Ladjánszki Márta: HelyzetjelentésM – Still / Bakelit Multi Art Center, dunaPart Platform 2011
2009.04.17.

Mit lehet kezdeni egy végletesen passzív testtel? Létrejön-e kommunikáció, vagy csupán a kommunikáció illúziója az, ami egy kómában lévő férfi és hátrahagyott társa között végbemegy? Egyáltalán: szólót vagy duettet látunk? TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

Ladjánszki Márta HelyzetjelentésM című sorozata speciális abból a szempontból, hogy a keletkező művek csupán egy-egy hónap alatt készültek, a korábban megszokott hosszabb, néhány hónapos próbafolyamat helyett ez alkalommal a koreográfus és a szereplők csupán néhány hét koncentrált közös munka folyamán jutottak el a bemutatóig. Az így született 35-45 perces művek március végén sorozatban egymás után voltak láthatók a Bakelitben, egy kietlen, külvárosi gyártelep barátságos, de meglehetősen belterjes stúdiójában, ahová általában - és ez végeredményben érthető is - csak a legelszántabb nézők merészkednek ki. Nagy kár, mert így szinte csak egy szűk, szakmai réteg nézi ezeket az előadásokat, melyek jóval szélesebb nyilvánosságra is igényt tarthatnának; biztosan érdemes lenne egy kevésbé periférikus helyen újrajátszani néhányat (például az aktuálisan tárgyalt Stillt) e darabok közül.

Garai Júlia
Garai Júlia
A Stillnek már a címe is ötletes, hiszen pontosan elkapja a totális passzivitás és kommunikáció-nélküliség asszociációs körét. Egy kómában lévő férfi és egy nő kapcsolatának utolsó fejezete a darab, mely végeredményben az elengedés folyamatát járja körül, a tragikus valóság visszautasításától a belenyugvásig. A háttértörténet apró jelzések mentén mutatkozik meg, például abban, ahogy a darab vége felé egy hosszú sípszó jelzi a halál beálltát, vagy ahogy az utolsó percekben felcsendülő dal szövege az elválásról beszél. Mégis – bár ez, a kómára vonatkozó olvasat a termékenyebb – két további, szintén releváns értelmezés mentén is haladhatnánk, például feltételezhetnénk, hogy a férfi már eleve halott, csak a lány emlékeiben él, és mi a gyászfolyamatot követjük, másrészt akár azt a verziót is megvizsgálhatnánk, hogy mi van, ha ez a felemás felállás (melyben az egyik nem hallja, nem látja, nem érzékeli a másikat) a kommunikáció általános természetére vonatkozik, arra, hogy minden kapcsolatteremtési kísérlet csupán projekció, akár két teljesen egészséges ember között is, és mint ilyen, teljesen illuzórikus. Persze maga a történet, amit a darab mögé képzelünk, teljesen lényegtelen, hiszen a Still sokkal inkább állapotrajz, egy furcsa, egyenlőtlen dinamikán alapuló helyzet felmutatása, egy olyan helyzeté, melyben az aktív fél a semmibe küldi az összes üzenetét, érintését, simogatását, indulatát anélkül, hogy bármilyen választ remélhetne a másiktól. Ráadásul ez az állapot nem átmeneti, hanem végleges és visszafordíthatatlan.   

Varga Zsolt. Forrás: Ladjánszki Márta. Fotó: Kozár Edit
Fotó: Kozár Edit (Forrás: Ladjánszki Márta)
Bár a koreográfus, Ladjánszki Márta szólóként hivatkozik a Stillre, a kómában lévő férfit alakító Varga Zsolt, Garai Júlia partnere rendkívül nehéz feladatot teljesít a színpadon, hiszen egy teljesen tehetetlen testet kell megjelenítenie, izmait ernyedtté, tónus nélkülivé kell lazítania, hogy a táncosnő szeretetteljes vagy éppen dührohamba forduló mozdulatai semmilyen ellenállásba ne ütközzenek. Bár Varga Zsolt önálló mozgásokat nem végez, a táncosnő a mozdulatlan, tehetetlen testté lett férfivel folyamatosan kommunikálni próbál, megérintve, szenvedélyesen megölelve, sőt olykor hisztérikusan rángatva, maga után vonszolva őt. Persze, van azért ebben a jelenségben fokozatosság, Garai Júlia kezdetben csupán a székről billenti le odacövekelt társát, míg végül embernagyságú bábként ráncigálja egyre feldúltabban. Az érintések egyoldalúsága, a magány hűvöse hátborzongató: a táncosnő kétségbeesetten mímeli a meghitt öleléseket, vagy éppen heves, feldúlt ütések zápora alá veti a reakcióképtelen, passzív testet. Garai Júlia, aki Hód Adrienn állandó táncosaként az utóbbi időben szinte mindig szemtelenül ironikus/önironikus szerepben volt látható, Ladjánszki Márta darabjában egy érzékenyebb, sebezhetőbb, szenvedélyesebb énjét mutathatja meg. Ami hasonló, az a jelenlétnek egyfajta tudatos civilsége (pontosabban ennek illúziója), mely ez alkalommal jóval megrázóbb, mintha egy stilizáltabb búcsút vagy siratást látnánk. Itt egy teljesen hétköznapi fiatal lány veszti el egyik napról a másikra a szerelmét, aki nem tud másba kapaszkodni, csak ezerszer hallgatott, kedvenc zenéibe, divatos holmijaiba, laza pózaiba, és persze a közös dolgok szétfoszló valóságába. A férfi valójában már nincs jelen, az ottmaradónak kell minden közös emléket, érzést, hangulatot, illatot, érintést megőriznie, különben a valóságnak ez a csak kettejük számára fontos darabkája mindenestül elvész. Megindító, érzékeny, rendkívül finom árnyalatokból építkező darab Ladjánszki Mártáé, mely szokatlan őszinteséggel boncolgatja az elvesztés tabuját.

A dunaPart – Kortárs Előadóművészeti Platform 2011. január 20-21-22-i teljes programját ide kattintva érheti el.

Cím:  Still,  Koncepció, rendezés:  Ladjánszki Márta,  Koreográfia:  Ladjánszki Márta és a szereplők,  Előadja:  Garai Júlia,  Varga Zsolt,  Zene:  montázs,  Grafika:  Kolorovszky Anna,  Fotó:  Jedlicska Márton,  Kosztüm:  Pillangó
Megítélt támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
A HelyzetjelentésM című előadássorozat bemutatására (2008)
További támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Repertoárdarabok forgalmazására (2008)
További támogatás: 4 500 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A második dunaPart - Kortárs magyar előadóművészeti Platform megvalósítására (2010)