Kéz-Rá-Tét. Az észt kesztyű története / Textil- és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum, Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009
2009.04.02.

A kiváló zenén, a pezsgő kortárs művészeti életen és a nyelvrokonságon túl még egy okunk van az észt kultúra iránti érdeklődésre: a kesztyűk! ZANIN ÉVA ÍRÁSA.

Az Észt Nemzeti Múzeum 100 éves fennállásának jubileumi évéhez kapcsolódó kiállítás nyílt az észt kesztyű történetéről a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjához kapcsolódóan. Noha az eseményt a Magyarországon több mint tíz éve jelen lévő Észt Intézet celebrálta, jelentősége mégis feltétlenül összekapcsolandó a szintén e hónapban elindított szegedi Pluralica folyóirat első számával. Míg ez utóbbi a kortárs észt kultúra, művészet és irodalom közvetítését tűzte ki célul, s ennek szentelte első, méretes téglányi kiadványát, addig a Kéz-Rá-Tét című kiállítás az észt kesztyű bemutatásának ürügyén a folklór és a kortárs populáris kultúra egyik leginkább eleven kapcsolódási pontját fedi fel. Ez pedig nem más, mint a finom, meleg, mintás, kötött és/vagy tűcsomózott, de mindenképpen beszédes és bőséges mennyiségben jelen lévő észt kesztyű.

A látszólag aprócska kiállítás mindössze pár négyzetméteren elhelyezett három üvegállványa gigászi mennyiségű információ segítségével igazít el az észt kesztyűk erdejében. Nagyon gyorsan kiderül, hogy ez a nálunk kevéssé jelentékeny ruhadarab az észt folklór egyik központi tartozéka, melynek jelenléte, változatossága és hatása mély rétegeken keresztül érezhető az észt kultúra egészében. Hagyományaikat a legapróbb részletekig áthatják a kesztyűk készítésének módjai és viselésük bonyolult protokoll-rendszerének ismerete. Az asszonyok emberemlékezet óta kesztyűket kötnek, kíméletlen mennyiségben, ami a Balti-tenger keleti partjával határos vidéket rendszeresen érő jeges szelek hazájában talán nem is csoda.


Az ipari méreteket öltő kesztyűfelhasználást (kézenfekvő módon!) indokolja az egyszerű tény, hogy aki nem visel kesztyűt, annak irgalmatlan módon fázik és fáj is a keze, vagyis nem célszerű enélkül elhagyni a házat – még nyáron sem. A kesztyű olyan népviselet, amire az új kötési technikák mellett a divatáramlatok is hatottak, de a ruhadarab mégis mindvégig megőrizte szakrális befolyását. Erős és stabil jelenlétének egyik oka maga az időjárás, a másik a kommunikációs gazdagság. A kesztyűk változatos mintája ugyanis írás, kód és ima egyszerre: az észt ’kiri’ szó például egyszerre jelent mintát és írott betűt. A minta nem csupán azt jelzi, hogy viselője melyik vidékről származik, de utal a családi helyzetére, sőt arra is, hogy éppen milyen irányból támadó rontástól retteg a legjobban. A kesztyűviselethez tartozó hiedelmek általában a védelemhez, az óváshoz, a becses dolgok megőrzéséhez kötődnek a hétköznapi élet olyan változatos területein, amilyen a házasságkötés, a temetés, a házépítés, a vetés, az aratás vagy a halászat. Tanácsos tehát mindezeket a hozzájuk feladatkörben leginkább illeszkedő kesztyűkben végezni, a jó fogás, vagy éppen a bő gyermekáldás reményében.

A kiállítás felbecsülhetetlen erénye, hogy információs tábláin egy igen könnyen követhető tipológia segítségével a legszükségesebb részleteket és az érdekességeket is homogén kontextusban közli. Segítségükkel a teljesen laikus szemlélő is szakavatott specialistának érezheti magát. Egyetlen ruhadarab készítés- és felhasználástörténete mentén olyan komplex kultúraközvetítést hajt végre, melynek során az észt hétköznapok több évszázadát is ajándékba kapjuk. Innen nézve pedig még fájóbb a hiánya annak, hogy nem született a kiállítás képi és szöveges anyagát egybegyűjtő, tanulmányokkal és esetleges kötésmintákkal kiegészített kísérő kiadvány.

A megnyitó népes közönségét az észt Urtapan trió fantasztikus koncertje szórakoztatta, akiket azonnali hatállyal közkinccsé kellene tenni, jó sok teltházas Gödör, A38 és/vagy Sziget fellépéssel. A fiatal, szőke, mosolygós csapat zenéje a klasszikus észt folklórt némi kortársi színezettel beoltva a cseh Iva Bittová vagy a finn Värttinä igézően pörgős előadásait juttatta eszünkbe.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Az Észt Intézet igazgatónője a koncert után magyarul mondott köszöntőt és invitált a hétvégi kesztyűkészítő workshopra, amit Kristi Jőeste, a Tartui Egyetem Viljandi Kulturális Akadémiájának Népi Kézművesség Tanszékének textil szak vezetője tartott. Az említett egyetem hallgatói reprodukálták az Észt Nemzeti Múzeum történeti gyűjteményéhez tartozó kesztyűket a jelen kiállítás számára.

A tárlat jó ürügyet szolgáltat arra is, hogy elzarándokoljunk a korántsem frekventált, ám annál izgalmasabb tartalommal rendelkező Textilmúzeumba, melynek állandó kiállítási darabjai ugyancsak páratlan élménnyel szolgálnak. A régi, ám annál terebélyesebb, századfordulós textilipari herkentyűk iránt fogékony majdani (hölgy)látogatók figyelmébe pedig ezúton ajánljuk, hogy amennyiben szükségük mutatkozik, úgy a hölgyszakasz harmadik fülkéjét vegyék igénybe, ahol egy igazi, hamisítatlan textilipar-történeti gigász társaságában tölthetnek értékes és örömteli megkönnyebbüléssel járó perceket.

A kiállítás 2009. április 30-ig látogatható.


Kapcsolódó cikkeinket a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják. 

Vö. Tóth Ágnes Veronika: Több mint kesztyű 
Valaczkay Gabriella: Kézenfekvő szerelem

Szerző: Zanin Éva
Kiállítás:  Kéz-Rá-Tét. Az észt kesztyű története,  Helyszín:  Textil- és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum,  Időpont:  2009. március 26 - április 30.,  Kurátor:  Reet Piiri (Észt Nemzeti Múzeum)
Megítélt támogatás: 652 000 Ft
Támogató: Múzeumi Kollégium
A Textilmúzeumnak a műtárgyak védelmét, biztonságos és korszerű tárolását segítő eszközök beszerzésére (2008)