„Az egzotikum semmi egyéb, mint sokféleség; az Eltérő érzékelése; annak tudata, hogy valami másmilyen; és hogy az egzotikum nem más, mint az a képességünk, mellyel érzékelni tudjuk a Sokféleséget.”(Segalen)  

A tanulmánykötet első fontos meglepetése, hogy nem pusztán a konferencia anyagának egyszerű közléséről van szó, hanem annak is mutatkoznak jelei, hogy a szövegeket a konferencia után és annak fényében a szerzők újragondolták, kibővítették, módosították. A szövegek nagyjából egységes teoretikus háttérrel dolgoznak. Szinte minden tanulmány kiinduló tézisként kezeli, hogy az egzotikus az idegen térbeli és/vagy időbeli távolságának érzékelése. A kötet tanulmányai azzal is számolnak, hogy a „saját” (kultúra) idegenként való felismerése is egzotikumként, az egzotikum egy megjelenési formájaként érthető. Az egzotizálást, vagyis az egzotikusként való felismerést értelmezésként kezelik: az eltérő, a más, az idegen reprezentálásának módjaként. A kötet szövegei nem győzik hangsúlyozni, hogy az egzotikum önmagában nem jelent semmit, egy üres jelölő, amelyet kontextusa tesz azzá, ami. Más szóval egy kontextusfüggő viszonyfogalomról van szó.

Bár nagyvonalaiban homogén az az elméleti mező, amelyből a tanulmányok beszélnek hozzánk, de a kötet első szövege, Fejős Zoltán tanulmánya az, amely az elméleti dimenziót részleteiben taglalva felhelyezi ránk azt a 3D-s szemüveget, amivel egyszerre összefogja és térhatásúvá teszi az olvasó számára az élményt, és aminek segítségével felmutatja az egyes eltéréseket is. Fejős (aki a kötet egyik szerkesztője is) a jelen írás mottójává tett, Segalentől származó szövegrészt úgy kommentálja, hogy ez a diverzitás-központú megközelítés a jelenben is életképes, perspektivikus koncepció. „Úgy tűnik, ebben a koncepcióban a 20-21. század fordulóján is jól kamatoztatható potenciál rejlik” – állítja. Átfogó tanulmánya kifejti, hogy az egzotikus olyan kulturális alakzat (mintázat, pattern), amelynek történetileg változó a tartalma, és aminek a funkciója a hatalmi legitimáció. Megtudjuk tőle, hogy az egzotikum csábító és elbűvölően bájos, de Havasréti József tanulmánya azt is felfedi, hogy fenyegető és veszélyes éppúgy lehet. Havasréti a (magyar) hangyák és (idegen) termeszek között zajló, Különös háború című regényt értelmezve mutatja meg, hogy az egzotikus, az idegen, a veszélyes és a női egymás szinonimáiként érthetők. ”Az idegen veszélye: beszivárgás, felforgatás és rombolás. […] A kórokozó, élősködő, elrejtőző, magát másnak álcázó idegen képzetkörei olyan átfogó diskurzust alkottak”, mely Havasréti meggyőző érvelése szerint lehetővé teszi a regény antiszemita olvasatát is.

Bata Tímea tanulmánya a nászutak sztereotipizált megjelenítéseit, Fürth Eszter szövege a Romantica csatornán futó tévéregények egzotikumát vizsgálja, Főzy Vilma pedig a Lakáskultúra és Otthon magazinok 1992-2005 közti példányain keresztül térképezi fel a divat és egzotikum megjelenési módjait a magyar lakáskultúrában (otthon, nyaraló, rusztikusság, Feng-shui stb.). Pusztai Bertalan (a kötet másik szerkesztőjének) a bajai halászléfőző „népünnepélyt” tárgyaló szövege a kutató hatalmával és nem minden gunyoros él nélkül állapítja meg, hogy az egzotikus hatalmi és retorikai kérdés. A részletesen tárgyalt bajai eset azt illusztrálja, hogy az eredeti, az autentikus örökös ismétlése megszünteti annak egzotikusságát. Biczó Gábor egy gyimesi diszkó (és az odalátogató, „az egzotikumot termelő és azt elváró” turisták viszonya) kapcsán emeli ki, hogy az egzotikus egy változó, dinamikus konstrukció, amely a kvázi-idegen és az ismerős közti átmenet tünete.

Az egzotikum kutatása egyben a társadalmi-kulturális struktúra (és változásainak) kutatása (Gagyi Ágnes) is, és a kötet számos pontján felbukkan az a gondolat, hogy az egzotikummal való foglalkozás a kultúratudományokra való reflexió és önreflexió. Sőt, N. Kovács Tímea gondolatmenetében az etnográfiai diskurzus mint az idegenség európai diskurzusa jelenik meg. Ármeán Ottília világít rá arra, hogy az egzotikummal kapcsolatba hozható a felsorolás retorikai alakzata: „A kiemelés aktusa és a valamely egészből kiemelt elemek új sorba rendezése, tálalása, fogyaszthatóvá tétele ugyanis éppen azt a folyamatot mutatja be, amelyet az egzotikummal való szembesüléskor megtapasztalunk”. Ármeán szerint az egzotikumban nem annyira szemantikája, inkább szerkezete az érdekes: az, ahogyan az egzotikus, a más(ik) elrendeződik számunkra, és ahogyan felismerjük azt.

E kritika kereteit meghaladja, hogy a kötet összes szövegét érintse, de a fenti példák talán kellő ízelítőt nyújtottak a sokféleség édes bájából. Az eltérőről, a másról, az egzotikusról, az idegenről és mindennek a sajáthoz, pontosabban a sajátként felismerthez való viszonyát tematizáló tanulmánykötet laikusoknak is ajánlható, jól szerkesztett, a témát összefogó háló – amelynek kritikája sem nélkülözhette a felsorolás, a kiemelés alakzatának súlyozott használatát, hogy megmutathassa a kötet sokrétű és sokszínű diverzitását és érdekességeit.