegyelmet. A filmet lényegében Blok viszi el a hátán, aki a forgatókönyv hiányosságai ellenére is remek a bűnbánó, a valósággal csatázó díva szerepében.
 Minden a szeretet |
A Minden a szeretet című romkom – a Tiramisuhoz hasonlóan – szintén a „feel-good” életérzés hirdetője. Az Igazából szerelem holland verziójának titulált mozi ensemble show a javából, a holland színjátszás ügyeletes sztárjai és nagy öregjei mind felvonulnak benne (nem véletlen, hogy hazájában az utóbbi évek egyik legnagyobb kasszasikere volt a mozi). A történetszálak és a szereplők lazán kapcsolódnak egymáshoz, közös nevezőjük a Sinterklaas ünnep és a szeretet vagy szerelem utáni sóvárgás. Ez utóbbi szül néhány sablonos helyzetet (a bolti árussal szerelembe eső, fehér lovon érkező holland trónörökös, vagy az elhagyott gyermekével hosszú évek után újra találkozó tékozló apa személyében); az előbbi azonban igazi kultúrmisszió. A Sinterklaas ugyanis – mint a filmből a nem néderlandisztika szakon végzett egyszerű mozilátogató számára is kiderül – a mi Mikulásunkhoz hasonló szerzet, aki minden év decemberében nagy hajón érkezik Spanyolországból szerecsen szolgálója (Zwarte Piet) kíséretében, hogy ajándékokat osszon szét a gyerekek között, ebbéli ténykedését pedig a nemzeti tévé is közvetíti.
 A tél csendje |
Van tehát körülötte felhajtás, szemben azzal a családdal, melyet Sonja Wyss A tél csendje című filmjéből ismerhetünk meg. A svájci faluban játszódó alkotás szuggesztív képekből, beszédes csendekből építkezik, és egy tragédiával veszi kezdetét: az apa egy szakadékba zuhan, az anya özvegyen marad négy lányával. A tájra és a szereplőkre a tél csendje nehezedik, az életképeket (varrás, fésülködés, esti imádság, stb.) a gyászt és a vágyakat szimbolizáló visszatérő szcénák tarkítják (egy felbukkanó hóbagoly; szarvasagancsokat viselő férfiak; ünnepi ruhába öltöztetett, életnagyságú babák; tojásokkal játszadozó lánytestvérek). A mindennapi rutin mögött azonban már felsejlik a változás: az apa halála után semmi sem ugyanolyan, mint régen, a lányok párra vágynak, a tél után feltartóztathatatlanul beköszönt a tavasz.
 Guernsey (A képek forrása: Nincs Lehetetlen) |
Ezzel a misztikus, elemelt, archaikus történettel szemben nagyon is mai film Nanouk Leopold mozija, a Guernsey. A harmincas éveiben járó Anna (Maria Kraakman) látszólag boldog életet él. Felelős munka köti Egyiptomhoz, ahová gyakorta elrepül egy öntözési projektet felügyelendő, s van egy kisfia és egy szerető tanár férje, Sebastian (Fedja Van Huet). Az idillt váratlan esemény árnyékolja be – az öngyilkosságot elkövető munkatársnője holttestére Anna bukkan rá. A trauma és a megözvegyült, a neje halála előtt értetlenül álló férjnél tett látogatás elbizonytalanítja hősnőnket, már nem tudja olyan biztosan, hogy minden rendben van-e az életében. Az önvizsgálat környezete (felül)vizsgálatát is jelenti: Anna apja új, argentin feleségével az adóparadicsomba, Guernsey-be költözik, és lányaira nézve fájdalmas döntést hoz: eladja a családi házat; Sebastian pedig lelepleződik, kiderül, hogy viszonya van az egyik kollégájával.
Leopold filmje lassú tempóban halad előre, a múlt és a jelen, a szereplők közötti kusza kapcsolatrendszer fokozatosan körvonalazódik: a családi kötelékeken túl a kommunikációra való képtelenség is közös nevezőre hozza a famíliát. Udvariasan kerülik ki a nagy veszekedéseket, a könnyes számonkéréseket – ez a magatartás, működési elv azonban ahhoz vezet, hogy a problémák kibeszéletlenek és megoldatlanok maradnak: a család túlzottan jómódú és civilizált a katarzisokhoz. A Guernsey Anna vontatott, szinte alig érzékelhető fejlődésének a története, remek kis mozi arról, hogy a nő hogyan talál vissza végül önmagához.
Kapcsolódó cikkeinket a Flamand-Holland Fesztiválok 2009 gyűjtőlapon olvashatják.