A felsőoktatásban a pedagógia, a pszichológia és a szociológia szakokon folyamatos és kötelező a családról és a családsegítésről szóló diskurzus. A különböző tankönyvek és füzetek mellett azonban jó, ha adódik egy összefoglaló jellegű mű, amely képet ad a hazai helyzetről, és emellett a nemzetközi kutatásról és módszerekről is tájékoztat. A Feuer Mária szerkesztette kötet megteszi a minimálisan lehetségest: kis híján összefoglalja, rendszerbe fűzi a jelenlegi trendeket, a szakembereknek, sőt, a családban élő állampolgároknak is fogódzót kínál a humánszolgáltatás dzsungelében.
Miután a könyv több ízben is visszatér egy-egy problémához, a kötetszerkezet hasznosan ismétlő, spirális jelleget kap: klasszikus tankönyvet tartunk a kezünkben. Az biztos, hogy a végére tisztában leszünk az alapfogalmakkal, és hogy ellenőrizhessük tudásunkat, a szerkesztők alapos fogalomgyűjteményt is mellékeltek. Így az olvasás akár a családsegítés tudományának a világon mindenhol egységesen érthető terminus technicusai felől is elkezdhető – és bár fejezetcímeket nem ad meg a szótár a címszavak alatt, a tartalomjegyzéket átböngészve azért rá lehet jönni, hol tárgyalja a kötet az adott fogalmakat kontextusban, részletesen. Az olvasó a családsegítéssel foglalkozó fontosabb nevekkel is találkozhat: a hazai szakma krémje, neves családterapeuták, válások, házastársi konfliktusok szakértő doyenjei, analitikusok írásai kerültek bele a kötetbe (Hardy, Feuer, Herczog, Cseh-Szombathy, Ranschburg, stb.), és főleg angolszász területről képbe kerülnek az elhíresült, kipróbált módszerek is.
A kötet első részében inkább elméleti írások találhatók: a családterápia legelterjedtebb iskoláiról, módszereiről olvashatunk, összevetve a modelleket, feltárva a családtípusokat, a családokkal való kommunikáció módozatait. Külön fejezet beszél korunk idült családi betegségének, a válásnak, különös tekintettel annak a gyerekekre tett hatásmechanizmusairól. A második rész tulajdonképpen egy lehetséges gyakorlati útmutató, ami a krízistől a segítségnyújtásig vezető utat, a család mint rendszer működését, a terapeuta és a család kapcsolatát, az intézmények működését, illetve mindezek egymásra hatását igyekszik körbejárni. Itt található a legsokkolóbb fejezet, ami a családon belüli erőszakról, a különféle abuzív viselkedésformákról szól – a szóbeli terrortól a konkrét szexuális attakig.
Ha eddig nem lett volna olyan érzése az olvasónak, hogy egy lélektani krimit lapozgat szorgalmasan, akkor ezen a ponton világossá válik, hogy egy olyan emberi alakulat, amely arra hivatott, hogy megvédje az embert a külvilágtól, hirtelen a legveszélyesebb környezetté változhat, és ez a társadalmakra vonatkozó legsúlyosabb kortünet. Az a társadalom, amely nem tiszteli, sőt bántalmazza a gyermekeit és elhanyagolja az öregjeit, pusztulásra ítéltetett. A kötet, sajnos, a különféle jó megoldásokat is kínáló mediáció módszerénél nem mozdul tovább, ahogy a felállítható családmodellek esetében a patch-work (más-más házasságból származó gyermekeket közösen nevelő) típusú család a legradikálisabb megoldása.
A családról való nyitottabb, radikálisabb gondolkodás persze nemcsak e kötetből hiányzik. A társadalom mikro-egységei, ahogy maguk a társadalmak is, hosszú évek óta bajban vannak: a modern életvitel, az információ felgyorsulása, a globalizáció folyamata nyomán újabb és újabb problémákkal, betegségekkel küszködnek, csakúgy, mint az emberi psziché. A médiának is „köszönhetően” mára félelmeink fő forrása lett a „fészek”: veszélyes környezetté változott, holott a még élő nagyszülők és szülők elbeszélései szerint a családnak külső válságok idején még inkább biztonságot kellene nyújtania. A külvilágból származó minden feszültség a legközelebb állókon vezetődik le, ma, sajnos, kontrollálatlanul.
A házasságok hatvan százaléka felbomlik, ami a családok nem természetes széthullásához is vezet. Nincs berendezkedve a rendszer arra, hogy a családot másképp szemlélje, hogy motiválja a szülőt arra, hogy partnernek tekintse a gyermekét, a családtagjait. Nem vagyunk felkészítve arra, hogy ami elavul, nem működik, azt nem mindig lehet, sőt, nem minden esetben érdemes életben tartani. Egy tudományos igényességgel elkészített progresszív műnek ezért az alkoholizmuson, az öngyilkosságon, a gyászon kívül – amelyek valóban kardinális problémák egy család életében – a nő és a férfi családban betöltött szerepeinek radikális megváltozásával, annak okaival, következményeivel és az abból adódó problémák segítésével is foglalkoznia kellene.
A XXI. század elején a család homeosztázisának helyreállításában elengedhetetlen annak megtárgyalása, hogyan tudnak a nők és a férfiak egymástól megtanulni szerepeket, így megóva magukat a szerepkényszerekből következő tartós stressztől, betegségektől, indulatoktól, és gyermekeiket a saját, egymás között vívott hatalmi harcaiktól. A kötetben néhány feminista szemléletű írás is helyet kaphatott volna, esetleg egy tanulmány a családon belüli munkamegosztásról, amely a jövő magyar családsegítőit is ösztönözheti. Jó volna az is, ha a kis társadalmi egységeken való segítésbe beleférne a szociális háló olyan fogalma, amely a barátokon, a családon kívüli lelki kapcsolatokon alapul, tágítja a család fogalmát, hiszen sokszor ez a fajta kívülről jövő, baráti segítség indukál pozitív változásokat. Az pedig már szinte ideális lenne, ha szerepet kapna a művészet, a drámapedagógia a hivatalos családsegítésben és családterápiában. Kortárs íróink művei hemzsegnek a családszociológiai alapvetésektől, ami idézet szintjén is figyelemre méltó lehet, sőt, egy tankönyvet is érdekesebbé tehet.