Nehéz eldönteni, hogy a szöveg vagy a fotográfiák tanulmányozása szerez-e nagyobb élvezetet, ha a Holnap Kiadó legfrissebben megjelent építészportré kötetét lapozgatjuk. Képeskönyvnek ugyanis – az archív felvételek, metszetek, tervrajzok tömkelegének köszönhetően – épp olyan kiváló és érdekes, mint olvasnivalónak. Nem pusztán arról van szó, hogy árnyaltan bőséges a könyv illusztrációja, hanem arról, hogy a „kezünk között” rajzolódik ki a reformkor lendületében egyre nagyvárosiasabb külsőt magára öltő Pest képe, amelynek egyik legfőbb alakítója Pollack Mihály (1773-1855), a bécsi születésű, de Pesten gyökeret verve magyarrá váló építész.
A Holnap Kiadó Az építészet mesterei sorozat legújabb kötetével, Bibó István monográfiájával Pest legtermékenyebb építészének állít emléket – Pollack Mihály kétszáznál több épületével járult hozzá a korabeli városképhez! -, akitől viszont ma a Nemzeti Múzeumon kívül aligha tudnánk bármit elősorolni. A tudatlanság nem megbotránkoztató ebben az esetben, hiszen Pollack műveinek nagy részét már lebontották, a megmaradottak közül jó néhányat pedig átalakítottak.
Ellentétben múltbéli építészeink többségével, Pollack Mihályról viszonylag korán, 1960-ban jelent már meg nívós kötet, ráadásul a korszak avatott szakértője, Zádor Anna tollából. Ahhoz a könyvhöz nehéz lehet bármit is hozzátenni, de mégsem lehetetlen, s nyilván ez segített az új kiadvány megszületésében. Az átléphetetlennek tűnő előzményre a sorozatszerkesztő Gerle János az előszóban, a szerző pedig bevezetőjében tér ki. Az első oldalak után azonban a továbbiak is bővelkednek a neves elődre (és a volt tanárra) való hivatkozásban és idézetekben, ami hűen (a laikus olvasó számára már-már túlzónak is tűnő módon) érzékelteti a szakmai etikán túlmenő skrupulusokkal való folyamatos küzdelmet. Amiből egyértelműen a szerző kerül ki győztesen, mert szövege a pontossága mellett élményt is ad.
A könyv szerkezete a Zádor Anna által megállapított szakaszokat követi némileg módosított korszakolással, így az első és második fejezetben felvázolt pályaképet, illetve az indulás éveit a pesti létbe való beilleszkedést, majd a szakmai felemelkedést taglaló fejezetek követik. Az érett műveket felsorakoztató passzus után Pollack utóéletéről olvashatunk, végül a szokásos függelékek zárják a sort.
És most lássuk, kit is tisztelhetünk Pollack Mihály személyében. Már tanoncévei is rendhagyóan zajlottak, mert kevésnek találván a pusztán mesterképzést, beiratkozott a bécsi akadémiára. Itt – a kordivattal összhangban – akár a késő barokk és a historizmus hatása alá is kerülhetett volna, ehelyett érdeklődése és ízlése az új stílus, a kiegyensúlyozott, hűvösen elegáns klasszicizmus irányába fordította. Ebben a szellemben formálódott teljes életműve. Néhány terve vidéken valósult meg – kastélyok Dégen, Vajtán, Alcsúton, megyeháza Szekszárdon -, ám ő elsősorban mégiscsak Pest építésze volt.
Első itteni jelentős munkája a Deák téri evangélikus templom, az utolsó a Magyar Nemzeti Múzeum épülete. A kettő között számos lakóházat épített, melyekből (a magasabbakból) néhány ma is áll, s szívesen hívjuk fel rájuk a figyelmet. Pollack műve a főváros első háromemeletes bérháza a Régiposta utca 15. szám alatt (1804-ben kezdték építeni), továbbiak láthatók még a Szép utca és a Reáltanoda utca sarkán, a Sas utca és az Október 6. utca sarkán, a Dorottya utca 11. és az Akácfa utca 61. szám alatt. Általános jellemzőjük, hogy a higgadt, harmonikus homlokzatok nem egyszer tágas, egyéni megoldású lépcsőházat, nagyvonalúsággal kialakított belső tereket rejtenek. Némelyek kőpadlóját jeles személyiségek koptatták: a Kossuth Lajos utca 3. szám alatti Horváth-házban Landerer nyomdája működött, a Gömöry-ház (Király u. 12.) patikájának pedig Petőfi, Kossuth vagy Eötvös József is rendszeres látogatója volt.
Legismertebb művének, a Nemzeti Múzeum épületének tizenegy évig elhúzódó, korántsem simán zajló építéstörténetéről bőven olvashatunk a vonatkozó fejezetben, továbbá az általa tervezett első Vigadóról is, amely sajnos csak tizenöt évig állt, a Ludoviceum azonban – ha nem is eredeti formájában, de – megvan. Nemigen folytatható a sor, hiszen ma is érintetlenül álló művei csupán tizedét teszik ki az általa építetteknek, ám az albumból – amelynek elegáns, kulturált küllemét ezúttal is Horváth Andreának köszönhetjük – a teljes életmű jól rekonstruálható.