Szabadi 50 / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009
2009.03.29.

Szabadi 50? Ez persze sületlenség, jól tudjuk, Szabadinak nincs kora, soha nem is volt neki ilyen. Na jó, játsszuk azt, hogy tényleg ötven, a végén egy ilyen trikót is kapott. Különben mindegy, úgyis csak a koncert számít, a zene. Azzal nem lehet viccelni. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Szabadi Vilmos március 27-én a Tavaszi Fesztiválon három versenyművet játszott egy este, mondjuk, kettő és egyharmadot, mert az egyik Beethoven Hármasversenye volt. Nos, ez nem akármilyen születésnapi ajándék – bár ő maga élvezni látszott a kihívást, az irdatlan hőség ellenére, amit az MTA dísztermében a Sibelius-koncert megkövetelte zenekar és a minden zugot kitöltő publikum keltett. Mondhatnánk: ekkora zenekart, amely jószerivel a terem harmadát foglalja el, nem kellene ebbe a helyiségbe hozni. De ez nem volna igazságos, mert a hangzás szempontjából semmi probléma a nagy zenekarral, legalábbis a terem hátuljában mindent kitűnően hallani. (Hogy látni távolabbról szinte semmit sem lehet, másodlagos kérdés, és máskor is így van.)

Szabadi Vilmos
Szabadi Vilmos

Születésnapját ünneplő művészről vagy jót, vagy semmit – tanácsolná a jólneveltség, éles konfliktusban a szakmai tisztességgel. Ezen az estén azonban ez az ellentmondás szerencsére teljességgel hipotetikus maradt: Szabadi Vilmos kivételes rangjának megfelelően, magával ragadóan, szárnyalóan játszott. A műsor nagy részét már elárultuk: első számként pedig Mendelssohn e-moll hegedűversenye hangzott fel. Az est zenekara a Pannon Filharmonikusok volt, főzeneigazgatójuk, Hamar Zsolt vezényletével. A mű varázslatos szépséggel szólalt meg – Szabadi fegyelmezett líraisága ideálisan elegyedett a vezénylő Hamar Zsolt kiegyensúlyozott és elegáns vezénylésével – és a zenekar szinte hibátlan teljesítményével. Szabadi olvadékony, de mégis sugárzó hangon játszott; megejtő pianói szívhezszólóak voltak, virtuóz futamai pedig oly könnyedek, amilyeneknek a Mendelssohn-koncertben lenniük kell; egészében valódi költészetet, férfiasan szemérmes interpretációt hallottunk Szabaditól. A zenekar szép színeire, egy-egy fafúvós hangzásra, a mély vonósok pizzicatóira felütöttük a fejünket; egy-két pontatlanság azonban adódott időnként, így például a gyors tétel kezdetén a szólista és a fuvolaszólam között.

Gulyás Márta
Gulyás Márta

Sibelius hegedűversenyét Mendelssohné után puszta tapsszünettel elválasztva eljátszani – nem éppen mindennapos gyakorlat. E kihívást azonban győzte erővel szólista és zenekar egyaránt. A Sibelius-koncert sokféle hangot és karaktert követel az előadótól. Mondhatni, a hegedűs képzettségű Sibelius mindent beleírt hegedűversenyébe, amit maga nem tudott eljátszani. Éppen ezért volt feltűnő és rendkívül rokonszenves Szabadi megközelítésében, hogy nyoma sem volt benne a „győzelemre”, a mű legyőzésére való törekvésnek. Neki nincsenek allűrjei: ellenkezőleg, játéka inkább eszköztelen volt, ami a nehezen beskatulyázható Sibelius-koncert legjobb oldalait engedte érvényre jutni: meghitt pillanatait, puha zenekari színeit, a lassú tétel nyugalmát. Eszköztelen lehetett azért is, mert ő még ebben a darabban is magától értetődően játssza a legnehezebb pontokat, és az izzadtság hiánya (eltekintve a közönség izzadtságától), továbbá a zenekar és karmester valódi partnersége jóleső és ritkán hallható üdeséget kölcsönzött a mű előadásának. Különösen a III. tételének, amely azonban arra is alkalmat adott, hogy a szólista megcsillogtassa telt és izzó mély regisztereit.

Onczay Csaba
Onczay Csaba

Beethoven Hármasversenyében Szabadi szólista-partnere Onczay Csaba (gordonka) és Gulyás Márta (zongora) volt. A két szólókoncert után ennek a teljesen másfajta – és korábbi – zenének az előadása valahogy már kiengedésként, vagy mondjuk inkább: ráadásszámként hatott. Ez semmiképp sem Szabadi Vilmoson múlt, bár kétségtelen, hogy ő ebben a műben mellékszereplő volt az előző kettőhöz képest. Inkább a hallgatónak lett volna szüksége arra, hogy frissebb aggyal fogadja ezt a különleges Beethoven-darabot. A szólista-társak közül a műben Onczay Csaba – különösen az I. tétel nagy szólójában – szép hangon és szuggesztíven zenélt, de egész teljesítményén nyomot hagyott valamiféle, talán indiszpozícióból eredő intonációs bizonytalanság, ami különösen Szabadi hegedülése mellett volt nyilvánvaló. Gulyás Márta nagyszerű érzékenységgel és alkalmazkodással játszott, a gyors menetekben élveztük gyöngyöző játékát, kristályos hangszínét, bár egyszer-kétszer erőben halványabbnak éreztük társainál. Ezzel együtt a Hármasverseny után a közönség joggal ünnepelte lelkesen a mű előadását, az egész koncertet és persze a jubiláló Szabadi Vilmost, aki két szépséges Bach-szólótétellel köszönte meg az ünnepi ovációt.


Kapcsolódó cikkeinket a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Szerző: Malina János
Helyszín:  MTA Díszterme,  Időpont:  2009. március 27.