Váli Dezső: deske.hu
2009.04.26.

Váli Dezső műve oly módon lesz napló, hogy egyik fele levelek sorozata, másik része pedig az interneten olvasható blogjának a nyomtatott változata. Váli mindent lejegyez, dokumentál. Könyve intellektuális valóság-show. SZEGŐ JÁNOS KRITIKÁJA.

Képzeljük el, hogy sétálunk a Margit körúton, és egyszer csak szembe jön velünk egy férfi a Lukács uszoda irányából. Megszólít minket, és felinvitál a közelben lévő műteremlakásába. Itt pedig megmutat nekünk mindent, ami fontos neki: élete tárgyait, a meghatározó könyveket, a festményeket. Részleteket olvas fel versekből, régebbi képeit leporolja. Szóba hozza az életembereit. Megosztja velünk éppen aktuális életét. Nem egy fikcióban, hanem Váli Dezső naplókönyvében járunk.

„Tegnap megdorgált a Lukács úszómestere, kérdésére bevallottam, még mindig műtermet festek. Pironkodtam is. Megígérte, hogy segít majd új témát találni” – írta 1994. szeptember 8-án Váli. A kritikus, ellentétben a lukácsista úszómesterrel, nem dorgál, csupán megállapítja, hogy Váli most is ezt teszi: szavakkal festi, azaz megírja műtermét és e terem falain-ablakain keresztül pedig a mindennapok életét. Éppen ezért a levelek is, melyeket 1990-től 2000-ig írt, úgy viselkednek, mint a blog-bejegyzések. Nem egy konkrét személynek íródnak, hanem a nyilvánosságnak, annak a virtuális közösségnek, akit érdekel, hogy az illető éppen mit olvas, merre van, miről mit gondol. (Váli amúgy is az első bloggerek között van a 2000-es kezdésével, amint ezt meg is jegyzi egy helyütt.) Ehhez pedig fent kell tartania a folyamatos érdeklődést, amelynek titka Váli esetében egyszerűen ez: a világ Váli-világgá válik. Ezt nem csak a festmény- illetve fénykép-illusztrációk, hanem a szövegfolyamok is bizonyítják.

Váli Dezső: Műerem - béke (2009)
Váli Dezső: Műerem - béke (2009)
Esterházy Péter Váli 2000-ben kiadott CD-jéhez írott előszavában így jellemzi Válit: „szigorú, komoly művész. Itt, ebben a gesamtkunstwerkben azonban látunk egy komolytalant is, egy naprakészet, mozgékonyt, egy interneccest, hiút és hülyülőt, narcisztikust és így önironikust.” Váli válasza a következő: „Hogy narcisztikus vagyok, ezt ő is mondja, mások is, mindenki, én is. Pedig nem igaz, én exhibicionista vagyok. Nárcisz önmagát szerette, én azt, amit csinálok.” Ezt a nagyon lényeges megkülönböztetést bizonyítja, hogy a multimediális naplókötetben Váli exhibicionizmusa nemegyszer konkrétan azt jelenti, hogy kiállítja a képeit, vagy egy adott kiállításának az örömeit és a viszontagságait osztja meg az olvasóval. Váli ugyanis szereti azt, amit csinál - legyen az akármi: úszás, festés, olvasás. Vagy az egyik a másik helyett. Éppen ezért a deske.hu napjain és lapjain nem egy kivételes formátumú művész művészetközpontú élete jelenik meg, hanem a privátszféra és a társasági élet különböző színtereit állandóan egybenyitva egy ember élete (egy Deske élete), és az a rezonancia, hogy hányféleképpen jelenik meg ebben az életben a művészet, a kreativitás, a komoly játék. És ebben rejlik a kötet láthatatlanul jelenlévő paradoxona.

Váli úgy ír magáról folyamatosan, hogy őt magát nem látjuk (kivétel néhány fénykép, de azokon is inkább mint ismerős idegen jelenik meg, ezt jelképezi például a szétszakított igazolványképe), hanem az ő szemén keresztül látjuk az egész világot. Ő tehát nem magát adja, hanem a perspektívát, ami azt is jelenti, hogy ha magát adja, akkor ő maga a perspektíva. Ennek a kockázatos mellékhatásával Váli is tisztában van: „Tényleg önmagam körül forgok, sajnos. Nem értem ezt az egészet, írva próbálom értelmezni világomat, a világot. És nem győzök betelni velem, meg gyanakodni is, hogy – tényleg – élek?!” Váli egyszerre látja a világot és a világát. Például a „csodálatosan ronda Széna teret” is eredendő kettősségében látja.

Váli Dezső: Műterem - ítélet (2009) Forrás: deske.hu
Váli Dezső: Műterem - ítélet (2009) Forrás: deske.hu
Ami Váli számára érdekes a külvilágból, az rögvest bekerül a műtermi belsővilágba. Erre jó példa a kötetben Várady Szabolcs költészete, vagy Zelk Zoltáné. Ha valami Váli számára fontos, akkor folyamatosan az. Nem új könyveket olvas, hanem állandóan és körbe olvassa kedvenceit. A naplókötetben kerül a kedvencek közé Várady Szabolcs és Tóth Krisztina. Idéz is tőlük, sőt, a mellékletként lapuló CD-n, melyen szövegrészletek hallhatók, rajta van egy Várady-vers is a szerző tolmácsolásában. Váli olvasási szokásait jól jellemzi, hogy kocsijában az autórádió hűlt helyén (kihűlt helyén, ugyanis leégett a műszerfala), annak a vájatában tárolja a József és testvéreit, amelyet már harminc éve olvas. Máskor pedig valahol otthagyja a fontos könyveket, hogy másoknak is fontosak lehessenek. Ez a megosztási szándék lappang Váli minden megnyilvánulása mögött.

Mennyiségre azért nem tűnik soknak a deske.hu (noha néha annak tűnik), mert szerzője nem az örökkévalóságnak, hanem egyenesen a végtelenségnek ír. Ezért is olyan otthonos közeg ehhez a világháló. E sorok írója nem az elejétől a végéig olvasta Váli Dezső könyvtárgyát, hanem a közepétől a közepéig, és így jutott el az elejére és a végére is. A személyesség közepén keresztül. Ezzel a felütő olvasási technikával nem annyira az idő kronológiája tűnik ki, hanem az idő állandó jelene, egymásmelletti karaktere. Váli könyve egy mindig frissülő jelen időben íródott. Emiatt is különösen fontosak azok a tranzitpillanatok, amikor Váli visszatekint, összegez. Így tesz például 2007. december 31-én, a könyv utolsó bejegyzésében: „Hálát adok családomért, barátaimért, beleértve a két informatikus fiút; a lesmirglizett műteremablakokért, a francia snicceremért, a mindennapos müzlireggeliért, pedig azt eléggé meguntam az évek során. A maga módján műemlék. Köszönöm.” A megunhatatlan unalomról, mindennapi életünk kötőanyagáról nehéz szebben és hitelesebben beszélni.

A bevezetőben vázolt szituáció annyiban módosulhat a könyvvel való találkozás után, hogy alkalomadtán immár mi magunk kopogunk be a műterem ablakán, hogy mi újság odabent. Illetve, hogy milyennek tűnik odabentről ez az idekint.

Vö. Takács Ferenc: Igazi műterem

Szerző: Szegő János
Szerző:  Váli Dezső,  Cím:  deske.hu,  Kiadó:  Új Mandátum,  Kiadás éve:  2008,  Oldalszám:  320 oldal + CD melléklet,  Ár:  5400 Ft
Megítélt támogatás: 800 000 Ft
Támogató: Képzőművészeti Kollégium
Az Új Mandátum Kiadónak a deske.hu című kötet kiadására