Zene mindegykinek szekció / 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
2009.04.08.

A Titanic betétdalát idén nem Celine Dion jegyezte, viszont kiderült, hogy milyen sokféle a zene, és hogy milyen sokarcú az ember, aki a zenét életre hívja vagy hallgatja. Minden volt, ami fülnek ingere lehet: könnyű-, techno-, komoly-, cigány-, punk- és világzene. TOROCZKAY ANDRÁS ÖSSZEFOGLALÓJA.

Velem mi lesz?
Velem mi lesz?

Önzésről, vágyakról, felelősségről, párkapcsolatokról, szexről, boldogságról, lelki békéről, öregségről beszélnek a Velem mi lesz? című film szereplői. Egy különös hatású, de egyszerű ötlet miatt mégis a zenei szekcióba került Duncan Bridgeman és Jamie Catto rendezők alkotása. A világ távoli kultúráiban élő zenészek működtek közre a film készítésében. Alanis Morissette, KD Lang vagy Michael Franti mellett beduin muzsikusok vagy kínai repperek tűnnek fel, gaboni pigmeusok, egyiptomi népzenészek és japán dobosok kerülnek elő, akiknek meghatározott ritmusra feljátszott hangsávjait az alkotók (vagyis a 1 Giant Leap nevű zene- és médiaművészeti alkotócsoport tagjai) egymásra keverték.

Velem mi lesz?
Velem mi lesz?

A zene harmonikus, miközben a filmen látható zenészek egyfelől a lehető legváltozatosabb kultúrák képviselői, másfelől nem ismerik azokat, akikkel éppen jammelnek. A filmben megszólal például Bob Geldof vagy Tim Robbins és felesége, Susan Sarandon. Szót kapnak olyan gondolkodók, mint Noam Chomsky, Eckhart Tolle vagy Stephen Fry, de hallhatunk sírásókat, taxisofőröket, agysebészeket vagy utcakölyköket is. Akik ugyan sok megfontolásra érdemes gondolatot mondanak, ilyen dózisban azonban az okosság és a kinyilatkoztatás mégis inkább tanácstalanságnak hat. Azt mégis leszűrhetjük a jó ritmusú, ügyesen megvágott, sodró muzsikájú műből, hogy bár fogalmunk sincs arról, hogyan kell élni, de mindannyian lelki békére vágyunk, amit még véletlenül se vágyaink kielégítésével próbálunk meg elérni.

Berlin Calling
Berlin Calling

A vágyak kielégítése Ickarusnak, a menő dj-nek sem hoz megnyugvást a Berlin Callingban. Mint névadója, ő is egyre feljebb tör, és lám, meg is égeti magát. Ickarus átvitt értelemben szereti a ’repülést’: történetének végállomása a drogelvonó lesz. Lelkész édesapja már lemondott róla, barátnőjével nem bánik túl jól, egyetlen mániája a végül Cicik, techno, trombiták munkacímet viselő készülő lemeze. A film egyfajta pastiche: a drogelvonóban a Száll a kakukk a fészkére, összességében pedig a Nesze neked, Pete Tong! című vígjáték juthat eszünkbe, amely szintén egy válságba került dj-t mutat be.

Berlin Calling
Berlin Calling

Ahogy a Hullámtörők-díjas Észak esetében a gyönyörű Lynch-filmre való támaszkodás, úgy a hatások tudatos felvállalása a Berlin Callingot nézve sem zavaró. Az eredetileg valóban dj-ként ismert Paul Kalkbrenner és magyar kedvesét alakító, mellesleg magyar származású Rita Lengyel színészként is meggyőző a sokszor humoros filmben. Kifejezetten emlékezetes, amikor Icka megnyugvást talál apja munkahelyén, vagyis egy templomban, és míg megözvegyült atyja Bachot játszik, ő készségesen lapozza a kottát, hogy a végén megjegyezze: Baromi jól szól ez a cucc…

Glass
Glass

Az Oscarra is jelölt amerikai zeneszerző, Philip Glass felkapott alkotó: ontja magából a szimfóniákat, operákat, kórusműveket és filmzenéket. Barátjának tudhatja többek közt Doris Lessinget, Allen Ginsberget, Ravi Shankart, David Bowie-t, Martin Scorsese-t vagy épp Woody Allent. De nem mindig volt így. A családtagként kezelt Scott Hicks kamerája előtt – aki a Ragyogj! című filmmel vált híressé – stílusosan 12 tételben elevenedik meg mindenki Philipjének az élete. Glass édesapja rádiójavító- illetve lemezboltjától kezdve a párizsi diákéveken és a New York-i performance-szerű, elszálltabb első koncerteken át egészen napjainkig.

