ForteDanse: Csak a felhők / Bakelit Multi Art Center
2009.04.13.

Alapesetben a táncos nem beszél, a színész meg ritkán táncol. Horváth Csabánál viszont nem táncosok és színészek vannak, hanem színpadi jelenlét van. Mozdulatokból (vagy mozdulatlanságból), tekintetből, mondatokból, hangokból adódó színpadi jelenlét. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.

Andrássy Máté és Lőrincz Katalin
Andrássy Máté és Lőrincz Katalin
Itt ugyanis a táncos szaval, a verssorok táncolnak, a színész táncol, a mozdulatok megszólalnak. Minden mindennel kölcsönhatásba lép, és egy új kódrendszer jön létre. A Csak a felhők egy munkafolyamat része, lenyomata annak a törekvésnek, amibe Horváth Csaba a ForteDanse - új nevén Forte - társulattal belevágott. „Egyfajta tréningnek, gyakorlatnak tekintjük, amely során egyre közelebb kerülünk ahhoz a nyelvhez, kifejezési rendszerhez, amely a vizualitást, a verbalitást, a zenét és a mozgást azonos értéken tudja kezelni” - olvasható az előadásról a társulat honlapján.


Azt hiszem, ezen a ponton kellene a mostanában egyre gyakrabban hallható fizikai színház terminust elejteni. E kifejezés pontos jelentését még nem sikerült megfejtenem, lehet, hogy a Csak a felhők is fizikai színház, de én inkább azt gondolom, hogy mindaz, amit a Bakelit színpadán láttam, kollázs volt. Egy zenéből, zajokból, mozgásból, fényből, árnyékból, különböző irodalmi művekből álló kollázs, melyben az egyes elemek nem felváltva kapnak szerepet, hanem szimultán módon, minthogy a résztvevők egyszerre működtetik a különböző síkokat. Mindez a nézőt sem hagyja üres fejjel üldögélni, hiszen rendkívül összetett, külsőre látványos, tartalomra talányos filozofikus élményt kap, ugyanakkor az előadók számára is hatalmas igénybevételt jelent. A szereplők kifogástalanul mondanak fel bonyolult, néha nem is magyar irodalmi szövegeket komoly fizikai igénybevétel mellett. Mintha testük irányítását egy az egyben le tudnák választani attól, amit mondanak. Blaskó Borbála anélkül, hogy egyszer is megremegne a hangja, vagy rosszkor venné a levegőt, tökéletesen higgadt párbeszédet folytat Kádas Józseffel, miközben az megállás nélkül fejénél fogva jobbra-balra rángatja őt. Lőrincz Katalin pedig svédül idéz Bergman-szövegeket, miközben Andrássy Máté a leglehetetlenebb pózokba tekergeti őt.


A szöveg és a mozdulat néhol egyértelműen egymást illusztrálja: a test leképezi azt, amiről a száj beszél. Mint például amikor Andrássy Máté az előadást indító monológját adja elő. Miközben egy zseniális táncost, Tihanyi Kálmánt magasztalja - akire egyébként éppúgy hiába várunk, mint Godot-ra -, egyre inkább összekuporodik, mígnem a földön kúszva közli, hogy ő bizony ennek az utolérhetetlen tehetségnek még a meztelen talpa nyomát is megnyalná a parkettán. Máskor a szavaknak nincs közük a tettekhez - Földeáki Nóra a némán kalimpáló Simkó Katalint figyelmezteti, hogy ne kiabáljon olyan hangosan. Olykor teljesen váratlan szövegrészek kapcsolódnak egy-egy mozdulatsorhoz - mondjuk, amikor az első magyar írott szakácskönyvből való recepteket, vagy Romhányinak a Frédi és Bénihez írt szövegeit szavalják a szereplők tánc közben. Az előadás egyes részein pedig a mozdulatsorok pontosan megfeleltethetők egy-egy mondatfüzérnek, úgy tartoznak össze, mint hangalak és jelentés. Azaz: ahányszor elhangzik egy bizonyos szövegrész, annyiszor ismétlődik a hozzá tartozó mozdulat is a szövegmondás iramának megfelelő ritmusban. 

