XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - Díszvendég: Románia
2009.04.28.

Hogy mit láttam? Elmondhatom. De jobb lesz, ha… Nem, nem ha lerajzolom – pedig a Noi citim projekt keretében román és magyar gyerekek együtt rajzoltak a Millenárison –, hanem ha Esterházy Pétert idézem. PAPP TÍMEA BESZÁMOLÓJA.

Esterházy Péter azt mondja, hendikepes a magyar-román szomszédság. Nyilván vannak ennek mindenféle ismert és gyakran citált történelmi okai, de/mert Kelet-Európában szomszédnak lenni azt jelenti, hogy az ember nem ismeri a másikat. És milyen nagyon igaza van. Annak ellenére, hogy nem kevés mondanivalónk van egymásnak. Meg annak ellenére, hogy képesek vagyunk ebben a „közép-kelet-európai nyomorúságban” (ez Parti Nagy Lajos, és ő sem téved) olyan hülyeségeken a végtelenségig jönni-menni, hogy ha a román nyelv ötezer éves, akkor a magyar tíz, de akkor a román tizenegy… Talán most elindul a párbeszéd.

Lucian Teodorovici
Lucian Teodorovici
Lehetne például Drakula az összekötő kapocs, javasolja Farkas Jenő a iaşi-i irodalmi maffia 2/3-ának, Lucian Teodorovici-nak és Florin Lăzărescunak. (Magyarázat 1: Franciaországban Szó ne essék Drakuláról! címmel jelent meg egy kötet, amolyan kollektív próza, amelyben fiatal román szerzők a román sztereotípiákon – Hagi, Comaneci és persze Ţepeş vajda – kívül minden egyébről szólnak. Magyarázat 2: Vlad Ţepeş és Mátyás király rokonsága, Ţepeş visegrádi fogsága, aminek köszönhetően román és török ellenségei elől védve volt.) A showmanként, bloggerként, kiadóként, sorozatforgatókönyv-íróként (meg is mutatnak egy részletet, naná, hogy a Youtube-ról, és naná, hogy angolul), közéleti megmondóemberként is ismert Teodorovici és Lăzărescu fantáziája azonnal beindul… Lăzărescué amúgy is elég bizarrnak tűnik a Mennyből a küldött – románul: Különtudósítónk – alapján: a Frankfurti Könyvvásáron 2006-ban a második legjobbnak szavazott kelet-európai regény főszereplőjét főszerkesztője visszaküldi a születéséhez, és a születés közbentől kezdi mesélni az életet, tele kultúrtörténeti és jelenkori román politikai referenciákkal. Hangosan röhögök a szövegen, de nem könnyű, nagyon nem könnyű olvasmány, első hat fejezetének, alig 36 oldalnak, harmadszorra veselkedek neki… Nem, nem az európai elsőkönyves regényíró-fordítón, Vincze Ferencen múlik a sikerem – a Budapesten ujját tört Lăzărescu fifikás rettenetesen.

Filip Florian
Filip Florian
Egyszerűbb dolgom volt a politikai újságírás vad, bukaresti változatát művelőjéből szépprózaírónak állt Filip Floriannal és második magyarul megjelenő regényével, a XIX. századi Bukarestbe, I. Károly korába visszavivő A király napjaival. (Nekem igen, Karácsonyi Zsolt fordítónak már kevésbé, aki „beleizzadt” a munkába. De higgye el, megérte!) A regény sajátos belső ritmusa visz magával: gyorsan átutazunk Európán, aztán komótosabbá válik a királyi palota előtti sárban dagonyázó malacok Bukarestjében, hogy aztán az ipari forradalom vívmányai révén ismét felpörögjön a nagy titok kisregénye (a titkot, amire csak az író jött rá, juszt se árulom el!), amiben, a fordítóval szólva, enciklopédikus igénnyel benne van Románia történelme „az utolsó szögtől az utolsó hajóig”.

Enciklopédikus igényű a Látó különszáma a szeretett-gyűlölt fővárosról, és a szám egyik szerzőjének, Ruxandra Cesereanunak a könyve is, az Utóférfiak („azok a férfiak, akiket egy nő szavakba facsar”), pontosan olyan értelemben, ahogyan az Egy nő az. Nem véletlenül, hiszen Esterházy inspirálta. „A könyvem meg van ettől hatódva” – mondja Esterházy, aki mintha szintén meg lenne hatódva. Az Egy nő, mint „minden valamirevaló könyv” elvégezte a munkát. (Egy másik nő, Selyem Zsuzsa fordító szintén. Úgyhogy miatta is kell, hogy legyen meghatódás.) Az (író)nő pedig szép csendben„kivégzett” 97+12 férfit, hogy gyilkos ösztönei ellenére szégyentelen-titokzatosan nyilvánosan bevallja, hogy azért szereti őket.

Bogdan Suceava
Bogdan Suceava. (A fotók forrása: romanianwriters.com)
Számok, matematika, matematikus, író, Bogdan Suceavă és A félhanggal megemelt időből érkezett. Tiszta, pontos, logikus okfejtések. Mégsem tudom eldönteni, hogy én vagyok-e hülye vagy a könyv karakterei. „Könyvünk fő célkitűzése tehát, hogy jellemezze Románia történetének ezt az átmeneti korszakát (azaz az 1990 januárja és 1996 szeptembere közötti időszakot), mégpedig a kor képzeletvilágának vizsgálata révén. A regény hőseinek szélsőséges megnyilvánulásai nem valamely szürrealista vagy allegóriateremtő szándék termékei, hanem bizonyos félelmek, illúziók és illúziókra épülő tettek feldolgozásai.” A szerző halálkomoly. A párbeszédre hívott Parti Nagy meg úgy olvasta ezt az Amerikában írt, szerzői szándék szerint eredetileg Bukarest térképeként jegyzett, szerkesztői tanácsra megváltoztatott című regényt, mint a hétköznapi magyar valóságot. Ja, akkor teljesen normális az elveszettség és az értetlenség érzése, nem velem van a baj. A szerző örül, hogy itt Magyarországon nem kell magyarázkodni (és dicséri fordítóját, Éltető Józsefet). Ha 1996 óta választott hazájában megjelenik a könyv, majd kell.

Fellengzősen azt mondhatnám: a román irodalommal 1987 óta ápolok kapcsolatot. És a mondatnak van igazságtartalma, mivel a 22 évvel ezelőtti karácsonyra kaptam meg Guguce kalandjait. De ezzel, majd a kötelező Eliade-, Cioran- és Manea-körökkel, valamint egy Mircea Cărtărescu-kötettel (Miért szeretjük a nőket?) gyakorlatilag véget is ért a mindenkori kortárs románromán (tehát nem romániai magyar) irodalommal való viszonyom. (A román standon volt egyébként Kriterion-, Koinónia- és Pallas Akadémia-könyvbemutató is.) De most valami egész más kezdődhet/kezdődik el. Nyilván ehhez kellenek szerkesztők, akik jó érzékkel választják ki a százegynéhány évet felölelő novellaantológia darabjait, a kétnyelvű, CD-vel kiegészített kortárs szöveggyűjtemény (tankönyv!) részleteit, a verseket a kötetekbe (örmény származású román szerző magyarra fordított verseit pozsonyi kiadó jelenteti meg A kék sámán címmel, de félreértik a Securitatéra utaló címet, ezért a borítón egy szibériai sámán szuggerál – archetipikus kelet-európai anziksz, azt hiszem) vagy a fordítandó regényeket; fordítók, akiknek nyelvteremtő alázata, kulturális biztonsága átlelkesíti a szövegeket; kiadók, akik bevállalják a könyveket; és persze szervezők, akik Romániát díszvendéggé teszik.

A piros pavilonban a díszvendégség azonban csak egy hétvégére szólt. Pünkösd előtti királyság, ha tetszik, egyfajta marketingfogás, ugyanúgy, mint a díjak. Az írók hazamennek, továbbra is újság- és szépírnak, szervezik az irodalmat, barátkoznak Dragomán Györggyel és Bartis Attilával. A könyveket kinyomtatták, most már ott állnak a boltok polcain. Életük akkor van, ha olvassák azokat. (Ez utóbbi naná, hogy Esterházy.)

Történet. Ruxandra Cesareanu olyan átéléssel és energiával beszél arról, hogy amikor franciául, tollal a kezében olvasta a Javított kiadást, úgy érezte, magát fedezi fel benne, hogy Esterházy megjegyzi, ő este az ágyban ilyen szenvedélyes olvasót képzel maga elé (nehogy félrefordítsa nekem! – teszi gyorsan hozzá a tolmács fiatalembernek, akit a hétvégi teljesítményéért tekintsünk minimum superherónak.). Nem tudom, a Budapesten vendégeskedő írók milyen olvasót képzelnek maguk elé, de remélem, Dan Lungu, Filip Florian, Ruxandra Cesereanu, Florna Ilis és Florin Lăzărescu már egy kicsit rólam is álmodnak. A macskákat pedig keressék az újdonatúj román regényekben, mert ott vannak. Mi több, ők a titkok tudói.


Vö. Papp Sándor Zsigmond: A boldogság történetei

Szerző: Papp Tímea
Helyszín:  Millenáris,  Időpont:  2009. április 23-26.,  Megjegyzés:  A fesztivál támogatásáról egyelőre nincs adat