„A Goncourt testvérek a naplójukban egy nőről írnak, aki a társaskocsiban rég nem látott barátnéjának családja szívfacsaró történetét meséli el. Apját lelőtték, anyja a vízbe fulladt, ura megégett, a lángok martaléka lett, csak egyetlen gyermeke volt, az Egyiptomban élt, s múltkor, amikor a Nílusban fürdött, mint annyiszor, gyanútlanul és vidáman, egy krokodilus úszott feléje. De a nő csak idáig juthatott el történetében. Az utasok, akik eddig mély rokonérzéssel hallgatták, már nem bírták megvárni a végét, azt, hogy a krokodilus majd kitátja szörnyű száját és bekapja a gyermeket, s bár ők is tudták, hogy amit hallanak, szóról szóra igaz, egyszerre valamennyien harsogó hahotában törtek ki. Bizony, barátaim. Mindennek van határa. Ami sok, az sok.” Kosztolányi Dezső így fejezi be egyik Esti Kornél-történetét, melyben Somlyó György szegénységének hihetetlen, már nevetséges mértékéről ír.

Az üldöző

A krokodilus egy dél-koreai filmben, Az üldözőben is beúszik a képbe, méghozzá vélhetőleg nem véletlenül: Na Hong-Jin érezhetően úgy írta meg ezt a sorozatgyilkosos horror/thrillert, hogy az egyszerre legyen nyomasztó és vicces. Ezt egyfelől úgy érte el, hogy a történetet telepakolta szinte már a Waczak-szállót idéző helyetkomikumokkal, másfelől a legtöbb nyomasztó és véres helyzetet a végletekig fokozta. Így eshetett meg, hogy amikor hosszú percekig próbált kalapáccsal áldozata – egy prostitúcióból élő, fiatal, influenzás anyuka – fejébe verni egy ácskapcsot az amúgy olykor egész szimpatikus, jó humorú srác, a nézőközönség is a Kosztolányi-féle társaskocsi utasaihoz hasonló harsogó hahotában tört ki. A humor más szálakon is tetten érhető: a lány stricije ugyanis egy volt rendőr, akit korruptsága miatt rúgtak ki. „Árukészlete” az utóbbi időben rémesen megcsappant, ám nem is gondolja, hogy az utolsó neki dolgozó lányt, aki inkább otthon maradna kislányával, milyen tortúráknak teszi ki azzal, hogy ahhoz a fiatalemberhez küldi, akinek tevékenysége folytán egyre kevesebb a kiközvetíthető lány és egyre több a hulla Szöulban. Meglepő fordulatok, körömrágó izgalmak, vértől csatakos történetvezetés és távol-keleties beteg, abszurd humor…

Csontdaráló

Hullákban és humorban nincs hiány a Csontdaráló című osztrák filmben sem, melyre büszke lehet Ausztria – mi kevésbé. Hogy mi miért lehetünk kevésbé büszkék, egyszerűbb: szerepel ugyanis a filmben a szépséges Gryllus Dorka, aki egy prostituáltat alakít, mégpedig idegesítően nem jól. Hogy Ausztria miért lehet büszke, sokkal összetettebb. Ez a harmadik film, amelyet Wolfgang Murnberger rendező Wolf Haas íróval és Josef Hader főszereplővel készített. Van benne minden, amit osztrákoktól nem várunk: izgalom, beteg humor, meglepetés. Habár ez utóbbit visszavonom: az amstetteni rém óta tudjuk, hogy a jódlizó szomszédainktól sok minden kitelik. A film története szerint Brenner – miután 19 évet lehúzott a rendőrségen, és megelégelte a negatív energiákat – elmegy afféle adósság-behajtónak. Az első képsorban egy családanya vinné óvodába a gyermekét, de Brenner könyörtelenül elviszi a kocsit, igaz, hogy az anyuka könyörgését némiképp félreértve előbb elviszi őket az óvodába. A láthatólag a boldogságról már lemondó, flegma láncdohányos Brenner ezek után keveredik egy félig David Lynch, félig pedig a Coen-fivérek kamerája elé illő, bizarr alpesi vendéglőbe, ahol mindenkiről kiderül ez-az; senki és semmi nem az, aminek látszik, például a rántott csirkék közé, a csirkecsontokat csirketáppá daráló szerkezetbe kerül emberi hús és csont, ennek ellenére a néző, habár többnyire öklendezik, remekül mulat. Szlovák gengsztert se sűrűn látni tolókocsiban stoppolni. Végül egy karneváli kavarodásban, habár néhányan meghalnak, Brenner és társa szerelemre talál, ami rendjén is van, hiszen a morbid gusztustalanságok mozgatórugója is végsősoron Ámor volt.

Időbűnök

A borzalmas című Időbűnökben, amely lényegében egy spanyol időutazásos sci-fi thriller, és amelynek állítólag Cronenberg készítené a remake-jét, szintén a szerelem vezeti a bűn útjára a főhőst. A különleges hangulatú, régivágású, frappáns kamaradrámában Hector, a középkorú, de fülig szerelmes férj sziesztázás közben az erdőben egy rejtélyesnek tűnő fiatal lányra és annak fedetlen keblére lesz figyelmes messzelátójával. Elindul felé, vélhetőleg azért, hogy megcsalja a feleségét, ám egy olyan történetben találja magát, amelyre biztosan nem számított… A rendező/forgatókönyvíró történetét mintha Stephen King és Robert Zemeckis írta volna, de sajnos, a kelleténél több rejtélyt hagy maga után. Egyébként izgalmas, stílusos, agyafúrt darab, méltó a 2005-ben Reggel című rövid filmjéért Oscarra jelölt rendezőhöz.    

Ugyancsak sok kérdést hagyott nyitva A fejetlen ember keze, amely Belgiumból érkezett. Toronyugró lány, sikert hajszoló édesapa, félelmetes, látomás és valóság határán pendliző üldözők, egy kar nélküli ember és egy katedrális. A rendező és forgatókönyvíró testvérek, egyikük filozófus is, aki a vetítés után érdeklődött, hogy mennyire sikerült szétválasztanunk a filmben az álomjeleneteket, flashbackeket, illetve a valóságot. Nehezen. Mindenesetre az világossá vált előttem, hogy kismilliószor látták Hitchcock Vertigóját, illetve a Twin Peakset. Az olykor nyomasztó hangulatokat, érdekes családi drámákat, félelmetes, suspense-zel teli jeleneteket megérte volna világosabb kompozícióba rendezni.

Gomorra (Forrás: Titanic Filmfesztivál)

A bűn mint üzlet jelenik meg a szekció két filmjében is. Az egyik a nápolyi maffiáról szóló, Matteo Garrone sokszorosan díjazott alkotása, a Gomorra. A másik egy kazah maffiafilm, A behajtó. Ez utóbbi a Scorsese-féle Nagymenők orosznyelvű remake-jének is beillenék, kiegészítve olcsó, de frappáns vizuális ötletekkel. Jó humora van, habár a vége elcsapott. A Gomorrának nincs jó humora – egyáltalán nincs neki humora. Dokumentarista eszközökkel, minden keresztapás esztétizálástól és idealizmustól magát távol tartva ragadja meg a nézőt és vonja észrevétlenül az események és körülmények kellős közepébe. Olyannyira életszagú a film, hogy a mozi bemutatása után kiderült, hogy a vásznon látható amatőr színészek egynémelyike valóban bandatag, hárman azóta (nyilván a nagyfőnökök közül valaki) rács mögé is kerültek. A film átfogó képet ad a nápolyi maffiának az élet minden területét elérő polipcsápjairól; a tagjai nem Tony Montanák vagy Michael Corleonék, hanem elhízott, szőrös hátú, strandpapucsos, bermudanadrágos, büdös, könyörtelen gyilkosok és érzéketlen, kisszerű üzletemberek. Talán ez lehetett vörös posztó a film alapjául szolgáló camorra bűnszervezetnek, akik bujkálásra, sőt hazája elhagyására kényszerítették Roberto Savianót, akinek könyve nyomán készítették a sokkoló hatású mozit.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Illés Heni: Az üldöző 
Teszár Dávid: Koreai killer / Az üldöző 
Puskár Krisztián: Meglátott egy jó mellet, utánament, időhurokba került / Időbűnök 
Kelemen Éva: Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a fej / A fejetlen ember keze 
Molnár Kata Orsolya: Elmosódott határok / A fejetlen ember keze 

Zöldi Gergely: Itália napfény nélkül / Gomorra 
valuska lászló: A Keresztapát el lehet felejteni / Gomorra 
Hegedűs Georgina: Égő Tüzek Földje / Gomorra 
Báron György: Hűvös filmek / Gomorra 
Bujdosó Bori: Az élet egy fertő / Gomorra 
-turcsányi-: A szemétben / Gomorra