Bemutattak egy darabot, volt hozzá drámapedagógiai foglalkozás, majd az alternatív oktatásról folyt a diskurzus, melyre erős déjà vu-érzés telepedett.

A Kerekasztal Színház ideális öszvér. Egyrészt színvonalas előadásokat hoz létre diákoknak, másrészt a társulat tagjai a pedagógiához is értenek. Önálló, két-három órás, kooperatív technikákra épülő foglalkozáson értelmezik a diákokkal a látottakat, miközben véleményt mondatnak, tudatformálnak, műelemeznek és a “színházcsinálás” titkaiba is nyújtanak betekintést. Ha nem is megváltás mindez a leendő demokráciánkra vagy kultúrpolitikánkra nézve, a módszer és a hozzáállás további, vírusszerű elterjesztése volna üdvözítő, mert az sosem baj, ha egy leendő adófizető állampolgárt önálló gondolkodásra, kérdések feltevésére, konstruktív együttműködésre tanítanak – történetesen a színházban.

Csontketrec

Az 1992-ben Kaposi László alapította csapat sikerrel honosította meg az angolszász színházi nevelési módszereket, és az elmúlt években már évente több mint százhúsz foglalkozást tartottak, melyeken több ezer diák vehetett részt térítésmentesen. Egy ilyen foglalkozást láthattak az érdeklődők a március 20-i nyílt napon a Marczibányi Téri Művelődési Központban, a társulatnak tíz éve otthont adó intézményben, Geoff Gillham Csontketrec című darabjához kapcsolódóan. A százhalombattai Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola 9. osztályán kívül közművelődési és színházi szakemberek, civil szervezetek képviselői is jelen voltak, s olykor feledkeztek meg arról, hogy már nem diákok. A 14-15 éveseknek szóló előadást a Big Brum Theatre in Education Company-vel együttműködésben készítette Bethlenfalvy Ádám, Hajós Zsuzsa, Lipták Ildikó, Nyári Arnold és a nemrég csatlakozott Bagaméry Orsolya.

A kerettörténet szerint dombóvári középiskolások titkos társasága írta a kritikusaik (tanárok, szülők) szerint beteges darabot, amelyet az iskolaújság szerkesztője juttatott el a Kerekasztal Színházhoz. A diákok érdeklődését azonnal felkeltette a korosztályi irodalmi konkurencia. A színész drámatanárok állítólagos saját nyomozásuk eredményeként mutattak fényképeket az elhagyatott kastélyról, ahol a drámát író fiatalok alkotni szoktak. Négy, kisebb csoportban alakult beszélgetés a helyről általában, ahol egy középiskolás korú fiatal szívesen tartózkodik a barátaival, és a biztonságos otthonról, amely sokak számára ketrecet jelent.

Némi bevezető után jött az előadás: egy rongyokba öltözött férfi nehéz vasszekeret húz, rajta egy ketrec, benne egy lány. Esteledik, vadászrepülők éktelen zaja hallatszik, a férfi kiengedi vizelni a lányt, akinek kötélből font póráza is van. A férfi eszik, ad a lánynak is, valami telepről beszél, ahova mennek, aztán a férfi elalszik, álmában furcsa dolgokat mond. Megjelenik egy fiú, hogy kiszabadítsa a lányt, de a lány nem akar szabad lenni, közli, hogy a ketrecben van az otthona, ott érzi jól magát. A fiú elmegy, de nyitva hagyja a szabadulás útját…

Jelenet az előadásból (Forrás: Kerekasztal Színház)