Földeáki Nóra és Kádas József
Földeáki Nóra és Kádas József
Az ismétlés egyébként visszatérő eleme az előadásnak, egy-egy jelenet úgy ismétlődik újra meg újra, mint amikor újra meg újra megakad a lemezjátszó tűje. Egy mozdulatsor vége ugyanannak a mozdulatsornak az eleje is, akárcsak a Beckett Godot-jából idézett mondóka sorai: „Egy kutya a konyhában a kolbászt megette, a szakács merőkanállal agyon is ütötte. A többi kutya ezt látta, sírt ásott hát neki, a fejfáján van egy tábla, amely azt hirdeti: egy kutya a konyhában...” A szöveg akár a végtelenségig ismétlődhetne.

Az idő meghatározhatatlansága, a végtelenség érzése végigkíséri az előadást. Van még időnk? Van még időnk? - kérdezi az egyik táncos többször is az előadás elején. A Bakelit kongó, üres üzemcsarnokában az időtlenség és kozmikus elveszettség keríti hatalmába a nézőt. Igazi becketti tér, jól illenek bele a Godot-ra várva dialógusai, de a Cselédekből származó idézetek és Bergman Personájának vagy Sántha Ferenc Az ötödik pecsétjének a részletei is. Vladimir és Estragon, Solange és Claire, Alma nővér és Elisabeth, Tomóceusztakatiki és Gyugyu - Horváth Csaba csupa olyan párost idéz meg, akiknek az alakja a személyiség hasadásával, az én határaival, valamint a hatalom birtoklásával és az elszenvedett vagy elkövetett erőszakkal kapcsolatos kérdéseket vet fel.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Blaskó Borbála. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
A kollázs töredékesen beazonosítható részletei mégsem állnak össze egyetlen konkrétan értelmezhető egésszé. Mivel a Csak a felhők gyakorlóterep egy újfajta kifejezésmódhoz, ezért nem kinyilatkoztat, inkább kérdéseket tesz fel alkotónak és nézőnek egyaránt. Ráadásul az előadás idézőjelek közé zárja magát. Egyfelől a számos groteszk, ironikus, sőt kacagtató epizód időről időre eltávolítja a nézőt a szorongató élménytől, lehetőséget teremtve arra, hogy kinevesse azt. Másfelől az előadás olyan jelenettel kezdődik, amelyben valaki, akit nagyon várunk, nem jön el, mert nem ér rá, és úgy végződik, hogy az embernek az az érzése támad, mintha ezt az egészet csak álmodta volna. Mintha a színpadon megjelenő figurák csak fantáziánk szülöttei lettek volna, mintha csak elkalandozó gondolataink hitették volna el velünk, hogy itt történt valami.

Egy letaglózó, nyers Nick Cave-balladára koreografált össztánc után Lőrincz Katalin az emlékezésről, az elmében váratlanul felbukkanó képekről beszél, majd a táncosok egymás után, lassan, hullámzó mozdulatokkal hátrálnak a csarnok résnyire nyitott ajtaja felé, míg végül mindannyian eltűnnek a kintről beszűrődő fény sávjában, magára hagyva a közönséget az üres, sötét térben.

 
Szerző: Maul Ágnes
Cím:  Csak a felhők,  Koreográfus, rendező:  Horváth Csaba,  Szereplők:  Andrássy Máté,  Blaskó Borbála,  Bora Gábor,  Földeáki Nóra,  Kádas József,  Krisztik Csaba,  Lőrincz Katalin,  Nagy Viktória,  Sipos Vera / Simkó Katalin
Megítélt támogatás: 500 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
A Duna Táncműhely és a ForteDanse előadásainak forgalmazására a Bakelit Multi Art Centerben (2008)
További támogatás: 250 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az előadás forgalmazására a Bakelit Multi Art Centerben (2009)