Szijj Ferenc: Zöldség Anna és a beszélő póniló
2009.04.20.

Egyik legeredetibb hangú költőnk második gyerekkönyvével jelentkezett, amelyben mindent megtalálunk, amit a meséktől elvárni szokás – ha nem is a szokott módon. URFI PÉTER KRITIKÁJA.

A magyar irodalomkritikai gyakorlatban az illusztrált könyvekről valahol, általában a végén, találunk egy – jó esetben összetett – mondatot, ami a képekre vonatkozik. Ezt a megtisztelő figyelmet most szeretném megtriplázni (három mondat). Beleszerettem Ménes Ágnes külön életet élő rajzaiba. A hol mulatságos, hol álmodozásra hívó képek szorosan követik a szöveget, magyarázzák és életesítik. Az első és utolsó két oldalon hat fontos szereplő tündéri portréja – ki az a gyerek, aki ezek után ne olvasná tovább?

Ha viszont így történik, akkor abban nagy szerepe lesz a karakterek neveinek is: Haén Cica, Zöldség Anna, Milkó (ő a póniló), Pimpó, Brüsszeli Béka és Hazárdőr Ezredes (a belíveken hazardőr ezredes – a kevés hibácska egyike). A címszereplő teljes neve igazából Sárgarépa és Petrezselyem Anna királykisasszony, de „az ország népe szeretetből és a rövidség miatt” csak Zöldség Annának becézi. Már az első pár oldalon feltárul a könyv jellemző kétarcúsága: a főhős királylány, ahogy az várható és ahogy az illik, ugyanakkor gondjai és örömei minden gyerek számára ismerősek. Ez így most meglehetősen közhelyesen hangzik, de az ilyen szempontból majdhogynem programszerűen végigírt munka igencsak meggyőző. Annának van saját szakácsa, de mindig csak tejbegrízt eszik (ráadásul Haén Cica rendre leeszi róla a tejszínhabot), vágya egy beszélő póniló, amit végül meg is kap, de előtte a kincstárnoki szerepet is ellátó hazardőr ezredes vehemensen próbálja rábeszélni egy (lehetőleg szelíd) hintalóra, mert az költségkímélőbb. Meseszerűen hétköznapi.

A történet vége felé feltűnik néhány „komoly bácsi”, akikről kiderül, hogy híres gondolkodók. Az egyik éppen el akarja mondani, mi az élet értelme, ám aztán másra terelődik a szó. De közben azért – az olvasó észre sem veszi – mégiscsak tanulunk egy halom dolgot: hogy a bevásárlóközpontokban könnyen elveszik az ember, hogy az állat-show átverés és inkább szomorú, vagy éppen azt, hogyan működik a pletyka és miért nem szabad hinni neki. De mindezt mintegy véletlenül, mellékesen. Olyan ez a könyv, mint az okos lány a mesében: didaktikus is, meg nem is, van is története, meg nem is, régen is játszódik meg ma is, és jó is – meg még jobb.

A történet helyszíne, a fenti modellnek megfelelően, egyszerre meseország és valós terünk, horribile dictu: Magyarország. Vasutasok, rendszergazdák, áruházak váltakoznak beszélő állatokkal és kívánságokat teljesítő szivárványvonatokkal. Néhol gyanús nevekkel találkozunk, a közeli Hármasbatár-hegy és a szomszédos ország, Csukrajna mintha erősen emlékeztetnének ismerős, bár kevésbé vicces elnevezésű helyekre. De ez is, ahogy a többi látszatellentét, könnyedén feloldódik a mesevilág, elsősorban magának Zöldség Annának a bájában. No, nem mintha itt mindenki tökéletes lenne: esendő, de nem gonosz, és szerethető, de nem hibátlan alakok népesítik be a „majdnem normális országot” és Kapornyica városát.

Semmi sincs túlmagyarázva, de egy kis fantáziával minden érthető. Hogy miért „cakk-pakk futár” a küldönc és miért Brüsszeli Béka az úton-útfélen az Anyám tyúkját szavaló pajtás neve, azt nekünk kell kitalálni. Sok helyen lehet nevetni, de nincs túlzsúfolva: minden oldalon egy-két jó poén. Izgalmak vannak, de komoly baj, veszély nincsen. Kényes egyensúlyozás ez, tetszik. Vannak csemegék a felnőtteknek is: érdemes például összevetni az Anna verseit kísérő verstani fejtegetéseket a Szijj Ferenc költészete körül kialakult és rögtön hamvába holt vitával a Literán (ti. hogy vers-e a szabadvers, bizony). A szöveg mögött kirajzolódik egy személyes történet: például az ajánlásokból vagy a zárójeles megjegyzésből, miszerint az „itt szereplő versek egy része a szerző kislányától származik.”

Vélhetőleg ez a sokféle és gazdag könyv nem elég harsány, és a hírverés körülötte nem elég zajos ahhoz, hogy sláger legyen belőle. De ki tudja. Már többen megírták, hogy a nyolc összefüggő, de önmagában is olvasható történet ideális felolvasnivaló. Amivel nehéz nem egyetérteni. Az egyetlen igazi hiányérzetem éppen az volt, hogy nekem nem volt kinek.


Vö. Papp Eszter: Szijj-féle Abszurdisztán a felolvasók Mekkája 
Lovász Andrea: Szuromberek kishúga 

Szerző: Urfi Péter
Író:  Szijj Ferenc,  Cím:  Zöldség Anna és a beszélő póniló,  Kiadó:  Pozsonyi Pagony,  Kiadás éve:  2008,  Oldalszám:  128 oldal,  Ár:  2250 Ft,  Rajzok:  Ménes Ágnes
Megítélt támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A kiadónak a kötet megjelentetésére (2008)