Az örökifjú, vicces és rendkívül rokonszenves katolikus zsidó, aki mellesleg buddhista, negyedik feleségével és legfiatalabb, bitang rossz két kissrácával, valamint alkotótársaikkal és barátaikkal irigylésreméltóan gazdag mindennapok részese – a gazdagot értsük a szó minden értelmében. Annak meg mi, a Glass – Philip portréja 12 tételben nézői örülhetünk, hogy a szereplők valóban áttetszővé tették magukat egy kis időre. Az egy évig forgatott filmet nézve úgy tűnt, hogy a sok demitizáló viccelődés, derű és jólét közben azért belevájnak olyan régóta behegedt sebekbe is, mint Glass egykori feleségének elvesztése, fiának újra apja felé történő fordulása, vagy a férj munkamániáját kis szomorúsággal tudomásul vevő asszony tompa fájdalma.

Gogol Bordello Non-Stio
Gogol Bordello Non-Stio

Szintén portréfilm a Gogol Bordello Non-Stop. A film képes volt a furcsán elmebeteg, de nagyon szórakoztató cirkuszi produkcióként is értelmezhető felállás, a saját magukat gypsy punknak tituláló brigádnak és vezetőjének a korai éveit is dokumentálni. Legnagyobb érdekessége számomra az volt, amikor az ukrán emigráns, a bandavezér Eugene Hütz elmondta, hogy Bartók hatására kezdte játszani saját zenéjét. Gogol Bordellóékat figyelni olyan, mintha húsz-harminc évvel ezelőtt részegen néznénk az Eurovíziós táncdalfesztivált: olyan rossz, hogy már jó. A balkáni fanatizmus mellé szerencsére energikus előadásmód, zsigeri muzikalitás társul. Az együttest alkotókat pedig, élükön Eugene-nal, remek humorral és derűvel áldotta meg az ég, úgyhogy Margarita Jimen rendezőnek sok dolga nem is volt, csak jelen kellett lennie az együttes kezdeti sikereinél éppúgy, mint a jelent érintő, Madonnával történő együttműködésnél.

Roskilde. Fotók: Titanic Filmfesztivál
Roskilde (Fotók: Titanic Filmfesztivál)
Roskildében is sokan szeretnének jelen lenni: a dokumentumfilm alapján az európai Woodstock nemcsak nagyságban  alázza a mi Szigetünket. Habár a narancssátras fesztiválon történt az egyik legnagyobb koncertkatasztrófa (a Pearl Jam koncertje közben nyolcan veszítették életüket, és több tucat ember megsérült), a dánok ezt is túlélték. A film jól csípi fülön egy zenei fesztivál lényegét. A hőséget, a port, a tömeget, a drogokat, a szexet, a rock and rollt, és nem utolsó sorban a zenét. Olyanok muzsikálnak néhány percig a Roskildében, mint a Franz Ferdinand, a Placebo, a The Streets, Rufus Wainwright, az Editors, Jenny Wilson, a Mew vagy épp a Sonic Youth. A vicces őrültek mellett magányról és szétesettségről is látunk hangulatképeket. A party animals mellett rendőröket, önkénteseket, fellépőket is megszólítanak az alkotók. Kulisszatitkokat is kapunk: egy fiatal banda énekese koncert előtt öklendezik, majd ugyanezt teszi a színpadon is, csak már a mikrofonba. A film alapján abban biztosak lehetünk, hogy Roskildét túlélni valódi feladat – a szeretet és tolerancia fesztiválja sokszor inkább fegyverek nélkül vívott háborúnak tűnik. Ami még így is kihagyhatatlan.

 
Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál gyűjtőlapon olvashatják.

 
Helyszín:  Uránia Nemzeti Filmszínház,  Toldi mozi,  KINO,  Örökmozgó Filmmúzeum,  Időpont:  2009. március 26 - április 5.