Kálmán Imre: A Bajadér / Budapesti Operettszínház, Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009
2009.03.23.

Vérprofi munka. Számos erőssége mellett színháznak láttatja azt is, ami csak rátét, csalétek, melléfogás, pótlék. A librettó átírva is vékonyka, a muzsika miatt nem kell szétverni a házat, a produkció mákonya azonban biztos sikert ígér. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Dolhai Attila és Miklósa Erika
Dolhai Attila és Miklósa Erika
Lahore trónörököse, a Párizsban aranyifjúként és titkos operett-komponistaként egzisztáló indiai herceg beleszeret anonim darabjának – A Bajadérnak – a primadonnájába, az is a hercegbe. Vonzalmukat nem bízzák pusztán a szavakra, ám az ara – teljesen indokolatlanul – az éji nász után visszalép a reggeli frigytől. Szétválásuk folytán ő zülleni kezd, Radjami pedig hamarosan megcsömörlik szegény hazája angol fennhatóság alatti felvirágoztatásától, így nem marad más, mint újra egymás karjába dőlni, és a küszöbön álló mesés amerikai turnéra várni. Julius Brammer és Alfred Grünwald szövegkönyve Kállai István értő beavatkozásától csupán áttekinthetőbb és idét… – időtlenül mai lett, Müller Péter Sziámi versszövegeitől egy kicsit fiatalosabb. Kálmán Imre olvadó dallamait Makláry László karmesteri keze alatt szólaltatja meg a zenekar, általában jól, csengőn-zengőn. Ám a hibaszázalék nagy, az éneklés többször leszakad a hangszerekről, vagy árok és színpad egymástól messze jár.

Oszvald Marika és Csere László
Oszvald Marika és Csere László
A kiállítás a Budapesti Operettszínházhoz méltón első osztályú. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal való kontraktus, a gyümölcsöző szponzorálás és a külföldi (szentpétervári) színházi kapcsolat tőkéjét jól fektették be. Túri Erzsébet mozgékony, módjával orientális díszletében csak a hátsó, vetített piros „ujjlenyomat” árulkodik tanácstalanságról. A cikornyásan áttört-csipkézett táblák általában ügyesen, látványosan tagolják a teret, a „kispiszkos” café-helyszín is hangulatos. Velich Rita a dalmű különböző párosainak jelmezeit úgy hozta színrímekbe, hogy – például – Fülöp, az író az előző és a következő nőtársával is összebéküljön-kéküljön, és a szerelmi-szerelemtelenségi háromszögbe beköszönő Szapáry se ríjon ki a sorból.

Lőcsei Jenő koreográfiáját legtöbbször menet közben kezdi követni az ütemes taps. Derűs, szellemes, friss, jellemző mozgások, némi szakaszossággal megvalósított akrobatikus mutatványok jutnak a legtöbb szereplőnek, az alkati adottságokra szabva. (Jó lenne látni a további szereposztásokat is, lévén ott részben mások a fizikai kondíciók.) A tánc nyelvén Oszvald Marika (Simone), Csere László (Fülöp), Szendy Szilvi (Marietta) és Kerényi Miklós Máté (Szapáry) egy kis túlspilázástól eltekintve remekül összeboronálódó négyese meséli el a legzamatosabb operettségeket, Oszvald és Csere megkophatatlan, Szendy és Kerényi kiteljesedő mesterségbeli tudással.

Szendy Szilvi és Kerényi Miklós Máté
Szendy Szilvi és Kerényi Miklós Máté
Miklósa Erika elragadó fénnyel, szárnyaló hangon operaénekli Odette Darimonde-ot. Amit énekel, abból egy kukkot sem érteni (kivéve az utolsó negyedórát), még szerencse, hogy van német feliratozás. A színpadi prózabeszéd és tánc is másként az övé, mint a hazai pálya művészeié. Dolhai Attila a No. 1 bonvivánhoz méltóan csillogtatja hangját, szépen futtatja csúcsra számait, kellemesen, visszafogottan játszik, kollegiálisan, segítőn rendeli alá magát Miklósának.

Kerényi Miklós Gábornak kisujjában van az operai operett, az operettopera. Szórja a rendezői ötleteket – rendezői megoldások helyett is. Bevet egy oldtimer hintóautót (patina), egy Harley-Davidsont (3. évezred), bár az előbbin nem férnek el utasai, az utóbbi pedig alig kocog. S ha már gépesítés, érkezik a végén egy robogó, egy tandem és egy bicikli is. A színészek jól jönnek ki a féloldalas parádéból. Jantyik Csaba (Színházigazgató) és Dézsy Szabó Gábor (Parker ezredes) kis prózai szereppé tupírozhatja a semmit, Sánta László (Színházi titkár) igazi teátrumi bikkmakk, Marik Péter (Dewa) atyáskodó indiai haza-mindenes, aki még egymaga felér egy csapat őrző-védővel is.

Jelenet. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Jelenet az előadásból. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
A Bajadér és Radjami szerelmes éjszakája eleinte remélni engedi, hogy operettet lehet igazul is játszani. Kivillan egy has (férfié; lapos), egy láb (nőé; gyönyörű), hemperegnek egyet az iménti perceikkel betelt fiatalok. De ekkor is páncél rajtuk a jelmez. Az operett rögvest visszatér medrébe, operett marad. Fütyire mutogatni, obszcénül célozgatni (láttuk az este folyamán) szabad – őszinte testek őszinte szerelmét eljátsza(t)ni, sajnos, ezúttal sem cél.


Kapcsolódó cikkeinket a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.


Vö. MGP: Operett
Végh Dániel: Csokis, kevés is
Proics Lilla: Örökzöld álmainkban
Teimer Gábor: Vigyázat! Frissen mázolva!
Metz Katalin: Csipkerózsika-álmából ébredt a bajadérvilág 
László Ferenc: Az indus hercig

Zeneszerző:  Kálmán Imre,  Szövegíró:  Julius Brammer,  Alfred Grünwald,  Színpadra alkalmazta:  Kállai István,  Kerényi Mklós Gábor,  Dalszöveg:  Müller Péter Sziámi,  Karmester:  Makláry László,  Somogyi-Tóth Dániel,  Koreográfus:  Lőcsei Jenő,  Díszlet:  Turi Erzsébet,  Jelmez:  Velich Rita,  Rendező:  KERO,  Szereplők:  Miklósa Erika,  Fischl Mónika,  Lukács Anita,  Dolhai Attila,  Vadász Dániel,  Dániel Gábor,  Csere László,  Peller Károly,  Szendy Szilvi,  Bódy Barbara,  Kerényi Miklós Máté,  Szabó Dávid,  Dézsi Szabó Gábor,  Petridisz Hrisztosz,  Marik Péter,  Langer Soma,  Oszvald Marika,  Kékkovács Mara,  Jantyik Csaba,  Péter Richárd,  Sánta László,  Oláh Tibor