Artur Zmijewski videó-installációi a Trafóban
2008.02.14.

Ha radikalizmuson a gátlástalanságot és ízléstelenséget, az olcsó hatásvadászatot értjük, akkor a videó-installáció nemzetközi hírű lengyel mestere, Artur Zmijewski bemutatójának találó címe van: Radikális szolidaritás. SZÜTS MIKLÓS ÍRÁSA.

Bevallom, nem vagyok nagy híve a videó-installációknak. Nem értem, miért kell a képzőművészethez sorolni; végképp nem értem, miért kell legtöbbször hatalmas kiállítótermekben kicsiny (vagy nagyobb) képernyők előtt kuporogva többnyire amatőr kamerákkal felvett jobb-rosszabb videókölteményeken vakulni... Az elmúlt években ezek a munkák megtalálták igazi helyüket: a világhálón a youtube-on és hasonló számos helyen elérhető “videó-múzeumok” kiváló terepei ezeknek a munkáknak; ráadásul gyakori vizuális igénytelenségük webes méretben sohasem olyan bántó.

Ezúttal a hely megfelelő: a (remek) Trafó rendezett bemutatót a műfaj egyik hírességének, a lengyel Artur Zmijewskinek. Bevallom, egyik kiváló barátom lelkes biztatására mentem el megnézni a több helyen, például a Drezdai Motorenhalléban is megrendezett Land of Human Rights nevű kiállítást.

Katonák
Katonák

A Radikális szolidaritás című projektben hat videó látható a monitorokon. Az elsőn a lengyel Köztársasági Őrezred katonái masíroznak dalolva egy téren, csizmájukat rendesen odacsapják az esőben; utóbb ugyanezek a katonák egy tükrös balett-teremben gyakorlatoznak-menetelnek, itt viszont ruhátlanul, géppisztollyal. Vicces. Azt hiszem, a szerző szándéka szerint maró irónia ez a férfiakról és az ő katonás játékaikról.

Éneklecke 1.
Éneklecke 1.

A következő mű, az Éneklecke 1 egy lengyelországi templomban játszódik”: lelkes emberek egy süketnéma közösségből kórust alakítanak, és megpróbálják őket megtanítani kottából énekelni. A szereplők lelkesedése és igyekezete megható, nem kételkedem a terápia hasznosságában sem. A film végén a kórus előadja Jan Maklakiewicz Kyriéjét, orgonakísérettel. Az énekeseknek természetesen fogalmuk sincs a dallamról, honnan is lenne; különös, leginkább nyüszítésre emlékeztető szörnyű hangokon dicsőítik az Urat. Zmijewski sandasága leginkább abból derül ki: vajon mi szükség volt az orgonára? A szereplők úgysem hallják; csak arra jó, hogy minket, nézőket még jobban sokkoljon a hangzás szörnyűsége.

80064
80064

A harmadik képernyőn egy interjút látunk: egy 92 éves lengyel bácsi, Jozef Tarnawa mesél arról, hogyan került az auschwitzi haláltáborba, és hogyan sikerült életben maradnia. A beszélgetés során – a kérdező kérésére – a bácsi megmutatja bal karján a tetovált rabszámát is. Kérdés: szokta ezt más embereknek is mutogatni? Válasz: mutogatni nem szoktam, de ha kérik, bárkinek szívesen megmutatom. Kérdés: az évtizedek során azért megkopott már ez a tetoválás, nem kellene ezt felújítani? Mi szívesen megcsináljuk – mondja a kérdező, és a háta mögé mutat, ahol látjuk is a már bekészült gumikesztyűs embert a készülékével. Válasz: nem kellene. Ez itt a karomon az eredeti; én nem szégyellem, de ha felújítanák, akkor többé nem lenne igazi. Hosszas huzavona után a nyomorult bácsi beletörődik: jól van, csinálják – és szomorkás arccal nézi a karján a friss, ropogós új számot. Hogy is van ez radikális szolidáriséknál? A bácsi világosan megmondta: nem akarja. Hogy ebben előre megállapodtak? Vajon hogyan egyeztek meg egy 92 éves emberrel?

Ők.
Ők.

A következő, számomra leginkább elfogadható filmen négy, főként fiatalokból álló csoport egy pszichodráma játékban vesz részt: a négy legkarakteresebb lengyel politikai irányzat lelkes aktivistái ők. Kapnak hatalmas, léckeretre szerelt kartonlapokat, ezekre ráfestik mozgalmuk szimbólumait. A játék annyi, hogy bárki belenyúlhat, ráfesthet, beleragaszthat a másik képébe kedve szerint. Természetesen(?) a dolog egy idő után eldurvul, kidobálják egymás képeit az ablakon, végül már egymás ruháit vagdossák ollóval, sőt szellemes ötlettel valamelyik leány a másik csoport Lengyelország határkontúrját ábrázoló képét itt-ott öngyújtóval még meg is égeti. Kisvártatva már az egész terem lángokban áll, ekkor a kísérlet vezetője beront egy poroltóval, mindenkit kizavar, és eloltja a tüzet. Mocsok és romhalmaz marad a teremben. Értjük, ugye? Ez is elég olcsó kis szimbolika.

Ifjú pár a zuhany alatt: simogatják egymást, az egyik samponozza a másik haját... Egyiküknek nincs ujja, csak rémes (jó közeliben mutatott) csonk van a keze helyén. Miről is van itt szó? Hogy ők is emberek? Hogy ők is tudnak szeretni? Nálam ez verte ki a biztosítékot: giccs a javából.

A technikai körülmények “sajnálatosak”: a hat projektből négy fejhallgatóval volt nézhető és hallható, a süketnéma kórus viszont az egész termet elárasztotta. Ja, és minden film lengyelül beszél, angol felirattal: elkelt volna legalább egy magyar nyelvű ismertető füzet, hátha...

Végezetül íme, egy, a kiállításon nem szereplő, a youtube-on található Zmijewski-opus:http://www.youtube.com/watch?v=2Ugx16iI074&NR=1 (A film végén található lengyel felirat magyarul: “a felvétel két különböző helyszínen készült: egy magánház pincéjében, és egy náci haláltábor területén található gázkamrában.”)

A bemutató megtekinthető március 2-ig.

Támogatás:  egyelőre nincs adat