A jelenet után lassan ocsúdnak fel a diákok, a hozzászólásaik alapján maguk is sokkolónak, betegesnek, túl elvontnak tartják a látottatakat. A színészek animátor szerepben kezdenek kérdezni. Két óra intenzív munkával szétszálazzák a diákokkal együtt a metaforikus történetet, és kiderül, hogy mindenkinek van legalább két verziója a befejezésre, elképzelése arról, hogy a fogoly és a fogvatartója milyen viszonyban lehet. Élvezet nézni, hallgatni a diákokat, akik az osztályuk vagy az iskolájuk hierarchiáján belül elfoglalt helyükre való tekintet nélkül fejtik ki véleményüket. Amikor már minden gyanú eloszlik afelől, hogy tanórai feleltetés zajlana, kipróbálják a szerepeket is, sőt a szünetben a mosdóban is születnek új verziók a történet előzményeiről. A lányok körében gyakran felmerül az eltűnt anya illetve a bántalmazó mostohaapa képe. A fiúkat a háborúkban zajló erőszak izgatja. A foglalkozás végére sok mindenre fény derül, ami az otthon, a felelősség és a szabadság témakörét illeti. A közreműködők a diákokkal semmit sem mondatnak ki, amit ne akarnának ők maguk is elmondani, viszont gyakorolják a beleszólást, aktívan részt vesznek a közös vélemény vagy megoldás kialakításában. Tény, hogy a személyes traumák is felszínre kerülhetnek, így a bántalmazó illetve elhanyagoló felnőttek szempontjából a foglalkozás “nem veszélytelen”.

A látottak után szakmai konzultáció és vita zajlott kevés, ám lelkes szakember és civil részvételével az aktív demokratikus részvétel nevelési kérdéseiről, és arról, hogyan működhetnének együtt a hasonló területen dolgozó társadalmi szervezetek. Újra lejátszották a régi lemezt: miért áttörhetetlenek az iskolai falai? Például annyi drámapedagógust képeztek az elmúlt húsz évben az országban, hogy már minden iskolára kéne jutnia egynek, mégsem látni őket a hivatalos oktatásban. Galambos Rita, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint a drámapedagógia szemléletét kellene inkább bevinni az iskolákba, s nemcsak a magyar tanításban, hanem az iskolában minden területen alkalmazni. 

A résztvevők, köztük különböző ifjúságvédelmi egyesületek vezetői is megszólaltak s egyetértettek abban, hogy a látott előadás és foglalkozás hatékony módszere a demokráciára nevelésnek. Elmondták, hogy maguk is integrálnak hasonló módszereket a prakszisukban, hiszen országszerte számos hasonló műhely működik már. Egyetértettek abban, hogy az alternatív pedagógia csődöt mondott, mert bár a rendszerváltás után a csapból is az új módszerek folytak, azokat képtelen volt beépíteni a hagyományos tanítás. A nemzeti alaptanterv nyitott, de maguk a pedagógusok, igazgatók tartanak attól, hogy ha megkérdőjelezik az eddigi módszereiket, akkor elveszíthetik pozícióikat.

Farkas Olga, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága Állampolgári Kompetenciák Munkabizottságának elnöke hagyományos előadást tartott arról, hogy milyennek kéne lennie a nem hagyományos tanítási óráknak, és megtudhattuk tőle, hogy már a tanárképzés szintjén is jelen van az aktív állampolgárrá nevelés program. Illés Márton, a Kurt Lewin Alapítvány programvezetője elmondta, hogy nevelési programjukat cigány és magyar gyerekek közös táboroztatásával kezdték, de ma már felnőtteket tréningeznek, mert rájöttek, hogy a felnőtt társadalomban nagyobb szükség van a tolerancia fejlesztésére, mint a nyitott kiskorúak körében. Varga Olga, az Oktatáskutató és Fejlesztési Intézet Fejlesztési és Innovációs Központjának igazgatója megerősítette, hogy létező állami projekt az aktív állampolgárrá nevelés stratégiájának a kidolgozása, és céljuk, hogy összefogjanak a Kerekasztal Színházzal és hasonló műhelyekkel. Bethlenfalvy Ádámtól pedig megtudtuk, hogy a Kerekasztal Színház az ENSZ Demokrácia Alapja által támogatott Színházi neveléssel az aktív demokráciáért című project keretén belül végez kvalitatív kutatást és módszertani fejlesztést.