Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MAGABIZTOS MAINSTREAM

Trey McIntyre Project / Művészetek Palotája, Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009
2009. márc. 25.
Van abban valami szürreális báj, amikor kiválóan képzett balett-táncosok felnőtt közönség előtt a Paff, a bűvös sárkány, akarom mondani, a ’magic dragon’ dallamaira mozognak. Ráadásul mindezt teljes komolysággal és hihetetlen profizmussal. JUHÁSZ DÓRA KRITIKÁJA.

Persze miért is ne tehetnék? Trey McIntyre koreográfus és 2004-ben alapított társulata meglepő szabadsággal, ám túl nagy kockázatot nem vállalva nyúlt a legkülönbözőbb zenei anyagokhoz, témákhoz, formanyelvekhez a Fesztivál Színházban előadott estjén.

Jelenet a (serious) című előadásból
Jelenet a (serious) című előadásból

A nyitó darab a történettel és formával való játék és kísérletezés szempontjából egészen izgalmas pillanatokat teremt, noha láthatóan nem ez volt a cél. A Peter, Paul and Mary nevű amerikai folk-trió a hatvanas évek közepe óta dúdolja álomba-nyüzsgésbe a legkisebbeket fülbemászó country muzsikával az óceán túlpartján. McIntyre saját gyermekkorát idézi tehát, amikor a csapat recsegő, gyerekzsivajos koncertfelvételét használja zenei matériaként a Leatherwing Bat című koreográfiában. S bár az est második, Charlie Kaufman filmrendező-forgatókönyvíró által ihletett darabja, a (serious) ígér nem lineáris narratívát, furcsamód mégis inkább az első műben érhető tetten a cselekményes balett és a szimfonikus szerkesztésmód közti játékos koreográfiai átjárás.

(serious)
(serious)

A mozgásvilág ugyanis dinamikus kettőségben követi hol a szöveget és a gyerekdal konkrét motívumait, hol a zenei íveket, ritmusképleteket és dallamokat – érzékeny és arányos hullámzásban. Az állatkerti séta motívuma, a papa-mama-gyerek családi fotó-formációt idéző struktúra, az „egymás kezét fogjuk és szaladunk” sor-koreográfia, a papírrepülő és a denevér röptéhez kapcsolódva a szárnymozgást idéző karelemek a dalok címét és a történetek szöveges részeit ültetik át táncba. Ám pillanatokra csupán, finom jelekként.

A koreográfia egy pontján egyértelmű, hogy a táncos John Michael Schert és az ő szomorú pliéje a színpad közepén maga a bánatos mesebeli sárkány… ám McIntyre szerencsére mégsem csúszik bele a sztori-illusztráció klasszikus balettszínpadi csapdájába. Hiszen közben legalább ekkora hangsúlyt kap a zenei anyag mentén épülő mozgásrendszer a remekül kivitelezett lendületes szólókkal és csoportkoreográfiákkal, ahol valóban a mozgássorok szépsége, lendülete, gyakran bravúr-szerűsége dominál.

(serious)
(serious)

Ezen a pontos érdemes leszögezni még egyszer: a táncosok vérprofik. Karakteresek és kiválóan trenírozottak, láthatóan élvezettel „beszélik” McIntyre sajátos formanyelvét: könnyedén váltanak klasszikus balettforgásból electric boogie karakterű szögletes mozdulatokra, hogy aztán ismét spiccre emelkedjenek, amit egy modern jazz-hangulatú laza csípőizoláció követ. Látványos, eklektikus esztrádműsor McIntyre három az egyben estje – szilárd balett alapokon, ami természetesen a Beatles ihlette koreográfiában tetőzik, de ne szaladjunk még előre.

Jelenet az A Day in the Life című előadásból
Jelenet az A Day in the Life című előadásból

A (serious) című – az est folyamán a második – koreográfia ugyanis címéhez hűen valóban komolyabb hangvételű: tisztább, egyszerűbb és valamivel vérszegényebb, mint az előtte álló és az utána következő mű. Fehér-szürke egyenjelmez fűzi össze a három színpadi karaktert, akik tükörmozdulatok, párhuzamos koreográfiai ívek, emelések, forgások mentén alkotnak duót és triót, majd szólókká gördülnek szét a tér különböző pontjain. A filmes referencia felesleges adalék – a darab sem szerkesztésében, sem tematikájában nem kapcsolódik Charlie Kaufman filmvilágához vagy mozaikos történetmesélő módszeréhez. Sokkal fontosabb itt a három táncos, Chanel DaSilva, Jason Hartley és Brett Perry egysége-egyedisége és a lépés-, emelés-, forgáskombinációkból szőtt koreográfiai anyag, ami alapvetően érdekes, ám fokozatosan követni kezdi a jelmezek által már kijelölt utat: áttekinthető és világos, majd lassan halvány, fakó szürkébe hajlik…

A Day in the Life
A Day in the Life

Színekben és akcióban gazdag viszont a záró darab, a Day In The Life. Voltaképp magas szintű balettshow, lendületes, energikus, kimerevített képekben végződő, 12 számos „tracklist-koreográfia”. A hófehér tánctér közepén nyitásként óriás lemezjátszó-korongnyi körfény, hozzá a zenei matéria egy albumnyi McIntyre-féle Best of Beatles. A táncosok fehér jelmezén egy szivárvány részletnyi graffiticsík, persze ízléses alig mennyiségben. Ilyen az egész koreográfia is – könnyed, huncut, de nagyon diszkrét „belerajzolás” a balett steril-hófehér világába. Zeneszámnyi táncetűdök sorjáznak szerkesztett, feszes dramaturgia mentén, slágerről slágerre haladva. Szóló után egy kettős, csoportkoreográfia után újabb szóló és így tovább. Beatles alapú balettos sorminta, dúdolható, szerethető, hatásos. Kiszámított és kiszámítható. A Strawberry Fields alatt meg persze pink fényben úszik a fehér táncszőnyeg. Naná.

A Day in the Life. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
A Day in the Life. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Ahogy Trey McIntyre három tételes estjén az is pontosan tudható, hogy melyik etűd lesz majd a ráadás, hogy melyik részlettel lehet visszaszökdécselni a tomboló teltház elé úgy, hogy az valóban energikus és ütős legyen: visszatér az Ob-la-di, Ob-la-da. Ám ettől függetlenül vagy éppen ezért már-már eldönthetetlen, hogy ez az egész végtelenül egyszerű és bárgyún felszínes, vagy a maga szórakoztató, naiv módján – épp szórakoztatóipari és tánctechnikai profizmusa okán – zseniális. Is-is. Mert a táncosok végtelenül professzionális felkészültsége, testtudata, koncentrált jelenléte tényleg lenyűgöző.

Hogy is szólt az – est folyamán kétszer is elhangzó – gyerekdal? I‘m being swallowed by a boa constrictor, I’m being swallowed by a boa constrictor, I’m being swallowed by a boa constrictor, And I don’t like it very much! Tulajdonképpen engem (is) lenyelt az óriáskígyó – a McIntyre-féle. De összességében nem igazán szerettem a dolgot.

 

A szerző 2009-ben Fülöp Viktor ösztöndíjban részesült.
 
Kapcsolódó cikkeinket a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.  

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek