Napoleon ante portas! / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009
2009.03.31.

Kissé alarmírozó fantáziacímet kapott a Zuglói Filharmónia (azaz a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus) Záborszky Kálmán vezényelte hangversenye, amelyet március 20-án a Mátyás-tempomban rendeztek. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

A cím a megszólaltatott két Haydn-mise közül a másodikra – Missa in tempore belli – utal, s csak remélhetjük, hogy a fesztiválprogram tanulmányozói közül senki sem járt úgy, mint Orson Welles híres rádiójátékának számos hallgatója, aki a fikciót valóságnak véve, a marslakók folyamatban levő invázióját vizionálta. Nem, Napóleon nem támadt fel, és nem áll seregével Budapest kapui, az Osztyapenko- és Steinmetz-szobrok hűlt helye előtt. Haydn két miséje viszont belül került a budai Vár falain, ahol ha bizonnyal jártak is már, nem éppen gyakori látogatók.

Esterházy Miklós herceg
Esterházy Miklós herceg
Az elsőként elhangzó mise, a Nikolaimesse – valóban rövid, de nem „missa brevis”, ahogy az ismertető minősíti – meglehetős sietségben íródott 1772 Miklós napjára, a herceg névnapi meglepetéseként. A darab egy nagy Haydn-kutató jellemzése szerint „optimista mise, telve életörömmel, és életerős, fiatalos szellemmel”. A minapi előadás megcsillantotta a mű frissességét (jóllehet a Mátyás-templom visszhangözöne nem az effajta mozgékonyabb és áttetszőbb műveknek kedvez igazán). Az előadás tényezői közül a legtöbbet a karmester, Záborszky Kálmán tette azért, hogy ez az üdeség az inkább gregorián korális, mintsem figurális zene előadására alkalmas térben érzékelhetővé váljon. Vezénylése lényegretörő és összemarkoló jellegű volt, precízen és tempóviszonyokra, szövegre és zenei karakterekre érzékenyen rajzolta meg a mű tiszta körvonalait. A jelzett okokból a zenekari teljesítmény nüanszait, melyeket az akusztika ápolt s eltakart, igen nehéz lett volna megítélni; amit mégis hallottunk, az kifogástalan volt, sőt nem egyszer kifejezetten szép zenekari színeknek örülhettünk. A nagylétszámú kórus már kevésbé volt árnyalt és hajlékony (ezeket a kórusszólamokat annak idején maroknyi, válogatott énekes adta elő, lényegileg szolisztikus megközelítéssel); a hangok sokszor statikusak voltak, kevés hajlandóságot mutatva feszültségek és oldások állandó játékára. S a szöveg sem volt különlegesen artikulált vagy éppen expresszív. Mindenesetre a kórus eleget tett annak, ami feltétlenül kötelező: megbízhatóan, pontosan, tisztán énekelt.

Legkevésbé jónak, leginkább egyenetlennek és - egyedüliként - néha zavarbaejtőnek az énekszólisták – Geszthy Veronika, Halmai Katalin, Szappanos Tibor és Cser Tibor – teljesítménye bizonyult. Geszthy Veronika operás-koloratúrszoprános éneklése meglehetősen kirítt mind a mű, mind a többi énekszólista kontextusából. Szappanos Tibor tenorja korrekt, de meglehetősen éles és zeneileg sem túlságosan hajlékony; Cser Tibor pedig szinte mindvégig mesterségesen sötétített hangszínnel, néha ehhez még préselve is énekelt. Halmai Katalin kontrollált éneklése és elementáris zeneisége egyedül képviselt egy egészen más kategóriát; számára viszont kissé mély fekvésű volt ez a szólam, s alsó hangjainak egy része ennek áldozatául esett.

Záborszky Kálmán
Záborszky Kálmán
Nem tudom, ki hogy van vele, számomra egy kicsit abszurd, ha egy mise után (ami, ugye, koncertszerű állapotában már eleve csak váza, kivonata egy liturgiai objektumnak), mintha mi sem történt volna, egy újabb mise következik. Végül is egy mise, egy szertartás arra szolgál, hogy A pontból/állapotból B pontba/állapotba juttassa el hallgatóját. Akkor az a kérdés, hogy pár perces ki-bevonulás, rendezkedés alatt vajon hogyan és mikor kerül vissza a hallgató a kezdőpontba/állapotba. De ez talán merő kötekedés; és a recenzens megvallja, kissé elfogult Haydn irányában, s tulajdonképp alig várta a másik misét, amit kis híján negyedszázad választ el az előzőtől. Huszonnégy év, de csupán három további mise, miután a műfajban 1782 és 1796 között teljesen szünetelt Haydn tevékenysége.

A háborús idők miséje, a Paukenmesse zseniális és rendkívül egyéni kompozíció. Mint az előző év elején, még egy másik világban komponált Üstdobpergés-szimfóniában, itt is, vagy itt még inkább a trombiták és üstdobok elválaszthatatlan együttesére alapozza műve egyéniségét. Az üstdobok azonban ezúttal szinte végig szólnak, kommentálnak és morajlanak, a Kyrie misterioso kezdetétől a feltámadás pillanatán át az egészen hasonlíthatatlan Agnus Dei tételig. Záborszky remekül birkózott meg a kései mű nagyobb időbeli kiterjedésével és zenei megoldásainak szédületes erejével, változatosságával. Partnerei, mint a Nikolaimesse esetében, most is lehetővé tették, hogy elképzelései hallhatóvá, de legalább kitapinthatóvá váljanak.

Hadd emeljem ki befejezésként azt a tételt, amely a legtökéletesebben valósult meg, és ami az egész estét is megkoronázta! Az Agnus Deire gondolok, erre a látomásos freskóra, amelyben a trombiták harsogása (ez tipikus haydni kópésággal egyszerre harci trombitaszó és a mennyei harsonák győzelmes riadása, de diadalé mindenképpen) olyan erővel ragadja torkon a hallgatót, aminek párját csak Bachnál vagy Verdi Requiemjében találjuk. Ebben a tételben nem csupán az üstdobos és a trombitások voltak – mint végig az egész mise során – kiválóak, de az egész együttes felülmúlta önmagát, és – persze karmestere ihletett és avatott vezénylése nyomán – a kivételes erejű tétel katartikus erejű előadásával ajándékozta meg a közönséget.

Kapcsolódó cikkeinket a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.  

Szerző: Malina János
Helyszín:  Mátyás-templom ,  Időpont:  2009. március 28.